… csodálkozva nézünk körül. Ez lenne az a csodás kék bolygó? Szürke füst, rossz illatú levegő, ember hátán ember ( Otthon a Majoriszon már megtanultuk, hogy az itt élő egyedeket így hívják.)
— Ni-ni ni! Miért más a fejszőre, a bőrvédője mindenkinek? – villog rám értetlenül Ti-ti-ti.
— ! Boldogságos tejútrendszer -kanyarulat! Mért jártál te kolloszeminiriumokra a Polaris-Szalarémián? Nem tudod, hogy azt itt fejbolyhot hajnak, a bőrfedőt meg ruhának hívják? És most gyüléseznek éppen. Itt is egy csoport, ott is egy csoport. Harcolnak a elveikért.
–Arra meg mi szükség. Hiszen globálisan egyformák mind! Hajuk, szemük szájuk, orruk, kezük, lábuk van. Agysejtjeikből tudatos gondolkodást érzékelek. Tényleg úgy van, ahogy tanultuk! Vannak kicsik, fiatalok nem éppen fiatok, idősödők és körforgásban élnek. Megszületnek, felnőnek, teszik a számukra megírt dolgokat aztán ha véget ér a feladatuk, lelkül elmegy az Algonra, alsó bőrruhájuk bele lesz keverve a talajba¦
— Az meg mi?
— Ejnye Li-li-li! Azt nevezik így, amin állunk. Hiszen annak is az a neve, hogy föld – mint a bolygónak itt! Nézd inkább meg házakat, lakásokat amiben élnek¦.
— Nézem én de nem értem. Miért különböznek ezek a lakhelyek annyira egymástól? Hiszen ugyan azt a célt szolgálják.
–Mert vannak gazdagok és szegények, Van aki kap kölcsönt, van aki Bar-listán van, vagy devizahitelt vett fel és most nézegetheti ezt a nagy sárga napot¦ Ami olyan mint a mi Napunk. Itt sok mindent hívnak így. Azt is, ha eltelik 24 óra Mert tudod az Euro most már 285 forint. Az az itteniek földi fizetőeszköze. De ha átmész a határon már másféle áru-pénz-ápu+profit csereeszközt használnak. Azt mondják Eurónak! A stukturális felállást meg kapitalista gazdálkodásnak¦ Volt a történelmükben olyan is, hogy áru-pénz-áru. Vagyis aki eladott valami, az annak megfelelő pénzt kapott, aki vett meg csak annyit adott
–Kuss!-villog rám Ti-ti-ti. Ezen bolygón nem szabad ilyet mondani! Mert ők mások, nem tudtak volna fejlődni¦ És nem is figyel rád Li-li-li ! Nem érzékelik bájos receptoraid, hogy éppen két ellentétes kisugárzású egyedet próbál összhangba hozni? ők még nem tudják, hogy nincs értelme egymást negatívan kezelni! Az ok-okozat törvénye még nem épült be az állandó tudatszintjükbe! Nyiss és akkor érzékeled!
— De Ti-ti-ti! Én már kinyitottam a 13. csakrámat is!!! Az ötös perifériámmal Li-li-linek magyarázok, a nyolcassal neked, a többivel meg figyelem, hogyan kezelik az álamháztartás deficitjét! Mit csináljak még? Ágy is alig értem mi folyik itt! Illetve meg sem értem¦ Mi is tanultunk a transdimenzionális létforma humanitáruis módszerének gyakorlati alkalmazásáról?
— Azt hagyd csak Ni-ni-ni! Az az elv itt nem funkcionál! Itt az egyik földi fizetőeszköz értéke megemelkedik, a másik lezuhan, de nem az kompenzálja aki az ok-okozatot okozta, hanem az az egyed, akinek nincs és még az itteni ( úgy mondják , hogy megélhetés) létezése is veszélybe kerül ezáltal.
— Akkor itt nem tartják be az Igazságossági Ultrakozmius Szabályzatot?
