Kiss Jánosné : 5th Avenue

Alexander és kísérője a világ egyik leghíresebb utcájában, a 5th Avenue-n sétálgatott… Bámulták a fényűző üzletek kirakatait, miközben élvezték a fáradt, késő őszi napfényt. Alexander először járt New Yorkban és nem győzött ámulni azon a mérhetetlen szabadságon, ami körülvette. A férfit nemrég még Sándornak hívták és éjszakánként gyakorta felriadt álmából, amint verejtékben úszva menekül az ÁVO mindenre elszánt emberei elől… 1961-et írtak és fél ével ezelőtti érkezése az USA-ba olyan hihetetlenül csodálatos volt, hogy Sándor azt hitte, többé már nem élhet át csodát.
Hát, ekkorát még egy forrófejű fiatalember is tévedhetett…

A széles utcán körbevették őket a csillogó kirakatok. Alexander egyre csak kérdezett, kísérője pedig kimeríthetetlen információforrásnak bizonyult: Ez itt a Tiffany – mutatott éppen a hatalmas kirakatüvegre, amelyben ragyogó ékszerek verték vissza az utca fényeit.
De itt nem szabad sokáig nézelődni – tette hozzá – Túl veszélyes…

Ale xander nagy szemekkel bámult rá.
Veszélyes? – kérdezte értetlenül. Az utcán hozzájuk hasonló, normálisnak tűnő felnőttek sétálgattak. Mi lehet ebben veszélyes?
Tudod, ez a nagyon gazdag emberek üzlete… -hangzott a magyarázat – aki itt sokáig nézelődik, vásárolni akar… aki itt vásárol, az szégyentelenül gazdag… öltek már itt pillanatok alatt embert a pénzéért. – vezette le a 5th Avenau képletét Alexander kísérője, miközben megpróbálta elhúzni onnan, de Alexandernek földbe gyökerezett a lába, amikor hirtelen csodálatos luxusautó állt meg az üzlet előtt.
A hatalmas, hófehér Rolls Royce sötét üvegein képtelenség volt belátni… Alexander még akkor is csak bámult, amikor a sofőr kiszállt az autóból és kinyitotta az ajtót a legszebb, legelegánsabb hölgynek, akit életében látott. A nő hidegre sminkelt arca olyan tökéletes és kifejezéstelen volt, mint egy porcelánbabának. Drága szőrmebunda védte a hidegtől.
A nő intett a sofőrnek, majd megállt a Tiffany kirakata előtt. Csak állt ott hosszú percekig, s az arisztokratákra jellemző hűvös gőggel szemlélte a kínálatot, mígnem váratlanul megszólította egy karcos hang.
– Megveszi? – kérdezte közvetlen a nő mellett egy lángoló tekintetű, torzonborz, alkoholgőztől bűzlő hajléktalan a kirakat közepén lévő sokkarátos gyémántgyűrűre mutatva, amely ötletes dekoráció gyanánt egy kettétört zsemlébe volt ágyazva…
A nő fagyosan végigmérte.
– Meg. Miért kérdi? – firtatta mindenfajta félelem nélkül.
– Csak mert akkor kihozhatná nekem a zsemlét… ma még nem ettem. – felelte neki a hajléktalan.

Alexander megbabonázva bámulta a jelenetet és elhatározta, hogy kivárja, mi lesz ennek a vége.
Aztán a nő bement, majd nem sokkal később kijött az egyik kezén a brilliánssal, a másikban egy selyemszalagra kötött zsemlével. Utóbbit a szakadt férfi kezébe nyomta, amit az azonnal mohón befalt, majd a nő az autójára mutatott: Szálljon be…

Alexanderből szinte kiszakadt a kérdés, anélkül, hogy mérlegelte volna, megszólíthatja-e ezt a csodálatos nőt:

– Hová viszi?
A dáma erre teljes természetességgel ezt mondta:
– Először is megfürdettetem, aztán kap egy jobb ruhát… utána vacsorázni fogunk és, hogy ezek után mennyire akar újra ember lenni, az csak rajta múlik… – hangzott a válasz.
A furcsa páros azután a Rolls Royce-ba ült, majd eltűntek a nagyvárosi rengetegben.

Az eset óta több, mint negyven év telt el és Alexandert újra a régi nevén szólítják. Álmaiban már nem menekül a fekete kabátosok elől, érdekes módon azonban éjjelente gyakran álmodik egy nercbundás hölggyel, aki szaténszalagra kötött zsemlével etet egy hajléktalant…
Ilyenkor szinte mindig azzal a semmihez sem fogható jó érzéssel ébred, hogy vannak még csodák.

Sándor barátomnak szeretettel.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:38 :: Kiss Jánosné
Szerző Kiss Jánosné 66 Írás
Felber Brigitta Tímea.