Arany Ágnes : FEKETE-FEHÉR: IGEN? NEM? IV.

Az írás az Er?szakok c. kötetemben jelent meg (Tinta, Atlantis Centaur)

 

 

  ââ?â?¬ Miért nem indulunk el valahova, egyszer?en úgy találomra? ââ?â?¬ kérdezte egy vasárnap Anna, mert élvezte a gyors helyváltoztatás szabadságát. ââ?â?¬ Nem is ismerem a saját hazámat ââ?â?¬ biggyesztette le az ajkát. ââ?â?¬ Vonattal minden olyan keserves.

  ââ?â?¬ Jó, ha kedved van ââ?â?¬ egyezett bele Edmund. ââ?â?¬ Hová menjünk?

  ââ?â?¬ Mindegy. Valahova.

  Edmund egyenesen el?re hajtott. Amint a várost elhagyták, Anna lecsavarta az ablakot, kitartotta a kezét, és figyelte, hogyan nyomja hátra a leveg? ellenállása. Az út két olalán pipacsok hullámzottak valamilyen sárga virággal a magas f? között. Amikor az olajfák nehézkes illata tolult a kocsiba, Anna megcirógatta Edmund vállát, és úgy érezte, hogy az élet maradéktalanul szép. Oldalról figyelte a férfit, milyen hamvasan barna a b?re, és hogy a tarkója kiugróan domború, mint a gyerekeké.

  ââ?â?¬ Ndovucska ââ?â?¬ fordult Edmund Annához, és tekintetével simogatta az arcát.    

  ââ?â?¬ Szimba ââ?â?¬ válaszolta Anna lágyan, és ismét megcirógatta a vállát. Aztán nem szóltak, csak mentek, mentek, és bámészkodtak. Az út szélén egy magányos harangvirág árnyas kelyhébe kongatta a delet, de csak a katángkóró hallotta, mert éppen föléje hajolt.

  A domboldalnál birkák legelésztek ráér?sen. A kocsi zajára felkapták a fejüket, és amikor közeledni látták, futva rejt?ztek el a domb mögé. Anna szórakozottan nézett utánuk, de a magaslat szélén csak a felkavart f? borzolódott. Az égen hosszúkás szálakra nyújtva ââ?â?¬  mint a megtépett vattacukor ââ?â?¬ könny? felh?k úsztak. A Nap a domb szélére sütött. Egyszer csak óvatosan megjelent egy fej, majd két fej, és pillanatokon belül ott kukucskált az egész nyáj.

  ââ?â?¬ Nem is tudtam, hogy a birkák kíváncsiak! ââ?â?¬ nyitotta tágra a szemét Anna.

  ââ?â?¬ Városban n?ttél fel ââ?â?¬ kuncogott Edmund.

  Napfürdette, poros kis faluba értek. Az autó ide-oda döcögött a k?keménnyé száradt szekérkerék vágásokban. A házak mögül disznók röfögése hallatszott; egy tarka kutya a kerítésre ágaskodva torkaszakadtából ugatott feléjük.

  ââ?â?¬ Elhalgass! ââ?â?¬ ütött az orrára a kerítés javításával bíbel?d? gazdája. A kutya egyet horkant, és prüszkölve elkullogott. Az ember felegyenesedve várta, hogy kinyíljék a kocsi ajtaja, és Anna kikászálódjék. Amikor Edmundot meglátta a másik oldalról kiszállni, el?re nyújtotta a nyakát, és még a száját is résnyire nyitotta.

  ââ?â?¬ Lehet itt valami ennivalót kapni? ââ?â?¬ érdekl?dött t?le Edmund. Az ember meglepetésében elfelejtett válaszolni. ââ?â?¬ Hol lehetne enni? ââ?â?¬ kérdezte ismét.

