kisslaki : SZÜLETÉSNAP

1992 -ben írtam. Talán még ma is aktuális

A gyerekek már reggel óta a kertben hancúroztak. Zolika, aki már iskolás és éppen ma hét éves, természetesen nem vett részt a többiek távköpési versenyében. Ábrándozott. Nem hallotta a házőrző kutyák csaholását, sem a postás autó távozó berregését.

Pedig örült volna, ha láthatná már most a nagy születésnapi csomagot, amit Berecky úr a postás hozott. Arról sem tudott, hogy az apja katalógusból rendelte “az ő nagy kicsi fiának”, ahogy becézni szokta. Zolika most csak bámulta a nagy vizet, bámulta a mólóhoz kötött csónakot és bámulta a nádas mellett bogarászó, vakarózó vadkacsákat.

Örült, hogy itt minden a papáé. Persze a túlsó part nem. Úgy tudja, a túloldal nagy részét a Badacsonyi heggyel Papa beosztottja Pisti bácsi vette meg. Vacsoránál Anyu valami kárpótlási jegyről beszélt, kurva szerencsét és valami pénzlenyalást emlegetett, de Apu leszidta.

Zolika még ma is töprengett, hogy mit is jelenthet az, hogy pénzlenyalás? Mereven bámulta Melindácska fehér, fürdéstől vizes testét. Szerette kishúgát. Most is milyen édesen szuszog itt mellette a pokrócon. Óvatosan föléje hajolt s hirtelen, mint egy tehén a borját, végignyalta a kislány hátát. Nem volt egy cseppet sem sós. Persze hiszen ez nem tenger. Pisti bácsi is mondta, hogy a Balaton édes víz, ami nagy hülyeség. Már néhányszor megkóstolta de az íze minden volt csak nem cukros.

– Zolikám, Melinda, gyertek gyorsan! – hallatszott apjuk harsona hívása a villa felől. Még egy perc se telt el már tele lett a márvány terasz, ordibáló, viháncoló vendéggyerekekkel. Melinda illedelmesen ült bátyja “az ünnepelt” mellett. Naná, ö kapja mindig a nagyobb csomagot.

Ö Melinda nem rég volt hat éves és mit kapott? Egy vacak kis kosarat. Igaz meg volt töltve pár marék aranylánccal és volt ott egy toll, amit Bözsi nénitől kapott – platinából van – mondta akkor. Ö Melinda még nem tudott írni és különben is, mi a fene lehet az a platina?

– Figyelem, figyelem! – emelte fel az apa a hangját. – Zolikám, gyere apádhoz – és diszkréten intett az alkalomra szerződtetett zenekarnak. Azok tust húztak, mire egy kis barna bőrű, három év körüli kisfiú mászott ki a csomagból. Elismerő zúgás és taps kísérte a kisingecskés ajándékot, amíg Zolika levette az asztalról. Apjához ment és örömtől kipirulva, csókkal köszönte meg a szép meglepetést.

– Apu levihetjük játszani?

– Le fiacskám, de nagyon vigyázz rá. Ez nem csak játéknak van ám. Gondozni kell, etetni, itatni és sétáltatni is. Úgy biz ám kisöreg – simogatta meg Zolika fejét. – Na eredjetek a partra – küldte el mosolyogva a hangos csapatot. Zolika két kezénél fogva lóbálta a vidáman visítozó kisgyereket.

– Apu, mi is a neve?

– A katalógus szerint Benő, de menjetek már.

– Hadd játsszak én is vele egy kicsit! – kapta ki bátyja kezéből Melinda a gyereket. Alig bírta tartani, de anyásan magához szorította.

– Kicsikém, kicsikém – dúdolta fülébe ahogy a kerten át cipelte.

Zolika később átvette húgától, hátára vette és lovat utánozva nyihogva trappolt a tó felé. Vagy félórát önfeledten viháncolt a gyerekcsapat a vízben. Benő volt mindig a középpont.

– Próbáljuk meg, meddig tud a víz alatt maradni – javasolta egyikük. Később elunták ezt a játékot is és kimentek a partra labdázni. Zolika Melindával együtt aggódva kereste még egy darabig Benőt, de lassan felhagytak vele és beálltak a többiekhez játszani.

Este elalvás előtt Zolika szipogott még az ágyban egy kicsit, mert vacsora után összeszidták.

– Most vehetek újat. – mondta mérgesen Édesapja. – Legalább megtaláltad volna! – Volt rá még garancia. Pedig Benő nem volt messze. A nádasban a szunyókáló vadkacsák mellett ringatta a víz.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:38 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de