— Nem is ismerik! De ha ismernék sem foglalkoznának vele¦. Akkor nem tudnának gyűjteni maguknak azok, akik a sok tárgyat eszközt, kötvényt, betétet ( jaaaa, az megint egy új fogalom ) többre tartják mindennél. Az hiszik az itteni, vagyis a bolygón eltöltött lét, sosem ér véget! Nem tudják kezelni a problémákat, nem tudnak egymásra figyelni¦ Látod ott azt a 10 fénymétenyire lévő embert? Azt azért tették ki a háznak nevezett élőhelyéről, mert nem tudta kifizetni az ingatlanára terhelt telefonköltség bírósági — és kamatos kamattal megduplázott költségeit. Az adósságát ugyanis ráterhelték az úgynevezett házra, amin jelzálogkölcsön volt¦. Ezeket a létezéshez tartó dolgokat itt így nevezeik.
— Hogy miket meg nem tudsz Ti-ti-ti! Bár nem értem teljesen mindezt, meg az sem, hogy minek van szükség rá.. Te voltál jobb protokommunikációs tolarenciából mindig is!
–Dehogy én! Li-li-li. Most is az agyfrekvenciákból analizál és a kisugárzási mértékekre asszociál! Jelezte az előbb, hogy nagyon-nagyon sok negatív hullámot észlel. Nézte a fejlődési traszfonoszkóppal a további bővítési mértékeinek esetleges kilátásait is.
–Azt az előbb bemértem én is. Tartok tőle, hogy a továbbfejlődés az egyedek mentális-fizikális és a maguk által teremtet makrokörnyzet speeciális sajátosságaiból adódóan — egy bizonyos százlékot előhányadosként kiragadva– a protokörnyezet együttélési mutatóival kompetensen¦
— UUU! Hu-hu-hu nem lett totálisan poszthibernálva! Persze mert annyira vágytatok/rohantatok a bolygóra! Még jó, hogy rákapcsoltam az oxigén-determinátort trisecumdum/per/ disecundummal korábban. Azonnal vissza! Első fokozatú szabály életbe léptetve! Remélem tudjátok hogyan szól? — Még szép!
(Egyszerre mind:) Értelmes lény értelmes lényt nem hagyhat cserben!
Nagy Ildikó : Amikor leszálltunk a Kék bolygón…
Hasonló írások
De bello proprio
Elolvasta:
25
Nyomtatás
Gyermeki lelkemben mély nyomot hagyott a háború – a II. Világháború. A hosszú évek során sikerült elásni, tudatom mélyére száműzni a bomba sivításának hangját, az óvóhelyek rettenetét, a lebombázott házak képét.
És most előjöttek!
Álmaimban, de ébrenlétben is – hallom a becsapódó bomba robaját, a vadászgépek géppuskájának kattogását, csontjaimban érzem a föld remegését. Újra élem a rettegést, amikor édesapám az éjszaka közepén kivett az ágyból, hogy meneküljünk ki a házból. A kert végében a sövény tövében húztuk meg magunkat. Hogy mit védett az a sövény, nem gondoltuk meg, de adott egy kis biztonság érzést. Aztán a közelben becsapott a bomba és örülhettünk, hogy nem talált el!
Jól emlékszem egy bizonyos reggelre. Apuka és Imre bátyám mindig együtt indultak reggelenként. Apuka az irodába és Imre a Közkórházba, ahol cselédkönyves gyakorlatát végezte. Siettette Apukát, nem akart lekésni az átadásról. Ilyenkor az inspekciósok beszámoltak a betegekről, hogy mi minden történt az éjszaka folyamán. Ezeken az úgy nevezett átadásokon jelen volt mindenki, akinek csak köze volt a betegekhez – a főorvostól a gyakornokig, a főnővértől az osztályos nővérig. Nem szabadott hiányozni. Szóval Imre türelmetlenkedett, de Apuka nyugtatta, mondván, „csak öt perc türelmed legyen, ameddig megiszom a kávémat!” Végül elindultak, s mikor az Elmegyógyintézethez érkeztek – köznyelven bolondok házának nevezték, vagy a színe miatt sárgaháznak, homlokzatán, ott díszelgett a felírat, hogy Saluti et Solatio Aegrorum – gyógyulás és vigasztalás a szenvedőknek -, szóval, amint ide értek, megszólaltak a szirénák, légiriadó! Óvóhelyet rendeztek be az elmekórház alagsorában, külön a betegek és személyzet részére és külön az idegenek, az utcáról betérők részére. Ide mentek be az óvóhely parancsnok irányítása szerint. Ott szorongtak a többi beterelt emberrel közel félórát, akkor lefújták a légiriadót és folytatták az utat.
Amint a Közkórház közelébe érkeztek, vették döbbenten észre, hogy találatot kapott. Az épület egyik szárnyából csak romhalmaz maradt. A félbeszakadt kórtermek közszemlére tették megmaradt belsőjüket. A műtő fala is leomlott, látni lehetett a törmelékkel borított műtőasztalt és a mennyezetről leszakadt lámpát.
Az a pár perc késés mentette meg az életüket, különben ők is a romok alá kerültek volna …
A kertben és kint a határban a bombatölcsérek, akkorák, mint egy kisebb tó, mikor megtelnek eső és talajvízzel, még sokáig, évekig emlékeztetnek az átélt félelmekre.
És a csontsovány, rongyos, hazatérő hadifogjok alakja máig kísért …
Négysorosok
Elolvasta:
48
Nyomtatás
Bűnöm
.
Maszkok mögé rejtett önmarcangolás.
Pocsolyába tükröződő képek.
Kezed a kezemben finomhangolás.
Szerelmem – én vétkem.
—-
A csere
.
Halvány lila fátyol mögött,
Piruló arcom néz téged.
Hűséges szívembe szövött
álmom, kalandra cserélted.
—-
Fegyver
.
Magányom, mint szirmát hullató virág.
Üres hordók kongó rejtekében,
Bűzös tóban a bucskázó vadlibák –
Gépfegyverem tartott rettegésben.
—
Éjjel
,
Szitáló szemekben küldi fájdalmát.
Csalódik a forró szenvedélyben.
Hamuvá porladt a zöldülő faág,
sírnak a rózsák fekete vérrel.
—
Hajnal
.
Surran a macska, árnyékot vet lépte.
Háztetők hajnala pernyét vendégel.
Hűs padlásszobának nincs menedéke.
Gerendáján ringatózom – vége.
—
Paraszti udvar
.
Kopasz nyakát a hurokba dugja,
kárál, mint kinek minden a gondja.
Ugat az eb, a csontját eldugja.
Kezem a torkod szorítja, fojtja.
20. századi anzix
Elolvasta:
47
Nyomtatás
A 20. század elején a falvak népe még hitt a boszorkányokban. A fosztóban rémtörténeteket meséltek egymásnak az asszonyok. A gyerekek félve bújtak anyjuk szoknyája mögé. Egy tizenéves levente is volt közöttük, ő is hallgatta a mendemondákat. Sötétben ment haza. Egyszer csak lerepült fejéről a sapkája. Lélekszakadva futott hazáig. Egy szemhunyásnyit sem aludt. Alig várta a pirkadatot. Aztán hősiesen elindult a tett helyszínére. Messziről látta, hogy a sapkája hintázik egy szárítókötélen. A sapka gombja akadt bele. Többé már nem félt a boszorkányoktól, hiába is riogatta bárki.
Annus évente kipottyantott egy purdét. A sok éhes szájat betömni nehéz, hát minden nap sorra járta a házakat kenyérért, ezért-azért koldult. Cserébe titkot mesélt a halálgyárról, oltott meszes gödrökről, emberi csontból készített fésűkről. Na és a szappan a szappan…
Annus összes rokona odaveszett. Neki szerencséje volt, jöttek az oroszok.
Én anyámtól hallottam a szörnyűségeket, ki tudja hányadik szájból. Zsidó sors, cigány sors. Jobbra érdemes emberek sorsa. Pszt!
Játék a szavakkal-3.
Elolvasta:
52
Nyomtatás
Vágyak
Vadvirág voltam,
Virágkoszorúban.
Vörös virradatkor
Vágytam valakire,
Vártam valamire.
Viharos világod
Vonzott végtelenül.
Vad vágyaim végül
Így váltak valóra.
Végzetes vonzalom,
Veled vállalom.
Apám utolsó meséje
Elolvasta:
58
Nyomtatás
A május illatát az est magába zárta,
az ezüsthold szemeit nyitogatva
nyújtózott ki a fekete égbolton,
árnyjátékba kezdtek a sárga csillagok,
te csendben az ágyam mellé ültél,
s törékeny szárnyú álmokról meséltél.
Elmesélted, hova repülnek az angyalok,
a felhők miért vitorláznak az égbolton,
egy csillag hány fénnyel lobog,
és a vénhold miért nem mosolyog,
mikor a nap lábujjhegyen előoson.
Gyermekként elbűvölten hallgattam
álomba ringató, gyönyörű szavaid.
Kértelek, maradj még!
Mesélj nekem arról,
miért az égből hull a táncoló hópehely,
miért, nem hóvirágsziromként olvad szét
mikor fényes-csillagként kezeimre ér.
Te rám mosolyogtál, szemedben
ott volt ezer könny harmatos cseppje,
annyit súgtál, halkan hozzám bújva,
kislányom, ők a fodros hópiheruhába bújt,
felhőkön táncoló fehér angyalok,
akik majd vigyázzák
minden ébredésed és álmod.
Akkor még nem tudtam,
ez volt az utolsó meséd.
Szemeim lehunytam,
te betakartál,
szorosan öleltél,
jó éjszakát kívántál,
és
kilépve szobámból,
az álmaimat rám zártad,
soha…
soha többé
nem láttalak…
Újból itt ülök gyermekéveim szobájában,
csak az emlékek rajzolnak mosolyt falaira,
képeid két kezem közt szorítom,
és a virradat gyújt fényt arcodon…
hangod nélkül némán szól minden képkeret,
hisz’ utolsó meséd nem fejezted be,
soha nem…
Csillagfényem
Elolvasta:
57
Nyomtatás“fejem kezedbe hajtom, arcomat hajadba fúrom…”
Lelkünk már rég összeért
együtt lüktetett az ér
a test mit sem sejtett,
míg papír és a kéz
már szebbnél szebb
dalt regélt
tudnám veled, éjszakákon át
hallgatni a tücsök dalát
merengni messzi csillagfényeken
holdezüstös éjeken
fejem kezedbe hajtom,
arcomat hajadba fúrom,
s lényed csillagfátyolán át
újra halljuk a tücsök dalát
A nanopitekusz
Elolvasta:
63
NyomtatásKomolytalan, de mégis vedd komolyan! *
A nanopitekusz a szavanna feliratú terepasztalon található. Érdekes faj. Egyedei magabiztosan mozognak két lábon, kezüket eszközök fogására használják, melyeket maguk készítenek. Fegyvereik is vannak. Én „hajító vesszőnek” neveztem el ezeket. Fából faragják hegyesre. Kellemetlen sebeket ejthetnek vele.
Magam is tapasztaltam.
A napokban egy fát akartam az ösvényükről elmozdítani. Segítő szándékkal, de beledöftek az ujjamba kétszer is a hegyes pálcikáikkal. Mikor elkaptam a kezemet az egyik még ott fityegett az ujjamba szúrva. Visszanézve a nanopitekuszokra láttam, odatódultak az elmozdított fához és az alatta levő férgeket szedegették össze szorgalmasan. A legtöbbet azonnal megettek, de voltak köztük néhányan, akiknek az oldalán bőrtarisznya lógott. Ebbe gyűjtötték, amit nem ettek meg ott helyben. Figyeltem, hogy a tanyájukra vitték azok számára, akik ott maradtak.