  ââ?â?¬ Anyjuk, k?f?diek! ââ?â?¬ kiáltott be az ember a házba magához térve. Otthonkát visel? középkorú n? jelent meg, feslettszél? papucsából kikandikát a kisujja. Edmundot meglátva a szájára csapta a kezét, és nagyra kerekedett szemmel kérdezte:

  ââ?â?¬ Az elvtárs Vietnámbúl gyütt?

  ââ?â?¬ Miért éppen Vietnámból? ââ?â?¬ hüledezett Anna.

  ââ?â?¬ Mer hát a televízijóban illen embereket látni Vietnámba.

  ââ?â?¬ Azok amerikai katonák, csak ott harcolnak ââ?â?¬ legyintett Anna.

  ââ?â?¬ Afrikából jöttem ââ?â?¬ igazította ki Edmund.

  ââ?â?¬ Afrikábú? És tud magyarú! ââ?â?¬ nézett rá áhítattal.

  A szomszédból egy kisfiú szaladt át.

  ââ?â?¬ Ott mindennék illen? ââ?â?¬ kíváncsiskodott.

  ââ?â?¬ Persze! ââ?â?¬ nevetett Edmund.

  ââ?â?¬ Oszt mi járatban lennénk? ââ?â?¬ tolta félre a gyereket az apja, aki egy lécet kifordítva átlépett a kerítésen.

  ââ?â?¬ Éhesek vagyunk. Van itt valami étkezde, vagy hasonló? ââ?â?¬ nézett szét bizonytalanul Anna.

  ââ?â?¬ A nincs, de enni azt azér lehet.

  ââ?â?¬ Hol?

  ââ?â?¬ Mindenik házba.

  ââ?â?¬ A magáéban?

  ââ?â?¬ Ott is.

  ââ?â?¬ Gy?jjenek bé mihozzánk! ââ?â?¬ szólalt meg egy fiatalasszony a hátuk mögül. ââ?â?¬ Már vagy öten álltak körülöttük. ââ?â?¬ Na, gy?jjenek! ââ?â?¬ invitálta ?ket szívélyesen, és mutatta az utat. Az emberek tekintetükkel követték ?ket.

  A fiatalasszony ropogósra keményített tiszta abroszt vett el?, és gondosan lesimítgatta a hajtások okozta puklikat. A kamrából házi kenyeret, szalonnát, kolbászt hozott.

  ââ?â?¬ Szalaggy csak hátra a kertbe paprikájér! ââ?â?¬ paskolt a kisfia nadrágjára. Amint elrendezte az ennivalót az asztalon, megállt mellette, és elégedetten kétoldalt kötényébe törülte a tenyerét. ââ?â?¬ Jaj, mán bort is hozok ââ?â?¬ kapott észbe.

  ââ?â?¬ Saját termés ââ?â?¬ állapította meg Anna, ahogy az Otelló sz?ll? illata megcsapta az orrát.

  A fiatalasszony sót tett az asztalra a paprikához, és bíztatta, hogy vegyenek, de ? maga nem ült le. A kisfia is ott ácsorgott mellette a vendégeket bámulva, és a körmét rágva. Az anyja szó nélkül elütötte a kezét a szájától.

  Anna levágott egy arasznyit a kolbászból, és elfelezte Edmunddal.

  ââ?â?¬ Sütöttem is a vasárnap, nem száradós, abbúl is maratt ââ?â?¬ és elt?nt a kamrába. Mázas tálon hozta ki, szalvétával leterítve. ââ?â?¬ Mán csak a legyekt? van így, de csak egyenek ââ?â?¬ kínálgatta.

  ââ?â?¬ Minden olyan finom ââ?â?¬ mosolygott Anna a fiatalasszonyra.

  ââ?â?¬ Az elvtársnak is a?

  ââ?â?¬ Nagyon finom ââ?â?¬ bizonygatta Edmund.

Az asszony büszkén tekintett maga köré.

