SV : A szomjúhozó 5/3

5/3

  Benik a raktárban rendezkedett, rakosgatta a fogyó készletet, amikor Yax hozzá fordult kérdésével. Váratlanul szólalt meg, láthatóan ? maga is meglep?dött, hangját kongva verték vissza a falak.

– Ültetni kellene a száraz földdarabokon, vissza kellene vinni az állatokat, vissza kellene menni már! Te jársz a túlél?k földjén kívül. Mit gondolsz eljött az id? a visszatérésre?

– Még nem jött el az id?. Ültetni, állatokat tenyészteni már lehetne, itt-ott… néhol.

Benik csendesen válaszolt. – Ott van víz, leveg?, t?z, élet… ott van…

– Hol? – csapott az informáltság lehet?ségére Yax.

– Ott! Észak-nyugaton.

– Hiszen onnan jöttünk! Maradt ott él? az összeomlás után?

– Maradt, a vadon egy része megmaradt. Nem lehet mindent el?re kiszámítani! Nem tévedtek, szigetünk a tenger mélyére süllyedt.

– Vissza kellene mennünk. Végleg.

– Chikchan nem akar visszamenni.

– Chikchan maradjon itt egyedül! – horkant fel a természet, a természetesség híve Yax.

Visszahorkantott rá távolból a szabadulásra váró fehér paripa.

– Hallgass! – kérte szelíden Benik.

– Más túlélésre készül?k megmaradtak, túlélték a nagy víz ostromát?

– A gúlák víz alatt állnak, a hegyormokon vannak ég felé szálló füstjelek. Nem tudom. Nem mehetek oda megnézni, amikor küldetésben vagyok. Szigorúan ellen?rzik az útvonalaimat. Manik emberei ebben is kegyetlenek, ha letérnék az utamról, megsemmisítenék a lovamat.

– A zsarnok er?ssége nem ?benne, magában van, hanem azokból van ereje, akik szolgálják! A gyenge, szánalmas uralkodó hatalmas lesz azoktól, akik mozgatják a száját, és a kezét!

Chikchan keze Manik. Manik emberei válogatott betyárok. Csak elvétve van közöttük egy-egy elhivatott, megtévesztett, igaz ember.

– Ha megtalálnánk a fehér hollókat…

– Akkor?– nézett Benik Yaxra ártatlan barna szemeivel-akkor?

– Akkor összefoghatnánk és visszatérhetnénk.

– Visszatérni? Minek? Erd?n-mez?n szabadég alatt hálni? A t?zhányók még nem aludtak ki, csak szunnyadnak, újra és újra m?ködnek, a víz égre tör, földrészeket sodor el, kiszámíthatatlanul.

– Idevezetett az egyensúly megbillentése, ide vezetett a hatalom a természet er?i felett, ide vezetett az ember g?gje, aki azt hitte „legy?zi a természetet”.

A természet gy?zött, elsöpörte az embert! Kiáltoztunk, tüntettünk, szóltunk! Pusztába kiáltott szó maradt! – kesergett Yax. – A hatalmasok háborúja, az ?si tudás ?rz?i között, a gy?lölet ereje pusztította el a Földet.

– A Föld él! A földlakók pusztultak el! –javította ki türelmesen Benik Yax forró suttogását.

– Hol tartotok az ember nemesítésével? Sebzett ivadékai benépesíthetik majd újra a Földet?

– Isten kezében vagyunk. Sebzett is, ivadékai is, a hatalmasok is. Isten útjai kifürkészhetetlenek.

– Mi a következ? lépés? – kapott a lehet?ségen Yax, hogy többet megtudjon a jöv? terveir?l, mint amennyi számára engedélyezve volt.

– Csak egy-egy mozzanatát végzi egy munkacsoport a nagy tervnek, így összességében senki nem tudhat semmit.

– Valaki csak tud mindent! – kiáltott fel sebzetten a kíváncsi ember.

– Biztosan. – felelte higgadtan a szelíd.

– Ki? Ki az, aki mindent tud?

– Isten! – válaszolt Benik halkan.

– Isten nem engedheti gy?zedelmeskedni a Gonoszt a Földön! – zokogott fel Yax.

– Nem engedi! – válaszolta teljes bizonyossággal a Benik, a hív?.

  Este a férfiak hálótermében Ik’nab Etz’nab mellé lépett.

– Megérkeztél hát szerencsésen.– gondolta az orvos.

– A másik? – nézett Ik’re kérd?n az apa.

– Hamarosan – szólt biztatóan a tanítvány, – hamarosan itt lesz újra.

Etz’nab csüggedten horgasztotta le a fejét, majd dacosan felemelte. Ik’ érezte a másik lelkében dúló, egymásnak feszül? érzéseket.

– Miért ne? – nézett mestere szemébe. Ott meglátta a féltés, az aggodalom átsuhanó árnyait. Ik’ csak annyit értett, itt veszély fenyegeti Ahawot. Bólintott, úgy gondolta itt mindannyian veszedelemben élnek.

A terem másik végéb?l Manik egyik embere jelezte kezével: Etz’nabért jött.

Az orvos határozottan elindult felé. A maninik tudatta, az orvos vigye magával orvosi eszközeit is.

  A hálóterem falai közül kilépve, a maninik mer?n el?re nézve, szinte mozdulatlan ajkakkal beszélni kezdett.

– Xocsitl beteg. Görcsei vannak, hasa puffadt, száj lila. Az ?rök Chikchan palotájába vitték.   Chikchan a kezét dörzsölgetve örülte ezt. Mindent megad annak, aki meggyógyítja az asszonyt, egyúttal engedelmessé is teszi. – A beszédben szünetet tartván nagyot sóhajtott.

– Sok itt a keser?ség, nem terem édesség. Megcsaltak a reményeink. – fejezte be az ?r.

– Mióta van a palotában az asszony?

– Naplemente óta. Chikchan már türelmetlen. Siessünk!

Szótlanul folytatták útjukat, gondolataikba merülve.

  Tzswen osont a hold árnyékában faltól bokorig, bokortól falig. Lopakodott, futott, amikor jótékony felh? takarta el az ezüst fényt. Mégis meglátta ?t az Etz’nabot kísér? ?r.

– Különös árnyak vetülnek ma éjjel a falakra, régi világunk szelleme kísért.

– A ritka leveg? itt csalóka képeket hív el? az elmében. – buzgólkodott az orvos.

– A minap a tóparton, mintha alvó ember feküdt volna, mikor közelebb mentünk láttuk, csak árnyék, csak a reményünk illúziója.

– Sokak kergetnek tarka lepkéket lelkük virágos mezején, a strázsán állók közül?

– Egyre többen. A szép álom mez?r?l mez?re jár, fellebbenti a titkok fátyolát.

– Mi lesz, ha a pillangó bogáncsra száll? – kutakodott az orvos.

– A bogáncs elszárad, miel?tt megszúrná a lepkét. – szólt eltökélten a strázsa.

– Mi a jel? – kérdezte az ember.

– A jel, a nyírfa ág. A kézjel a ’b’. A hangjel a második hang. – suttogta Ook a maninik.

– Színe a fehér. – fejezte be az orvos.

  A palota zsilipajtajánál álltak. Ook megütötte a gongot, k? hangja nem hallatszott, mégis hamarosan kinyílt, majd becsukódott mögöttük az els? kapu. Azonnal tárult a második ajtó, beléphettek a dús leveg?j? helyiségekbe. Az aulában a falak mellett padok vártak a friss oxigént?l bódult belép?kre. Ook, amikorra az orvos újra felnézett, már elt?nt. A magárahagyott férfi sietett a szeretett asszonyát felkeresni.

  Xocsitl térdeit állig húzva feküdt az oldalán, a fekhely mellett a földre dobált puha párnák, takarók halmozódtak.

