Bakkné Szentesi Csilla : Fekete

Nyomtatás

A kávéillat, akár cseppnyi mákony,

mily csipke-könnyen leng a függönypánton,

ám beégett a keser’ babszemekbe

az ültetvények vért izzasztó rendje.

A kávézamat sem juttatja észbe,

hány gerinc görnyed, mire csészét érne,

hogy oldódhasson szánkban korty mosolyba,

vagy fejfájásnak legyen ellenpontja.

Az urak dolgát szegények könnyítik,

még ma is, ahogy sok száz éve dívik, 

mind kényszer hajtja, hátha megélhetne,

ha testét töri apró cserepekre.

Hol éltét húzná egyenesbe égig,

az emberség már eltemetve vérzik,

de kínját mégis visszasírja csendben,

ha nő a hiány a kávészemekben.

——————–

Nem jó, nem jó. A kötött forma akkor jó, ha megyünk is vele valamire. Önmagában a szótagszám nem fog szenét csinálni, ahhoz valami ritmus is kell. Vagy időmérték vagy ütemhangsúly. Így csak annyit érsz el a szótagszámmal, hogy megkötöd a saját kezed, és ahhoz, hogy tartsd magad a szabályhoz, odaerőszakolsz toldalékszavakat, ahová nem kéne, beéred ügyetlen rímmel is. Néhol egész jó, összességében viszont megerőszakolt. Ereszd el a grabancát, hadd follyon a szöveg, ha lelóg a sablonról, hát lógjon.