„Süt a nap az a baj, ha komor, es?s id? van, akkor az a baj. Nem jó. Úgy látszik betegen még színésznek se jó lenni. Miközben átéltem olyan helyzetet, hogy bejöttem 39 fokos lázzal, és tök meggyógyultam a végére”
Ady Endre Párisban járt az ?sz
http://www.youtube.com/watch?v=UpIWiv1LKGw
Kállai Ferenc 1925. október 4-én született Gyomán. A Színm?vészeti Akadémiát 1944-ben végezte el, majd 1945-t?l a Szabad Színház, 1946-tól a Belvárosi Színház, 1948-tól a Nemzeti Színház, 2000-t?l a Pesti Magyar Színház társulatának volt a tagja. 1977-t?l tizenhárom éven át tanított a Színház- és Filmm?vészeti F?iskolán, 1987-t?l egyetemi tanárként. Kállai 1981 és 1990 között a Színházm?vészeti Szövetség elnöke, 1985 és 1989 között országgy?lési képvisel? volt. 1989-ben minden hivatalos tisztségér?l – így az országgy?lési képvisel?ségr?l is – lemondott. 1998-ban Budapest díszpolgárává választották.
A háborút a f?városban átvészel? Krampner család 1945 telén minden vagyonát szánkóra pakolta, hogy gyalogszerrel térjenek haza Gyomára, Békés megyébe. K?bányán azonban elolvadt a hó, várni kellett az utazással. Both Béla akkoriban keresett színinövendékeket a Szabad Színház társulatába. A család friss végz?s fia, Ferenc jelentkezett a hirdetésre, de a színház Damjanich utcai épületének lépcs?házában szembetalálkozott Bárdos Artúrral. „Csak megnézett, és szerz?dést ajánlott” – meséli évtizedekkel kés?bb a színész, aki még a színiakadémián, tanára javaslatára Kállaira változtatta nevét. A m?vész végs? soron a korai hóolvadásnak köszönhette, hogy húszéves „gyerekemberként” a Belvárosi színház tagja lett, s els? f?szerepként rögtön Rómeót alakíthatta Fényes Aliz oldalán.
F?bb színházi szerepei
|
Katona József: Bánk bán (Petúr bán) Madách Imre: Az ember tragédiája (Cassius) Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom (Seb?k) Márai Sándor: A kassai polgárok (Jakab) Ibsen: Peer Gynt (Dovre apó) A nép ellensége (Dr. Stockmann) Shakespeare: Antonius és Kleopátra (Domitius Aenobarbus) Macbeth (Várkapus) Hamlet (Polonius) Lear király (Gloster grófja) IV. Henrik (Sir John Falstaff) Troilus és Cressida (Pandarus) Sok h?hó semmiért (Bunkós) Téli rege (Juhász) Szeger szeggel (Vicentio, Bécs hercege) Gyurkovics Tibor: Halálsakk (Dr. Görgen) Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival (Tóth Mihály) G. B. Shaw: Warrenné mestersége (Crofts) A szerelem ára (Sartorius) Németh László: Villámfénynél (Nagy Imre körorvos) Jókai: A k?szív? ember fiai (Haynau) Szakonyi Károly: Vidám finálé (Krayer-Kaposvári Marcell) Csiky Gergely: A nagymama (Örkényi Vilmos báró) Tolsztoj: Háború és béke (Az öreg herceg, Andrej apja) |
Edward Albee: Kényes egyensúly (Harry) * Hubay Miklós: Freud, az álomfejt? álma (A Császár) Színház a cethal gyomrában (Balassi Menyhárt) Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek (Jegor Bulicsov) Éjjeli menedékhely (Luka) Moliere: Tartuffe (Orgon) Az úrhatnám polgár (Jourdain úr) Ben Jonson: Volpone (Volpone) Bertalannapi vásár (Buzogh Ádám, békebíró) Csurka István: Döglött aknák (Paál Károly) Móricz: Rokonok (Kardics) Úri muri (Csörgheö Csuri) Goethe: Faust (Mefisztó) Szabó Magda: Az a szép fényes Nap (Gyula) Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Kalmár) Czilei és a Hyunyadiak (Szilágyi Mihály) Gogol: A revízor (Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester) Luigi Pirandello: Ahogy szeretsz (Karl Salter, író) Illyés Gyula: Bölcsek a fán (Elnök) Dózsa György (Báthori) Fáklyaláng (Szemere Bertalan) Örkény István: Sötét galamb (Rimanóczi) Tennessee Williams: Macska a forró bádogtet?n (Big Daddy) |
Tordy Géza Tör?csik Mari és Kállai Ferenc Balatonfüreden 1968-ban
Színpadi alakításai mellett számos filmben is játszott.
