Ha bukottként tévelygek utamon,
te legyél enyhítő körülményem;
s képzeletem állandó vendége,
akit szerelmes emlékként őrzök.
Ha vihar közelít a szirteken,
leszel-e lelket burkoló sálam?
Megkövült szívem falát bontod-e?
Akaratom makacsát oldod-e?
Alkony óra csendjébe vonyítok,
ordashangú az éjjeli magány.
A Hold is hátat fordít nélküled,
s koldus lényem örökké érted küzd.
