Verő László : Egy obsitos könyvkiadó emlékfoszlányaiból

— Szar ez a lecsó! — fölugrottam, be a ladába, és kiporzó kerekekkel zuhogtam le a hegyről.

Mikor megérkeztem, a tikkasztó napsütésben Nárcisz — szokása szerint — anyaszült meztelen várt a házikó előtt. Ő is tudta, én is, hogy ez lesz az utolsó találkozásunk. Ő még próbálkozott, én biztos voltam benne, hogy vége.

A színházban nem volt világosító. Nem baj — mondtam a rendezőnek — majd én. Nem is volt semmi gond, három reflektorral elég ügyesen végeztem a dolgom. Óriási sikere volt, a végén virágeső hullott rá. Nárcisz ilyenkor fölolvadt a felé áradó szeretetben. Estére a tiszteleteséknél kaptunk szállást. Óriási reverenciával fogadtak, ennek megfelelően: a könyvkiadó urat, és a művésznőt. Egy csöpp konyha választotta el a mi alkalmi, és az ő állandó hálószobájukat. Éjjel fölszakítja az ajtót a ház asszonya:

— Jézusmária! Mi történt? Hívom a doktort izibe!

— Ne tessék, csak rosszat álmodott.

— Hogy erről nem tudsz leszokni — fordultam vissza a művésznőhöz — legközelebb legalább a kispárnába ordíts.

Másnap aggódva kérdezték az álomról, amit ő aprólékosan el is mesélt.

— Visszatérő álom — mondta.

— Szegény — felelte részvéttel a parókia gazdája.

A fölbuggyanó röhögést nehéz volt visszatartani.

Fejérvárt — ami ugye bizonyos helyeken Gyulafejérvár egyértelműen, mint ahogyan Vásárhely sem Hódmező, hanem Maros — izgulva várt minket az öreg esperes házanépe. Az öreg nyolcvanegynehány éves volt, és csak ülni tudott, a kánikulai hőségben is betakart lábakkal. A fejét sem tudta megmozdítani, nemhogy beszélni. Átadtam a könyveket — melyek akkoriban igen ritka kincsnek számítottak, majd Nárcisz énekelni kezdett. Pár perc múlva abba kellet hagynia, mert nem bírta tovább. A kiszolgált pap ült halott mereven, és a szemeiből patakokban hullottak a könnyek. Mindannyiunkéból.

Hazafelé megállottunk a Körös martján, már ideát. Fáradtak lévén, megpihentünk. Arrafelé a folyó igen keskeny és kihalt. Nem zavartattuk magunkat a természet lágy ölén. Egyszer csak halljuk a túlpartról:

— Feri! Ezek odaát kefélnek!

— Nem lehet, csak napoznak.

— De, de!

— Tényleg! Béla gyertek gyorsan!

Otthon várt az üres lakás. Szürkeség, ápor, hétköznap. Lecuccoltunk, hallgattunk. Kínos csönd. Unalom. Mitkezdjünkmostegymással?

Krétán a srácok is ott voltak. Tavasz, szerelem, család. Mindez együtt. Főzés, tenger, só és virágillat, éjkék égbolt, bizsergő fáradtság. Minden pillanat megismételhetetlen. A fukar boldogságtól lopott percek, napok.

Otthon várt az üres lakás. Szürkeség, ápor, hétköznap. Lecuccoltunk, hallgattunk. Kínos csönd. Unalom. Mitkezdjünkmostegymással?

Marokkóban izgulva néztem a szállodában a TV-t. Valahogy kiderült, hogy magyar művésznő múlatja itt az időt, és az országos televízió rárepült, kivált hogy gyönyörűen beszél franciául. Fantasztikus félórát produkált élőben. Fűszerszagú medina, müezzinek naponta ötször, zegzugos sikátorok, vízipipa, minden este virágcsokor az ágyon, ezeregy éjszakák, a Paradicsom maga.

Otthon várt az üres lakás. Szürkeség, ápor, hétköznap. Lecuccoltunk, hallgattunk. Kínos csönd. Unalom. Mitkezdjünkmostegymással?

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:14 :: Verő László
Szerző Verő László 84 Írás
1986-ban alapítottam meg a Héttorony Könyvkiadót, mely élt tíz évet, és több mint száz kiadott kötet maradt utána. Béke poraira. Most - e kor igényeinek megfelelően - itt, a világhálón halásszuk a jó írásokat, remélhetőleg szerzőink, és olvasóink örömére. *** Született 1954. április 12. Budapest Elhunyt 2007. május 24. (53 évesen) Budapest