Zatykó Zoltán : Sorsmese

– Tudod, – kezdte komótosan az öreg – a sorstól hatalmas dolgokat lehet tanulni. Itt van például az én életem. Apám egy alkoholista volt, örökké részegen jött haza, összevert bennünket nagyanyáddal együtt. Egyszer a fogamat is kiverte, de azt mondta, hogy egyszer hálás leszek neki, mert belém neveli az életet. Azt is mondta, hogy a sors igazságos, bár sokan nem tartják annak, és csak nyavalyognak össze-vissza. Pedig nagyon is igazságos.
Na, fiam, például, amikor megszülettél, nagyanyád meghalt, pedig ? volt az egyetlen, aki várta az unokáját. Nagyapád csak ivott akkor is, nem tör?dött semmivel. És akkor jöttem rá én is, hogy igazságos a sors. Hiszen nagyapád megmutatta hogyan nem szabad élni, hogyan nem szabad gyereket nevelni és családot fenntartani. Megtanultam a leckét, én azon voltam, hogy neked is megtanítsam ezt, hogy te is megtudd, hogyan kell élni, mert a sors olyan körülményeket teremtett, hogy megtanulhasd. De te csak ordítottál, anyád meg döglött az ágyban részegen, rám hagyott mindent. Ezért tettem azt veled, besokalltam, és nem voltam magamnál, tudod aznap sokkal többet ittam a kelleténél. Nem tehetek róla, és hidd el, megb?nh?dtem érte. Anyád……..bezzeg……..csak döglött részegen, azt sem tudta, hogy aznap este mit tettem veled, hogy én téged………eh, mindegy…….nem is érdekelte, csak a pia. Ha lánynak születtél volna, anyád lett volna az, aki megmutatta volna, hogyan nem szabad élni.
– Na, most már érted fiam, hogy miért ez a sorsunk? Lehettem volna én a példaképed, én, az apád! De nem úgy alakult, túl nagyot ütöttem akkor……eh, mindegy……megtörtént.
Esteledett. Az öreg mosolygott egy cefreszagút, letette a m?anyag koszorút a fia sírjára, és elindult a kocsma felé, ahol a cimborák várták.

Válasz nem érkezett, csak a szél kuszálta meg a gazt a koszorú körül.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:36 :: Zatykó Zoltán
Szerző Zatykó Zoltán 85 Írás
"Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy, S egy talpalatnyi föld elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, Világodat meg fogja dönteni." Madách Imre: Az ember tragédiája