  Etz’nab felemelte a gyapjútakarót, ráterítette az asszony keskeny hátára. Lágy ujjakkal megsimította az asszony gyöngyöz? homlokát. Xocsitl elmosolyodott az örök szerelem örömével. Megszorította a kezét keres? kezet.

– Igen. – szólt az asszony. Az orvos félresöpörte gyógyító tudományát.

– Mondd! – suttogta – Mondd, mit tegyek!

– Rendelj tisztító f?zetet. Fürd?t! Holnapra jobban leszek!

– Hogyan menekszel meg a zsarnok vágyától? – aggódott a féltékeny, félt? férfi.

– Kezünkre adta magát! �’ fájdalmát feledve kacarászott a füvesasszony.

– Igen – derült fel a párja mindent, vagy majdnem mindent megértve.

– Nagyon fáj? – tette asszony homlokára tenyerét az orvos.

– Fáj. Fájt már máskor is, édesebb fájás. Etz’nab gyengéden megsimogatta az asszony görcsbe rándult hasát. Ook szólt az ajtó el?tt.

– Uram, uram vár.

– Manik? – riadt meg Etz’nab.

– Nem! Chikchan.

  Újra a zsarnok el?tt állt az ember, készen a harcra, asszonyáért, fiáért, társaiért, és önmagáért. Gyenge szíve itt er?sen dobogott, ereiben újra vágtatott az er?.

– Láttad? Mi baja? – kérdezte mézédes hangon a hatalmasság, ajkain alig tudta elrejteni a kéjes mosolyt.

– Mérgezés. Gombát párolt, lehet, hogy a rossz g?zök megtámadták a máját!

A zsarnok nem tudta elnyomni gy?zelemittas vigyorát.

– Mit tanácsolsz, jól gondold meg, mert ha meghal, te is vele halsz.

– Így igaz! – csapott szemével a g?gösre a kiszolgáltatott. Az izzó fáklyából láng csapott fel a szavak után. Etz’nab tudta, titkos ajtó nyílt, a maninik ugrásra és gyilokra kész a függöny mögött.

– Ha élve marad, élve maradok, mi a jutalmam gyógyításomért?

– Ha engedelmes asszony az él?, engedelmes az uralkodó is.

– Engedelmes asszony minden férfi vágya. Engedd, hogy a családok újra együtt éljenek!

– Soha! – csattant a hangja, pattant fel ültéb?l a hájas akarnok.

– Tetemeinket áldozd a t?znek, amely könny? légzésed szolgálja!

– Mit tudsz a t?zr?l? – szakadt ki a kérdés a zsarnokból.

– Mindent tudok a t?zr?l. Mindegyik t?zr?l mindent tudok!

– Manik! – ordította a megsebzett. – Manik hozzám!

Manik el?re lépett rejtekhelyér?l.

– Kísérd fel Ezt’nabot gyors léptekkel a legmagasabb lépcs?n! Ha egyszer nem elég, akkor tízszer! Ne feledd a törvényt!

Veres vérben forogtak disznószemei.

– Öreg vagyok én már a lépcs?n futkosáshoz! De te uram könnyedén megjárhatod! – mondta csendesen a zsaroló.

Manik feszesen állt, parancsra várva.

  Chikchan ökölbe szorított kezét kinyújtotta, markában tartotta az élet és halál jelét. Karjait térdére ejtette, ujjait kinyújtotta, beszélni kezdett.

– Javaslatod, miszerint a családok egy fedél alatt éljenek, együtt étkezzenek, együtt aludjanak, szabadidejüket egymással tölthessék, a közeljöv? tervei között szerepelt. Megvalósításának akadályai elháríthatók nehéz, kitartó munkával.

E munkához tanácsadóim már a kezdeti lépésekhez szükséges eljárásokat kidolgozták. A kezdeti lépések korai bevezetése jelenlegi, csaknem tökéletesen m?köd? társadalmunk megingásához vezethet. A család önálló gazdasági és etikai egységként szembe kerülhet a renddel! Mind többet akarnak maguknak a javakból, mind jobban kiforr eszméjük, hitük. A család megengedése jelenleg nem célszer?!