  ââ?â?¬ Aszonta Afrikábúl gyütt. Tán ott meg elefántbú csinájják a kóbászt.

  ââ?â?¬ Nem! ââ?â?¬ tiltakozott Edmund. ââ?â?¬ Nagyon rágós a húsa. Egyszer kaptam egy darabot az agyar-vadászoktól, és a mamám órákig f?zte, mégse lett puha.

  ââ?â?¬ Oszt jó vót?

  ââ?â?¬ Áh, dehogy! Földíz? volt. Sokféle állat van nálunk, de a marhahús a kedvencünk.

  ââ?â?¬ Ahho nem k? Afrikába lenni ââ?â?¬ szögezte le a fiatalasszony, és elégedetten nézte, hogy jóétvággyal esznek.

  Fölöttük a ragasztós szalagon meg-megújúló zümmögést hallatva próbált menekülni egy csapdába esett légy.

  ââ?â?¬ Magukná is van aprójószág? ââ?â?¬ fordult Edmundhoz a fiatalasszony, amikor hangos kotkodácsolás verte fel az udvart.

  ââ?â?¬ Tyúkok, kacsák, libák ââ?â?¬ magyarázta Edmund kérd? tekintetére Anna.

  ââ?â?¬ Ja azok! Vannak. Azt hiszem az egész világon mindenütt vannak.

  A fiatalasszony elégedetten bólintott. Halkan csobbant a pohárban a bor, amint Anna ismét töltött magának. Az ablak alatti muskátlik élénk pirosa ragadta meg a tekintetét. Elnézte az egészséges zöld levelek rajzolatát, és arra gondolt, hogy nem is kell olyan sok minden a boldogsághoz.

  Mintha mindannyian jóllaktak volna, elégedetten hallgattak.

  ââ?â?¬ Köszönjük ezt a sok finomságot ââ?â?¬ törte meg Anna a csendet.

  ââ?â?¬ Mivel tartozunk? ââ?â?¬ nyúlt a zsebébe Edmund.

  Az asszony megrökönyödve nézett rá:

  ââ?â?¬ Hová gondol! Szívesen attam amit attam. Gy?jjenenek csak máskor is ââ?â?¬ tárta szét a karját.

  Anna szeretettel ölelte meg. Az utcán többen is integettek utánuk. Lépésben, tisztességes távolságban elhaladva a birkák mellett a kanyargós útra tértek. Edmund egy kenyai népdalt hümmögött, s a dallam könnyen megragadt Anna fülében.

  ââ?â?¬ Meg akarod tanulni a szövegét is?

  ââ?â?¬ Aha! ââ?â?¬ élénkült fel az ötletre.

  ââ?â?¬ Így szól, hogy: Malaika, nakupenda malaika…

  ââ?â?¬ Mit jelent?

  ââ?â?¬ „Angyalka, szeretlek, Angyalka."

  Mire hazaértek együtt énekelték mind a két szakaszt. A ház el?tt Anna kiszállt a kocsiból, és várt amíg Edmund felemelte a csomagtartó fedelét, hogy kivegye a szvetterét. A buszmegálló szélér?l odalépett hozzá egy zsíroshajú férfi, és áporodott fokhagyma szagot lehellve az arcába sziszegte:

  ââ?â?¬ Nem szégyellsz egy négerrel mászkálni?

  ââ?â?¬ Nem szégyellsz ilyet kérdezni? ââ?â?¬ vágott vissza Anna, és sarkon fordult miel?tt a hatást lemérhette volna.

                 

                                                                     *

 

  Az antikvárium eladója keresztbe font karrokkal álldogált, álmos-unottan nézegette a könyvek között turkálókat.

