Márti a megszokott időben ébredt. A Nap épp kipislantott a dombok mögül, de a magas tömbházak útját állták. Jóleső érzéssel a másik oldalára fordult. Még pihenhetnek, szombat van, s a munkahelyére is később kell ma bemennie. A látogatás nélküli tanulók vizsganapjára hívták be. Férje halk, egyenletes lélegzése megnyugtatta, s lecsukódott a szeme.
A függöny résein át vidám harsogással tört át a reggeli fény Márti arcába. Óvatosan bújt ki az ágyból. Nem akarta felébreszteni Gyurit, hadd pihenjen még! A konyhában feltette a kávét, s amire az lefőtt, ő is felfrissülve jött ki a zuhany alól. A finom illatra férje is előbújt a szobából. Ropogós kifli vajjal, kávé, s a szombat reggelek együttléte. Csak a soron kívüli munka árnyékolta be az induló nap örömét. Kellemesnek ígérkezett az idő. Az első meleg tavaszi nap a hosszú tél után. Jó lett volna kimenni a közeli erdőbe, beszívni a zöld illatokat, hanyatt fekve hallgatni a forrás csilingelését, bámulni a kék eget! De nem lehet. Mennie kell. Gyorsan öltözött. Gyuri a fürdőben fütyörészett. Így szokott az utóbbi időben borotválkozni. És cipőt fényesíteni. Bosszantotta is emiatt Ildi, a barátnője.
— Vigyázz, ez nem jelent jót! — mondogatta gyakran. De Márta nevetett rajta.
— Szia, megyek is! — lépett be a férjéhez, és puszit cuppantott rá. Gyuri viszonozta, majd átölelte Márti karcsú derekát.
— Tudod, mire gondoltam? Miután vége a munkádnak, gyere a futballpályára! A mérkőzés után kisétálunk az erdőbe a forráshoz. Jön Jani és Ildi is.
— Jaj, de jó! — örvendezett Márti, s már rohant is a közeli autóbusz megállóhoz. Boldognak és könnyűnek érezte magát! Az utasokkal vidáman elbeszélgetett, a buszvezetővel is tréfálkozott. Kis város, ismerték egymást az emberek, így már a hét végi munkát se bánta. Az órájára pillantott. Időben van. Ráérősen sétált a megállótól. Alig találkozott ismerőssel az úton. Pihent a város.
Az iskola kapujában valami furcsa érzés tört rá. Csend volt, nagy csend. Mi lehet ez? Marci, a kapus, meglepetten pislogott rá.
— Jó reggelt — köszöntötte szokott vidámsággal. — Mi ez a csend?
— Szombat van — ásított Marci. — Miért tetszett ma bejönni? — érdeklődött aztán.
— Vizsgáznak a látogatásnélküliek — válaszolta Márti.
— Dehogyis, ma nincs semmilyen vizsga. A jövő hétre halasztották.
„Nahát, neki senki se mondta!” — ágaskodott benne a harag. Aztán hirtelen öröm suhant át a lelkén. Meglepi Gyurit, gondolta. Hazamegy. Együtt indulhatnak a mérkőzésre, onnan az erdőre. Megszaporázta lépteit, nehogy elmenjen az orra előtt a következő autóbusz. Szerencséje volt. A buszban alig volt utas, azok is magukba gubbasztva üldögéltek. Márti lehuppant és ábrándozott. Nem szerette a futballt, de a barátnőjével úgy el tudtak beszélgetni, hogy észre se vették az idő múlását. Sokat nevettek a pöttöm tökmagáruson, aki a sorokat járta árujával, fél szemmel a mérkőzést figyelve monoton hangon mondogatta: Hajrá! …Tökmag! … Hajrá! … Tökmag!
A megálló melletti üzletből sajtos kolbászt vásárolt, a Gyuri kedvencét, s igyekezett haza. Így is majd két óra telt el. Csak még otthon találná a párját! Hogy meg fog örvendeni ő is!
A kulcsot már jó előre kivette a táskájából. És már fordította is a zárban, de az csak félig mozdult, aztán egyet kattant. Nem nyílt az ajtó. Újra próbálta, újra meg újra.
Mintha mozgást hallott volna a lakásból.
— Én vagyok, nem nyílik az ajtó — szólt be.
Néma csend. Jó erősen megkopogtatta az ajtót. Hátha nem hallotta meg a párja. Hiába!
Csend volt, mély csend.
S ekkor óriási félelem tört rá. Majd kiugrott a helyéből a szíve, úgy kalapált.
Jaj, nem lehet — üvöltött lelkében a rettenet.— Mégis igaz? Nemcsak rosszindulatú pletyka volt a szomszédasszony szava? Ildi megjegyzése? Az anyja aggódó suttogása?
Kétségbeesve próbálgatta a kulcsot. De az félúton megakadt. Belülről rá volt kapcsolva a biztosító zár.
Patakokban csurgott végig arcán a fájdalom.
(folytatás köv.)
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:55 :: Kádár Sára Hajnalka
