P. Tóth Irén : George Coşbuc: Anyám

Fordítás – javított változat *

 

 

Sziklák közt gyorsak a folyók –

Üvöltve hömpölyögnek,

A nyárfák nyirkos alkonyon

Örök bánatot zengnek.

Összefonódott ösvények

Visznek a malomba –

Ott látlak anyám, téged

A kicsinyke otthonban.

 

Te fonsz. A kályhában tűz pattog –

Nagyokat reccsen néha,

Pár kerítésből tört darab

Lángjától sírvafakad.

Néha alig pislákol,

Vagy készül kialudni.

A szobában gyertyaláng,

Mely fényt próbál csiholni.

 

Veled együtt két leányka,

Kik veled fonnak sorra.

Kicsik még – két kis apátlan

És György nem tér már vissza.

Egy sárkányos történetet

Kezdett most el az egyik,

Te hallgatod csöndesen

 

S közben gondolatod elszáll.

 

Gyakran szakad a szál,

Mert gondjaidba mélyedsz,

Csak suttog a szád,

Szemed távolba réved.

Orsód lehull, egy szót se szólsz

Ha lebomlik a fonal,

Csak nézel rá, le nem hajolsz,

S a lányok csodálkoznak.

 

…Ó, nem! Nem szabad kételkedj!

Az ablakhoz rohanva,

Sötétbe hosszan nézegetsz-

-“Mit látsz?” kérdi egy lányka.

– “Semmit…Csak úgy tűnt nekem!”

És leterít a bánat,

Minden szavad megremeg

Mintha halálra várna.

 

Majd később, fel sem emelve

A földről nézésed:

-“Én hamarosan elmegyek,

Oly érzések gyötörnek…

Tudom is én, mit gondoltam?

Van nektek egy bátyátok…

Úgy tűnt mintha hallanám

Hogy kopog az ablakon.

 

De nem ő volt!… Ha jönne tán,

Még lenne egy életem

Elment, s engem megöl a vágy

Hogy lássam velem szemben

A Jóisten akarta így,

Hisz meg van írva sorsom,

Hogy fiam ne legyen itt,

Mikor végleg elalszom!”

 

Szél süvít kinn, fellegek rohannak,

Késő az éjszaka;

kislányaid már alszanak,-

Te, sivár szívű anya,

Most is ott sírsz a kályhánál:

Elment, s vissza nem jő!

Sokáig gondolsz sírva rám

Hogy láthass álmaidban.

 

 

Mama

 

În vaduri ape repezi curg

Şi vuiet dau în cale,

Iar plopi în umedul amurg

Doinesc eterna jale.

Pe malul apei se-mpletesc

Cărări ce duc la moară –

Acolo, mamă, te zăresc

Pe tine-ntr-o căscioară.

 

Tu torci. Pe vatra veche ard,

Pocnind din vreme-n vreme,

Trei vreascuri rupte dintr-un gard.

Iar flacăra lor geme:

Clipeşte-abia din când în când

Cu stingerea-n bătaie,

Lumini cu umbre-amestecând

Prin colţuri de odaie.

 

Cu tine două fete stau

Şi torc în rând cu tine;

Sunt încă mici şi tată n-au

Şi George nu mai vine.

Un basm cu pajuri şi cu zmei

Începe-acum o fată,

Tu taci ş-asculţi povestea ei

Şi stai îngândurată.

 

Şi firul tău se rupe des,

Căci gânduri te frământă.

Spui şoapte fără de-nţeles,

Şi ochii tăi stau ţântă.

Scapi fusul jos; nimic nu zici

Când fusul se desfiră…

Te uiţi la el şi nu-l ridici,

Şi fetele se miră.

 

…O, nu! Nu-i drept să te-ndoieşti!

La geam tu sari deodată,

Prin noapte-afară lung priveşti –

– “Ce vezi?î întreab-o fată.

– “Nimic… Mi s-a părut aşa!

Şi jalea te răpune,

Şi fiecare vorbă-a ta

E plâns de-ngropăciune.

 

Într-un târziu, neridicând

De jos a ta privire:

– “Eu simt că voi muri-n curând,

Că nu-mi mai sunt în fire…

Mai ştiu şi eu la ce gândeam?

Aveţi şi voi un frate…

Mi s-a părut c-aud la geam

Cu degetul cum bate.

 

Dar n-a fost el!… Să-l văd venind,

Aş mai trăi o viaţă.

E dus, şi voi muri dorind

Să-l văd o dată-n faţă.

Aşa vrea poate Dumnezeu,

Aşa mi-e datul sorţii,

Să n-am eu pe băiatul meu

La cap, în ceasul morţii!

 

Afară-i vânt şi e-nnorat,

Şi noaptea e târzie;

Copilele ţi s-au culcat –

Tu, inimă pustie,

Stai tot la vatră-ncet plângând:

E dus şi nu mai vine!

Ş-adormi târziu cu mine-n gând

Ca să visezi de mine!

 

szerkesztette: Verő László – 2007. január 5., péntek, 19:45

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:54 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 202 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.