  Afrika m?vészete ââ?â?¬ ugrottak ki fehéren a bet?k a fekete fényes borítón mellette a polcon. Anna azonnal elkérte, és kíváncsian belelapozott. Egy szobron akadt meg a tekintete. „Nkondi nkisi, Kongó, a XIX. század közepe" ââ?â?¬ olvasta. A férfit ábrázoló, durván faragott szoborba nagy rozsdás szögeket, meg apró háromszög? vaslapokat vertek, amelyeket az id? rozsda szín?re festett. Nyaka körül rabláncot, és kagylókat viselt. Apró tök edénykéket is agattak rá, hasán tükrös doboz díszelgett. Ágyékát elsárgult anyag takarta, fején mintha sapka lenne. „Ez meg mi akar lenni?" ââ?â?¬ mustrálgatta Anna ráér?sen. A kép alatti magyarázat segített: a figurát kuruzsló használta, ha a segít? szellemek közbenjárását kérte betegségek elhárításához. Ilyenkor mindig egy szög, vagy egy vas ék beverésével hívta fel a figyelmüket. „Mondhatom tapintatos segítségkérés!" ââ?â?¬ szörny?lködött magában Anna. A szobor gyógyító mágikus erejét a púpos sapka formájú, gyantába gyúrt gyógynövények, és a hasára illesztett, szintén gyógynövényeket tartalmazó dobozka biztosította. Fedelén a tükör fontos szerepet töltött be: visszaverte az ártó tekinteteket. „Ajaj, még azok is vannak? ââ?â?¬ nézegette Anna a szobrot. ââ?â?¬ „Ez aztán egy tökidegen kultúra!" ââ?â?¬ lapozott tovább. Guggoló alakok, hosszúkás, hegyes mell? n?k, faragott királyi trón, arany ékszerek Ghánából, famaszkok Kelet-Afrikából. A maszkok ébenfából készültek, felületüket tükörsimára csiszolták, felpolírozták. A homlok vonala kerekded, a szemöldökök, mint szelid hullámok, elegánsan emelked? hajlattal rajzolódtak ki. A szemek helyét kivágták. Közöttük párhuzamosan futó, egyre szélesed? halom az orr vonala. Alatta rövid árokszer? bevágás vezet a maszk síkjából kiemelked? ajkak kontúrjához. A száj duzzadt, az áll, mint egy fél alma. „Ez nem hasonlít senkire" ââ?â?¬ hunyorgott Anna oldalvást d?lt fejjel. „Na mindegy, úgy sincs rá pénzem" ââ?â?¬ csapta be a könyvet, és lábujjhegyre ágaskodva visszacsúsztatta a polcra.

  Két villamosmegállóra volt a Körúttól. „Mi lenne, ha csak úgy felszaladnék Edmundhoz? Vagy otthon van, vagy nincs" ââ?â?¬ mérlegelte az eshet?ségeket, és olyan izgalom fogta el, hogy futva tette meg az utat a megállóig.

  ââ?â?¬ Egész éjjel tanult szegény ââ?â?¬ árulta el Teri néni, a f?bérl?. ââ?â?¬ Itt aztán reggelt?l napestig lehetne takarítani, mindent ellep ez a zsíros korom ââ?â?¬ sopánkodott, miközben gombóccá gyúrt újságpapírral törölgette a bejárati ajtó frissen mosott üveges részét.

  ââ?â?¬ Ndovucska! ââ?â?¬ kiáltott fel Edmund örömében, amikor meglátta. Magához szorította.

  ââ?â?¬ Szimba! ââ?â?¬ bújt hozzá Anna. ââ?â?¬ Tényleg egész éjjel tanultál?

  ââ?â?¬ Aha! Úgy elfáradt a szemem.

  ââ?â?¬ Akarod, hogy olvassak neked? ââ?â?¬ kucorodott a férfi mellé a rekamiéra.

  ââ?â?¬ Ha gondolod, hogy nem fáraszt ââ?â?¬ ölelte át Edmund a derekát.

  Anna maga elé húzta a vaskos tankönyvet, és olvasni kezdte:           

  ââ?â?¬ `Condyloma acuminatum. Ismérve a bibircsókos terime, vagy hegyes függöly' ââ?â?¬ „Pfúj!" ââ?â?¬ fintorgott magában egy pillantást vetve az ábrára. Harminc oldal után krákogni kezdett, szájára tapasztott kézzel rövid szünetet tartott.

  ââ?â?¬ Elfáradtál?

  ââ?â?¬ Áh, nem! ââ?â?¬ húzta fel Anna a lábát, és ölébe vette a tankönyvet. ââ?â?¬ `Tabes dorsalis'ââ?â?¬ jelentette be olyan hivatalosan, mint udvarmester a király érkezését. Edmund felélénkülten tapsolt egyet, és a hatás kedvéért a cifra, arannyal ékesített bot helyett cip?je sarkával három rövidet koppantott a parketten. Anna tenyerébe temetett arccal kuncogott, aztán egy mély lélegzettel folytatta az olvasást. Id?vel Edmund ásítani kezdett:

  ââ?â?¬ Már úgy zúg a fejem. Zavarna, ha egy kicsit aludnék?

  Anna az asztalra tette a könyvet. Edmund végigd?lt a széles rekamién, feje alá igazította a díszpárnát, és behúnyta a szemét. Egyenletes mély lélegzete elárulta, hogy nyomban el is aludt. „Jó fáradt lehet" ââ?â?¬ nézte a nyugodt arcot Anna, aztán az ablakhoz lépve lehúzta a rollót. A világosság most a s?r? anyag két szélén bújt be csíkot vetve a szekrényre. A szobában csak olyan homály uralkodott, mintha erd? mélyén, s?r? lombok alatt lennének. Anna megfordult, és amint Edmundra nézett, elállt a lélegzete: „A maszkok!" Nehogy recsegjen a parketta, lábujjhegyen odatipegett a férfihez, és kinyújtott mutatóujjával követte a szája vonalát a leveg?ben. Kiegyenesedve kicsit hátra lépett, megigézve nézte az alvó arcot: „A homloka, az orra, a szája… ébenfa!" Nem tudott a látványtól elszakadni. Teljesen idegeneknek találta azokat a maszkokat, pedig arról mintázták, akiben most minden boldogsága megtestesült. Senki, senki sem állt közelebb hozzá, és belülr?l még soha senki sem hasonlított rá úgy, mint Edmund. Olyanok voltak ?k ketten, mint egy fának két azonos hajtása ââ?â?¬ az egyik nappal született, a másik éjjel.

  Anna óvatosan ült le a rekamié sarkába nehogy felébressze. Edmund könny? lélegzete szertefoszlott a szoba homályában, körüllengte Annát, és nyugalom formájában a lelkébe jutott. Anna a csendet figyelte önmagában, a férfiben és a szobában. Hirtelen léptek hallatszottak a gangon, nyikorogva csapódott be egy ajtó. Edmund felébredt.

  ââ?â?¬ Ugye nem aludtam sokáig? ââ?â?¬ dörzsölte meg a szemét. Felült, átölelte Annát. ââ?â?¬ Sajnos tovább kell tanulni ââ?â?¬ nézett a szemébe bocsánatkér?en.

  ââ?â?¬ Emlékszel, mit olvastam? ââ?â?¬ kérdezte válaszul Anna tanítónénisen.

  ââ?â?¬ Ühüm. Kérdezz!

  ââ?â?¬ Condyloma acuminatum.

