Mégis

 

Hideg reggel,

dermeszt? érzés,

bénító látvány.

 

Tisztaszoba,

asztalka pohár,

tusádnak nincs nyoma.

Vesztettél?!

 

Két év: ennyi.

Nincs több. Bevégeztetett

a harc, mit a kórral vívtál.

Cseppenként szívta el az életed.

 

Hol reményt, hol bánatot

adott a harc –

a vágy hogy legy?zd,

oly er?s volt, és oly közel,

a gyógyulás.

 

Szívem reménye szertefoszlott,

mint szélbe kiáltott szavak.

Mégis gy?ztesek vagyunk mind,

hogy veled voltunk a harc alatt.

 

Most nincs fájdalom,

se szenvedés, csak néma csend –

lelked fenn jár a csillagokban,

s velem nevet, mindörökre.

Szerző Dobó Erzsébet 66 írás
még csak szárnyprobálgató vagyok ne csapjatok azért agyon nagyon. Mielőtt bármi rosszat is gondolnátok, diszlexiás vagyok - no nem fogyatékos - bocsánat, ha néha nem egészen helyes az írásom...

5 Komment

Hagyj üzenetet