– Jószív? hatalmasságod talál utat a megoldáshoz! – hajolt meg a trón felé Etz’nab.

– Pusztulni hagylak benneteket, téged és az asszonyt. Ez a megoldás! – töprengett fennhangon a zsarnok.

– Kulcsemberek hullnak majd ki szolgálatod sorából!  Az elkötelezettek nagy része vagyonával melléd állt, de eszével nem állt módjában támogatni! A kincs és a hatalom nem elegend? az örök élethez! A túlvilágtól való irtózásod közszájon forog! Azt tartják, lelked adtad oda a vagyonodért!

– A tudásért, a tudásért álltam át! A teremt? tudásért! – vonyította Chikchan. Elpusztíthatom az egész világmindenséget! A hatalmamban áll! Pondrók vagytok a lábam alatt, reátok tapodok, és ti szétmállotok sarkam alatt!

– Megteheted, mire mégy vele? A mi lelkünk a jóravalóké, örökké él. A te sötét lelkedet a t?z várja, az örök t?z! A szeretet örök, a gonoszság mulandó!

 A zsarnok szemére rászállt a köd, zsírhurkái remegtek vonagló testén.

Manik intett Etz’nabnak, menjen, ? el?vette a leplet, betakarta gazdáját, szólította a segít?it, vigyék nyugovásra az elme által meggyötört testet.

  Az orvos Xocsitlhoz sietett. Az asszony nyugodt lélegzése, meleg keze meggy?zte arról a görcsök elmúltak, reggelre egészségben ébred majd a konok asszony. A férfi elmosolyodott, gyengéd csókot adott kedvese homlokára, végig simította haját alig érint? ujjakkal.

– Te, te áldott elméj?, te áldott lelk?, te huncut n?személy, te! Aludj, álmodj, mert álmaid valóra válnak.

Ook az ajtó el?tt guggolt. Kikísérte az orvost az épületb?l. Etz’nab a raktárakhoz sietett.

  Tzswen kilépett a magas sziklába vájt ajtón. Szemben álltak némán, az épít? és a gyógyító. Tzswen karjaival ölelte a dobozt, amit cipelt, láthatóan elszánt volt arra, mindenáron tovább megy. Csendesen ellépett Etz’nab mellett. Ezt’nab a zenei skála második hangját hallatta.

A zenész döbbenten megállt.

– A nyírfához megyek – közölte halkan.

– Szeretetem kísér. – válaszolta a másik.

  Tzswen bátran ment a tó túloldalára, az ?rökt?l most nem kellett tartania, hiszen azok álltak a strázsán, akik az új, alakuló ellenállási mozgalomhoz tartoztak. Tzswen elgondolkodott, miért is nevezik magukat ellenállóknak, amikor lázadnak, tehát lázadók. Megértette. ?k azok, akik ellenállnak a gonosznak.

  Lendülettel lépdelt, der?s dallamot skálázgatott, szívében már megfogant az új zene embriója, lelke burkával védte, hangjával simogatta az új jövevényt. A zene a szabadulás himnuszának készült, felcsuklott benne az elnyomottak elfojtott zokogása, a szabadságvágy halk sikítása, a tenni akarás kemény dübörgése, átsuhant mindezek felett a szabadító szerelmes dala. Fejl?dött, növekedett a cseppnyi embrió, minden simogatás után új sejtjei sarjadtak, hamarosan magzattá lesz, akkor majd Tzswen megtanítja megszólaltatni a szabadulás diadalmas lélegzésére, ha a muzsika világra jönni kész lesz, elmondja majd az embereknek küzdeni, bízni, csodás, érdemes.

  A hídépít? belebújt búvárruhájába, fejére helyezte a sisakot. Mellén már ott lapult az oxigén és nitrogén keverékét el?állító termosz. A hegytet?t körül vev? tengernyi vízbe merült.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:37 :: Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria