Zatykó Zoltán : Gondolatok a szabad versekről

Szinte minden területen, az irodalomban, történelemben, képzőművészetben, zenében vagy akár a politikába vannak konzervatívok és szabadelvűek, akik egymással szemben állva különböző elvekkel igyekeznek meggyőzni a másik felet a saját véleményük igazságáról. Nos, azért kezdem ezzel a bevezetéssel a cikkemet, mert nekem nem tartoznak céljaim közé a fenn említett győzködések, csupán a véleményemet osztom meg veletek.
Úgy veszem észre, egyre divatosabbá válik szabad verseket írni. Nem csupán a 7toronyban szoktam böngészni, hanem máshol is, és ezt ennek alapján mondom. Egyre többen buzdulnak neki, hogy egy-egy alkotással kitárulkozzanak az elektronikus nyilvánosság előtt, hiszen a nyomtatott publikálási lehetőségek igen korlátozottak egyrészt a túlkínálat miatt, másrész anyagi illetve kommerciális okok miatt. Az internet ezzel szemben csupán pár percnyi regisztráció után teret enged mindenkinek. Se díjak, se szerződés, se várakozás, mint egy könyvkiadónál. Az internet mindenki kiadója. Elkanyarodtam¦

Vannak olyanok, akik egy élmény, érzés, siker vagy kudarc hatására írnak verseket, sőt szinte mindenki így alkot. De papírra vetni nem könnyű ezeket a gondolatokat, hacsak nem kizárólagosan magunknak írjuk, mert akkor nem szorul magyarázatra, nem kell, hogy mások is megértsék, és elolvasva hasonló attitűdjeik támadjanak, s így azonosulhassanak velünk. A szabad vers is ilyen. Igazán nem kell hozzá ismerni a verstan bonyolult képleteit, nincs szükség arra, hogy formák és szabályok alapján öntsük meg legbensőbb érzéseinket, hanem egyszerűen megtördelve a sorokat, mint egy klasszikus versnél, percek alatt elkészülhetünk vele.
Lehet, hogy ez egy olyan stílus, forma, ami felszabadít, szembeszegül a hagyományokkal, lehetőséget ad arra, hogy ne a szótagok száma, a sorvégi rímek fajtája rendelkezzen felettünk, hanem mi magunk legyünk a szabály és a minta. Nagyon sok ilyen vers van, és szerintem éppen a szabadsága miatt lehet nehezebben értékelni azokat. Persze, azokra is kapnak az írók ilyen-olyan véleményeket, mint például szép volt és megható, vagy ilyen fantasztikus verset még nem is olvastam, vagy te egy őstehetség vagy, de ezek igazán nem értékelések, hanem – és ezzel senkit nem szeretnék megbántani! – dilettáns hozzászólások, afféle na, ezt is elolvastam fajta. Ezekbe bele lehet unni, egy idő után udvarias frázisokká válnak, és már nem okoznak örömöt, nem késztetik az írót újabb és újabb versek faragására, mert nincs ami értékessé tegye a futószalagon ömlő sorokat.

Még egyszer mondom, nem szeretném senkire se ráerőltetni az elveimet, de néhány gondolatot szentelnék a klasszikus versekre is. Mindenki tanul verset az iskolában. Olyan verseket, amelyeket évtizedek múlva is, ha nem teljesen hibátlanul, de fel tudunk idézni, maradandóvá vált bennünk. Miért? Hát pontosan a rímek, szótagok, az összecsengések, a mondanivalója miatt, hogy olyan gondolatokat ébresztett (hazaszeretet, szerelem, forradalom, stb) amelyek hallatán végigszalad az ember hátán a jó értelemben vett hideg. Én a Himnusszal és a Nemzeti dallal vagyok így. Ahányszor meghallom, vagy szavalom, megborzongok. De ilyenek Arany balladái is, Ady vérvörös szenvedései, József Attila magánya, Vörösmarty bölcsessége, és még sorolhatnám. Rímek, amelyek ízt visznek a papírra, témák, amelyek szíveket dobogtatnak meg, tűz, amely megéget.

Árjatok szabad verseket, mert kellenek azok is. De nehéz megértetni, nehéz azt a hatást elérni egy ilyen alkotással, ami belőlünk is kihozta a művet. Mint ahogyan két ember is másképpen lát mindent, úgy az olvasók is másképpen értékelik, esetleg félreértik azt, amit adni kívánsz, s talán ez elkeserít, vagy még rosszabb, beskatulyáz egy szintre, amiből nehéz szabadulni.

Mindezeket én gondolom így, és természetesen meghajolok mások véleménye előtt. Mert a művészetet meghatározni, bilincsbe verni, az alkotókat korlátok közé szorítani egyet jelentene mindkettő összeomlásával.

A szerkesztő megjegyzése: nagyon egyetértek a Szerzővel!

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája