Noéminek közeledett az ötödik születésnapja. Családunkban a kerek dátumokat egy kicsivel jobban ünnepeljük. Elhatároztam, hogy azzal tesszük emlékezetessé a gyereknek ezt; nem ülünk otthon holmi gyerekzsúr zsivajával, inkább elmegyünk kirándulni.
– Nagy élmény lesz a lányom számára a mindenfélére színez?dött lombok látványa, és el?ször lát hegyeket is, alföldi gyerek lévén – összegeztem magamban az érveket, majd ötletemmel a férjemhez fordultam.
– Rendben van! – vágta rá rögtön a választ –, ez nagyon jó gondolat.
Gyönyör? ?szi id? volt: október. Beszálltunk az autóba és a biztonsági ülésben még épphogy felébredt gyermekemhez fordultam: – Megyünk Szilvásváradra jó lesz? – kacsintottam oda mosolyogva.
Lányom rám nézett és a csöpp szája szegletében egy ici-pici zsivány mosolyféle rezdült.
Az úton, rendes családhoz ill?en beszélgettünk. Kislányom az ovi eseményeit ecsetelte: kinek született kistestvére, kinek váltak el a szülei, és minden egyéb történést megosztott velünk.
Két dolog miatt mindig végighallgattuk, sokadjára is; fejl?dik a szókincse, és nem marad benne feldolgozatlan élmény.
Férjem a munkahelyi problémáiról beszélt, amin sajnos segíteni nem tudtam (nekem is megvan a magamé), de megért?en bólogatni, azt nagyon tudok.
Odaértünk. Kiszálltunk az autóból és felkiáltottam Noémit ölbe kapva:
– Itt vagyunk végre Szilvásváradon!
Noémi szívb?l kacagott és megkérdezte t?lem:
– Ez lenne az én szilvás-váram?
Legutóbbi módosítás: 2010.07.23. @ 11:41 :: Sípos Julianna