Lucskai Vincze : Az est csendjével szemedben

az est csendjével
szemedben
hozzám simulsz
és azt mondod
fájdalom ¦
én
azt mondom
szerelem ¦
és lágyan
ajkaidra helyezem
csitító
tenyerem

most
hogy torkomon a sírás
megreked
gondolod hogy a
szó
fájdalomból
eredhet
gondolod hogy a percek
melyek
sós membránján szememnek
csak tégedet keresnek
nyomtalanul
telnek
gondolod hogy ha üres a
hely
hol megszoktalak
már
és hiányod
fojtogat
enyhülést
hozhat-e
bármi más

ezerszer letérdeltem
már
és ezerszer elrebegtem …
imám
mely sóhajleplét
teríti rám
és vágyam
áltat

itt
ezen a titkos csatamez?n
mint fák tövében felejtett szélmalomh?s
lassan
elvérzek
elvérzek

a szavakban
élem
éltem
és ha elérik lelkedet
nyiss el?ttük kaput

ne várd azt
hogy az enyészet rágja le
zárait
és megfáradva
id? vasfogától tépázva
forduljon ki
sarkaiból
ne várd meg

most tárd ki
most fogadj be

most
amikor szócsokrom
szíved oltárára helyezve
dísze lehetne még lelkednek
lelkemnek

az est csendjével
szemedben
hozzám simulsz
és azt mondod
fájdalom
én
azt mondom
szerelem
és lágyan
ajkaidra helyezem
csitító
tenyerem

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...