  ââ?â?¬ Ismérve a…

  Edmund szabatosan felmondta a leckét, mint egy jeles kisdiák. Anna kinyitotta a könyvet, újabb és újabb címszavakat olvasott, Edmund meg felsorolta a betegségek tüneteit, lefolyásukat, gyógyításuk módját.       ââ?â?¬ Ühüm ââ?â?¬ bólogatott hozzá Anna, ahogy a sorokat pásztázva Edmund válaszait ellen?rizte. ââ?â?¬ Eddig jeles ââ?â?¬ jelentette ki egyet biccentve, és tovább olvasott. „Azért neki is csak kell felejtenie" ââ?â?¬ pillantott fel gyanakodva. Másnap találomra kinyitotta a könyvet, tíz-húsz oldalakat átlapozva végigment a felén, miközben egy-egy betegséget nevezett meg. Edmund sorolta a tüneteket, lehetséges lefolyásukat, és… Anna már nem is figyelt rá. „A memóriája felének is örülnék" ââ?â?¬ vallotta be, de csak ennyit mondott: ââ?â?¬ Végig jeles.     

  Edmund fölé hajolt, hogy ne lássa milyen megrendülten, milyen tisztelelettel érinti meg ajkával a homlokát.

 

                                                                     *

 

  ââ?â?¬ Ugye tanultál anatómiát? Meg boncolni is tudsz, nem? ââ?â?¬ rejtélyeskedett Anna.

  ââ?â?¬ Tanultam persze, de miért…?  

  ââ?â?¬ Lenne egy munka számodra.

  ââ?â?¬ Boncolás?! ââ?â?¬ nézett rá Edmund hitetlenül. ââ?â?¬ Ha-a! ââ?â?¬ rázta meg a fejét. ââ?â?¬ Boncolás?

  ââ?â?¬ Az.

  ââ?â?¬ És ki a páciens?

  ââ?â?¬ Egy halott ââ?â?¬ ?rizte meg Anna a komolyságát. Edmund felhúzott szemöldöke fölött félkörös ráncokba szaladt a selymes b?r. ââ?â?¬ Egy halott… liba! ââ?â?¬ kiáltott fel Anna, és úgy bugyborékolt fel bel?le a nevetés, mint erjedt ital a palackból. ââ?â?¬ Ma kaptuk Kecskemétr?l. Anyáék holnap mennek nyaralni, én meg egyedül maradok  ezzel a… a hullával ââ?â?¬ rázkódott meg. Fogalmam sincs hogy kell szétvágni.

  ââ?â?¬ Mint a csirkét.

  ââ?â?¬ Ahhoz sem volt még szerencsém. „Bence csak a disznóhúst szerette" ââ?â?¬ emlékezett vissza szakácskodásaira. ââ?â?¬ A tény az, hogy itt ez a liba. Túl sok kett?nknek. Mit gondolsz, hívjuk meg Maryéket? Tudsz nekik szólni?

  ââ?â?¬ Az új fülke a sarkon még m?ködik, remélem.

  Másnap Edmund felgy?rte az ingujját, hagyta, hogy Anna kötényt kössön a derekára, és teljes figyelemmel nekikezdett a liba felaprózásának. Anna vele szemben a krumplit hámozta, és lopva egy-egy pillantást vetett a férfire. „Hogy még ezt is milyen természetes méltósággal csinálja! Milyen kiegyensúlyozott! Nem ujjong, vagy bosszankodik, nem dühöng… mindig minden mérsékeltté szelídül nála. Van valami mély, bels? bizonyosság benne, nyilván attól. De mi ez, mi lehet ez? A személyisége ereje? Mert beképzeltség aztán nincs benne, csak emberi méltóság! Emberi méltóság! Nyilván ez ad neki tartást… ez az, ami olyan nyilvánvalóan érezhet?. Tényleg! Ha bekötnék a szememet, és ? lábujjhegyen, a legkisebb nesz nélkül lépne be a szobába, akkor is tudnám, hogy valaki bejött. Valaki? Valaki, nem akárki. Igen! Pontosan ezt éreztem az els? pillanatban, amikor kinyitotta az ajtót, és megláttam." Anna figyelte, ahogy Edmund lekanyarította a két combot, és tenyerére fektetve óvatosan a tepsibe helyezte. „Mindig azt prédikálják, hogy a környezet alakít. Jó, jó, hát a tanulás persze, a m?veltség, dehát akkor is… Edmundban veleszületett intelligencia van. Veleszületett! De honnan? Egy nyomorult afrikai faluban jött a világra. A szülei? Na, éppen hogy írnak, olvasnak. A testvérei a földet túrják, az egyik n?vére varrón?… akkor Edmund mit?l olyan intelligens? Meg mit?l van olyan emberi méltósága, ami minden szavát, minden mozdulatát áthatja?" ââ?â?¬ pillantott rá lopva. Félve, hogy a gondolatai az arcán tükröz?dnek, hátat fordított, és a szemétbe öntötte a krumplihéjat. A zacskóból a savanyú káposzta tócsát csöpögött az asztalra; szerencsére a gyufa nem ázott el: sercegve vetett lángot, és majdnem Anna körmére égett, mire végre begyulladt a süt?.