Közben nagyon elkezdett fájni a megszúrt kezem. Kihúztam a vesszőt és bementem a doktorhoz.
Először a vesszőt kezdte tanulmányozni, de mondtam, hogy fáj a szúrás helye, és hogy az a pálcika nem fut el, inkább a sebemmel törődjön.
Úgy is tett. Megnézte, megpiszkálta a sebet, váladékot is vett, majd bűvölni kezdte a számítógépét, hümmögött és leemelt a polcról egy megsárgult régi könyvet. Miután azt végiglapozta, felhívta a gyógyszer ellátót. Ismeretlen nevű gyógyszert rendelt „sürgős” megjegyzéssel. Mintha a „penicillin” kifejezést hallottam volna, ahogy rendelt, de nem biztos, hogy jól jegyeztem meg.
Rákérdeztem, és a doktor megmagyarázta, hogy nekem a sebekben gennykeltő kórokozók vannak. Mondta a nevét is, de nem értettem jól és hogy már rég kiirtották ezeket. Több száz éve!
Egyedüli szer, ami hat rájuk csak az, amit most rendelt meg. De azt sem forgalmazzák már évszázadok óta. Most a gyógyszer-bankból küldenek.
Mialatt beszélgettünk meg is érkezett a „penicillin”. Milyen furcsa dallamos szó! Azok a régi emberek biztos ilyen szép dallamosan beszéltek…
A doktor a sebeimet kimosta, gyógyszert tett bele, meg kis műanyag csövecskét, össze ne forrjon idő előtt, beadta az orvosságot.
Az elkülönítőben kellett maradnom, amíg biztosan kiirtják szervezetemből azokat a veszélyes kórokozókat.
Naponta négyszer kaptam penicillint, és kétszer kötözték át az ujjaimat. Három napig tartott a tortúrám.
Közben persze nem tétlenkedtem. Jelentést készítettem a történtekről a hatóság részére, utasítottam a munkatársaimat, hogy fedjék le burával a telepet és, hogy csak manipulátorral nyúljanak be, ha valamiért szükséges.
A doktor is megvizsgálta a szúrószerszámot, ami a sérüléseimet okozta. Állati eredetű vérnyomokat talált rajta, ami azt jelenti, hogy azelőtt már használták.
Hallatlan dolog!
A nanopitekuszok nem ismerik az egyszer-használatos eszközöket…
Szivárvány meséi – Bevezet?
Elolvasta:
50
NyomtatásMesét kedvel? feln?tteknek
El?szó
Egyszer volt, hol nem volt, de volt az biztos, mert akkor nem írnék róla, élt egyszer egy tündér valahol ott az üvegcipell?n túl. Szivárványnak hívták. Nevét onnan kapta, hogy mikor megszületett egy szivárvány jobb csücske pont megbirizgálta az orrocskáját, amire tüsszentett egy hatalmasat. ?tündérsége nagyon szegény volt ám, nem olyan, mint az Árgyílusbeli tündérek! Szegények voltak a szülei. Nagyon szegények. Mikor összeházasodtak, annyijuk volt, ami rajtuk volt. Béreltek egy picike tanyát a semmi közepén, és dolgoztak látástól baracklevélhullásig, hogy megéljenek és a kis tanyát meg tudják venni. Ez a tanyavilágban állattartást, a földeken való kemény munkát, a termés feldolgozását jelentette. Az aratógép mellett a gép töltését, zsákolást, kévekötözést. Mindegyik emberpróbáló nehéz munka.
