kisslaki : A LILAFARKÚ REKTOR

Amikor reggel Berendi Albert a tudós rektor a farkán hatalmas lila maslival belépett a terembe, a medikusok jóindulatú röhögéssel fogadták.

 

Mindig tudták, hogy tanáruk ódivatú és bogaras kicsit – holott felesége volt az entomológia professzora – de, hogy ennyire járatlan volt a mindennapokban még ők sem hitték volna. Korponai Béla az eminens világfi s a kutatók kedvence, jókedvében nyerítve megjegyezte, hogy a rektoruk szinte még gyerek lehetett mikor a lilamasli járta a ficsúrok közt.

 

– Ma, aki ad magára, zöldfarokkal jár – nézett körül büszkén, mert ő is ilyet viselt.

 

Tapogasd csak meg Etuska- fordult a nagybajuszú medikához, aki az éjszakai laborprotokoll lapjait rakta pedánsan egysorba. A kollegina mosolyogva vállat vont, de válasz nélkül hagyta a vicceskedvű Korponait s kisietett a katedrához.

 

Az öreg tanár talán észre sem vette körülötte a ma különösen derűs hallgatók nyüzsgését. Å?t mindez nem érdekelte, csak a laboratóriumi kutatások s azon belül is az emberkísérletek kötötték le egy életre. Evett, mikor a felesége feltálalt, de ha megkérdezték volna, hogy mi volt az amit gallérja mögé hányt, nem tudta volna megmondani. Naponta csak pár órát aludt, s szeretkezésben is csak hébe hóba volt akaratlan passzív része, ha diákjaira rányitotta éjjel véletlenül a laborban a pihenőszoba ajtaját, vagy ha a kísérleti alanyai nem bírtak már magukkal.

 

Berendi rektor különös szórakozottságát jobban megértjük, ha tudjuk, hogy a tudós már nagyon közel járt hozzá, hogy előállítsa az első rákprofilaxis vakcináját, hogy evvel végérvényesen megszabadítsa a világot végre a rákbetegségtől. Ez automatikusan biztosítja számára az idei orvosi Csótány díjat.

 

– A négy sárga ember hányt és hasmenést kapott a tegnapi mákostésztától – referálta Karcagi Etuska medika a katedra mellöl, aki éjszaka ügyeletes laboráns volt.

– Erre már vártam, – dörzsölte kezeit örömmel a kutató.

– Emeljék a mákostészta adagot a duplájára és adjanak nekik két köbliter cefrepálinkát, és háromszor étkezés után egy egy deci nohabort

– Továbbá a kettes szektorban a négy fekete afrikai példánynak meg kék lett a hasa reggel hétre – olvasta Karcagi Eta zavartalanul a jegyzeteit – azok nem kaptak semmit csak desztillált vizet.

– Ez is pompás – lelkendezett a tudós. A medika álmosan folytatta:

– A négy europid viszont reggelre megdöglött s csak a két külön összezárt fehér példány szeretkezett nulla óra kettőig és aztán elaludtak békésen – rakta le a protokollt az asztalra s helyére libegett Korponai mellé.

 

A világfi már örömmel szorongatta a melléfészkelődő Etus karmos ujjait, de a rektor még mindig dermedten némán állt, mert a szeretkezés és alvás valahogy nem fért bele a hipotézisébe. Eszébe jutott a megoldás. Megismétli a kísérletet – határozta el, de egy kis változtatással. Felrántotta fehér köpenyét és a laboratórium felé rohant. Néhány medikus akik elöl ültek csak a két fehér emberpár ketrece előtt érte őt utol. A lila masni farkáról kioldódva lógott, de most senki sem röhögött.

 

Koltai nagy nehezen magához tért a kábult részeg éjszaka után. Új kollégáival ünnepelt abból az alkalomból, hogy megkapta a három hónapos próbaidős állást Berendi rektor laboratóriumában. Arról még tudott, hogy a táncolt a diszkrété fajult ivásban, de ez volt minden amire még emlékezett a tegnapi buliról.

 

– Na én is jól bemutatkoztam – gondolta és megdörzsölte szemeit, de azt hitte, hogy elment az esze.

 

A tanár tornyosult előtte mint egy óriás, lilamaslis farokkal fehér köpenyben s a nagyítóján keresztül vizsgálgatja őt ahogy a ketrece sarkában kuporog. A laboránsok is nagymagasságból fehér köpenyben pislogtak le rá. De ők nem lila, hanem zöld díszítményt viseltek és közben furcsán mozgatták ritka de hosszú bajszukat.

 

– Megismételjük a kísérletet kollégák – szólt miután befejezte a vizsgálatot – Ezt a példányt kérem azonnal kiherélni

Neeeem! – ordított fel Koltai és nekiugrott a lakatnak, hogy letépje a ketrecről.

 

Az olvasólámpa átölelte a telefont és nagy robajjal mélybe vetette magát. A rádió is akaratlan utánuk ugrott. Koltai most már végérvényesen de még vacogó fogakkal felébredt rémálmából. Öt perc múlva már az új munkahelyére, az áhított laborba loholt. A fehér neonfényben úszó csendes teremben visszatért jókedve. Dudorászva lapozgatta a kartotékokat, és már mosolygott hülye álmán.

 

Sokáig ácsorgott egy jólfejlett dagadt patkány rácsa előtt. Nem állta meg, hogy be ne köszönjön.

 

Na Berendi rektorkám. hol a lila masni a farkadról? – fordult meg derűsen, s mintha arcon rúgták volna, megdermedt.

 

A rektor állt előtte. A sleppjével a napi körútját tartotta éppen. Már jó ideje mögötte állt kíváncsian az új fiatal laboránsára.

 

– Kolléga úr, holnaptól már nem kell bejönnie. A próbaidejét azt hiszem befejezettnek tekinthetjük – mondta, s avval megfordult és kíséretével együtt kivonult a teremből.

– Most megdöglesz te piszok – ordította Koltai, mikor magához tért megdöbbenéséből.

 

Az egyik fiókból parányi szikét húzott elő és benyúlt a vacogó állatért, de megállt a keze mikor tenyerében a patkány rémülten zakatoló szívét érezte ujjaival. Az apró lencseként csillogó szemekből pedig csendesen, súlyosan, ólomlassan két könnycsepp buggyant elő, de nem gurultak le, hanem ott maradtak guggolva.

 

Na jól van, te marhicsek, csak vicceltem. Most pedig játsszál szépen.

 

Koltai visszarakta a patkányt a ketrecbe és mielőtt kintről becsukta volna az ajtót, még intett búcsú gyanánt.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - kisslaki
Szerző kisslaki 249 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de