  ââ?â?¬ Jaj, nincs borom ââ?â?¬ sopánkodott a pénztárcáját keresve. „Milyen drága volt Apa! Kétszázat adott, hogy ne éhezzek. Na, szomjazni se fogok".  

  ââ?â?¬ Sam azt ígérte, hoz ââ?â?¬ nyugtatta meg Edmund.

  A lakásban er?s zsírszag terjengett, mert Anna ötpercenként nyitogatta a süt?t, hogy megbizonyosodjék minden rendben van-e. Közepes lángra kapcsolta.

  ââ?â?¬ Gyere, menjünk a szobába, a liba úgyis megsül unalmában.

  ââ?â?¬ Jé, van Élet és Tudomány-od ââ?â?¬ fedezte fel Edmund az ablakpárkányon. ââ?â?¬ Megfejthetem a keresztrejtvényt?

  ââ?â?¬ Gyere, csináljuk együtt ââ?â?¬ térdelt Anna féllábbal az asztal melletti székre.

  ââ?â?¬ Ókori görög filozófus, egy, kett?… tíz bet? ââ?â?¬ dugták össze a fejüket a lámpa alatt.

  A zárt spaletta mögött az udvaron ritmusosan csöpögött a lyukas eresz.

  ââ?â?¬ La-jos! La-jos! ââ?â?¬ hallatszott a házmesterné hangja. „Az ügyeletes bakakáplár" ââ?â?¬ húzta Anna fáradt grimaszra a száját, amikor a megnyomott, és felkapott szóvégek ostorcsapásokként pattogtak a leveg?ben. Anna szinte látta maga el?tt az öreg görnyedt alakját, amint hitvese újabb parancsszavára megadóan el?áll. „Ennek aztán megváltás lenne a magánzárka. Istenem, mit véthetett?"

  Az es? most rázendített, az ereszben csörömpölve folyt a víz. Anna és Edmund csak a bet?ket számolták, a kockákat látták.

  ââ?â?¬ A liba! ââ?â?¬ ugrottak fel egyszerre szimatolgatva.

  Maryék agyonázva érkeztek meg. Hangok, nevetés, bor csobbanása, poharak koccanása, tányérok csörömpölése ââ?â?¬ mindezt a víz zubogása festette alá, amely az ereszb?l sugárban tört ki. Edmund egy kenyai népdalt dudorászott, Mary meg Sam énekelni kezdte. „Várjatok  csak"ââ?â?¬ kutatott Edmund egy papírlap után. Három szólamot írt hozzá, és betanította. Többször is elénekelték a sikeren felbuzdulva. Úgy telt el az este, mint egyetlen kellemes óra. Amikor a vendégek elbúcsúztak, Anna kinyitotta a spalettát, hogy kimenjen a zsírszag, és az ablakból integetett le nekik.

   ââ?â?¬ La-jos, látod hogy vonulnak a szenesek? ââ?â?¬ recsegte a házmesterné.

Legutóbb szerkesztette - Arany Ágnes