Egy évre a házasságkötésükre született meg Szivárvány. Kis gömböly? baba volt. Már akkor is mosolygott a szeme, hogy elb?völte, aki csak ránézett. Beleszületett a nagy aratásba. Akkortájt nem volt bölcs?de, meg szülési szabadság. Anyukája fogta, és magához kötözte, és ment az aratógéphez. Nem lehetett megállni. A kemény munkának, a plusz tehernek meg lett a következménye: viszeres fájó, lüktet? lábak, meghajlott gerinc. Eltelt fél év, Szivárvány már tudott ülni, mert er?s kis gombóc lett, aki a töltött káposztát két kézzel tömte magába, a szalonnás katonákról lelopta a szalonnát. Már nem bírta az anyukája gerince, hogy magával vigye a munkába. Nem maradt más, mint kikötözni az asztal lábához. El?ször Szivárvány végigsírta az órákat, de utána megszokta, és beleivódott a végtelen türelem, a bizakodás, hogy minden rossznak vége lesz egyszer, addig pedig meg kell próbálni boldognak lenni azzal, ami van. Nem hiszitek, hogy így gondolta? Pedig így igaz. Elfeledtétek, hogy tündérpalánta volt? Érdekes, ha ma visszagondol azokra az id?kre, nem harag van a szívében, hanem melegség. Pici korától szerette a rét buja színvarázsát. Falusi lányként, sokszor csatangolt a réteken. Ha elfáradt, leheveredett, és bámulta a felh?ket. Fantasztikus élmény. Pillanatonként változó festmény, fantázialódító absztrakt m?vészet a kék, a szürke és a fehér ezer árnyalatával, keverékével.
Sokáig nem is sejtették, hogy Szivárvány egy tündér, mert gyerekkorában minden gyerek egy csoda, egy tündér. Mikor azután felcseperedett egyre többen kezdték keresni a társaságát. Akire rámosolygott, annak valahogy boldogsággal telt meg szíve, akit megérintett, annak csökkent a fájdalma. Szivárvány el?ször kételkedett a képességeiben, de ahogy n?t egyre nagyobb örömet jelentett számára, ha mosolyt csalt az emberek arcára. Nem hiszitek? Pedig így volt, és van, mert Szivárvány itt él köztetek. ?egy tündér, de még rajta kívül sok ezer tündér él a Földön, olyanok, akiknek nem Szivárvány a nevük, mert semmi csiklandozás nem volt, mikor megszülettek, de azért járnak köztünk, hogy jelenlétükkel bearanyozzák a napjainkat, hogy szép legyen, boldog legyen.
Szivárvány ahogy járt kelt a világban, megírta a valóság meséit. Nem mindig vidámak, nem mindig szépek, ahogy az élet sem az.
Helen Bereg
Fekete delíriumok (VI.)
Elolvasta:
80
Nyomtatás
Halált járt
szavak visszatérése
az életbe,
fekete, absztrakt lovak
vonta hintókon.
Realitásból
kiszakadt létszeletek
körtánca egy sötétkék
benzinláng körül,
kelletlen körvonalak
által kreált
kósza fantomok,
el?kering?zve
a létezést létezésre
hívó lángok
gy?r?jéb?l…
Halált járt
szavak visszatérése
az életbe,
fekete, absztrakt lovak
vonta hintókon.
Fekete delíriumok (V.)
Elolvasta:
53
Nyomtatás
Szarba fulladt álmok
fekete vázlatai
elefántcsont-fehér,
fényt börtönbe záró
papírlapokon.
Elmázolt körvonalak,
részeg építészek
összed?lésre ítélt házainak
absztrakt
kivitelezése két dimenzióban.
Pillanatokba zárt évek,
ki tudja merre tartó
szavak egymásnak
intenek
a keresztutat jelz?,
részegen balra d?l?
közlekedési táblánál.
A vonat csak robog
el?re, pedig
a masiniszta
már rég fejbe l?tte
magát, revolvere
meg tébolyultan nevet…