|
Els? fecskék (1952) Kiskrajcár (1953) A város alatt (1953) Kétszer kett? néha 5 (1954) Dandin György, avagy a megcsúfolt férj (1955) A császár parancsára (1956) Ünnepi vacsora (1957) Dani (1957) Csigalépcs? (1957) Bogáncs (1959) Fapados szerelem (1960) Házasságból elégséges (1960) Katonazene (1961) Csutak és a szürke ló (1961) Hattyúdal (1963) Hogy álllunk fiatalember (1963) Kár a benzinért (1964) Miért rosszak a magyar filmek? (1964) Iszony (1965) Kártyavár (1967) Ezek a fiatalok (1967) A beszél? köntös (1968) |
A veréb is madár (1968) A tanú (1969) Krebsz, az isten (1969) Gyula vitéz télen-nyáron (1970) Kísértet Lublón (1976) A Pogány Madonna (1980) Gyertek el a névnapomra (1983) Vörös grófn? (1984) Hány az óra, Vekker úr? (1985) Macskafogó Bob Poljakoff hangja (1986) A legényanya (1989) Megint tanú (1994) (Pelikán) Sátántangó (1994) A három test?r Afrikában (1996) (Kvasztics) A miniszter félrelép (1997) Ámbár tanár úr (1998) 6:3 avagy, Játszd újra Tutti (1998) Üvegtigris (2000) Ég veled! (2005) Noé bárkája (2006) Rokonok (2006) |
Tévéfilmek
|
Utak (1965) Princ, a katona (1967-tévésorozat) Halász doktor (1968) Tüskevár (1968-tévésorozat) Halálnak halála (1969) ?rjárat az égen (1970-tévésorozat) Tizennégy vértanú (1970) Jó estét nyár, jó estét szerelem (1971) Egy óra múlva itt vagyok 1-14. (1971-tévésorozat) Az 1001. kilométer (1973) A dunai hajós 1-2. (1974) Déryné, hol van (1975) Szépek és bolondok (1976) |
A kard (1977) Haszontalanok (1977) Tengerre néz? cellák (1978) Rejtekhely (1978) Vendégség (1980) Jegor Bulicsov és a többiek (1981) Míg új a szerelem (1983) Nyolc évszak 1-8. (1987) Bánk bán (1987) A Pacsirta (1987) Devictus Vincit (1994) Kávéház (2001) Zsaruvér és Csigavér 1-2. (2001) |
Legismertebb filmszerepét talán a Bacsó Péter rendezte, 1969-ben készült, de politikai okokból csak több mint tíz évvel kés?bb bemutatott legendás A tanúban láthattuk t?le, melynek Kállai volt a f?szerepl?je: Pelikán Józsefet, a gát?rt alakította. A film kultuszfilm, a magyar narancsból hetilap, dr. Kotászból pedig rockzenekar és falfirka lett. A film jó néhány bonmot-ja – mint például „az élet nem habos torta”, „a nemzetközi helyzet fokozódik”, „csapásokat adunk, csapásokat kapunk” „hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának” – beépült a köztudatba, Pelikán elvtárs figurája pedig a magyar filmtörténet kitörölhetetlen alakjává vált. Szintén Bacsó rendezésével és Kállai f?szereplésével 1994-ben – immár a rendszerváltással megjelent anomáliákat kikarikírozva – elkészült a film folytatása Megint tanú címmel, de az eredeti film sikerét nem sikerült megismételni.
2006 szeptemberében az akkor m?tét el?tt álló Kállai Ferenc interjút adott a Magyar Televíziónak. Az interjú végén a riporter, Verebes István így búcsúzott id?sebb pályatársától: „Felhívom a figyelmedet, hogy a kórházban ápolón?k is vannak és ez téged talán földerít.” „Így van” – válaszolt Kállai.
Kállai Ferenc számos kitüntetés birtokosa volt.
Jászai Mari-díj (1956, 1958),
Érdemes m?vész (1966)
kiváló m?vész (1970)
SZOT-díj (1971)
Kossuth-díj (1973)
Teheráni Filmfesztivál legjobb férfialakításért járó díjának birtokosa (1977)
Pro Urbe-díj (1981)
Erzsébet-díj (1987)
A Nemzeti Színház örökös tagja (1989)
Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetettje (1995)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1996).
Budapest díszpolgára (1998).
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal /polgári tagozat/ (2002)
Hazám-díj (2003)
F?nix-díj (2006)
Maecenas-díj (2006)
Prima Primissima díj (2006)
1995-ben a Halhatatlanok Társulatának lett örökös tagja, majd 2000-tól egyike lehetett az els? tizenkét olyan színésznek, illetve színészn?nek, akik a Nemzet Színésze, illetve Színészn?je címet tudhatták magukénak.
A Nemzet Színészét 2007 decemberében láthatta utoljára színpadon a nagyközönség. Ekkor beszélt életér?l és pályájáról, a XXI. Század stábjának, vígszínházi öltöz?jében.
„ Az élettel? Nem a legjobban. Záróra el?tt még szemlél?döm, megkapom hozzá a bátorságot, hogy elég öreg vagyok, mondhatsz bármilyen baromságot, aztán sose vágytam a nagy igazmondásokra, most meg már pláne nem” – mondta a színész.
Beszélgetés Kállai Ferenc m?vész úrral
A szánkó visszafordult
Egyetlen szót sem szól. Csak üldögél a karosszékében, miközben a családja jön-megy, hangoskodik vagy éppen vele „beszélget”. A szélütött apa szerepében megrendít? alakítást nyújt Kállai Ferenc, aki ötvenöt esztendeje ugyanazon társulathoz köt?dik. A korábban Nemzeti, újabban Pesti Magyar Színház nevet visel? teátrumban játssza A játék végének, Simon Gray színm?vének néma f?szerepét.
– Nem túl megterhel? ilyen szerepet játszania?
Nem könny?. Csupán annyira moccanhatok meg, amennyire egy gutaütött ember képes. Még a tekintetem sem kalandozhat el. Amit?l folyni akar a könnyem. És persze, ilyenkor kaparászik az ember torka, köhögnék is. Hiába helyezkedem el lazán, félóra, egy óra múltán az foglalkoztat, hogyan lehetne elkerülni a görcsöt.
– Igazat szólva, inkább a pszichikai teherre gondoltam. Mindannyiunknak vannak fájdalmas emlékei, gondolatai…
Az apai nagyapámat ütötte meg a szél, nem is egyszer. Sokáig ágyhoz volt kötve. Máig él bennem az emléke. Vagy arra gondolt, hogy énnekem kell jobban odafigyelnem magamra? Volt id?szak, amikor úgymond kopoltyúval lélegeztem, ritkán, nehezen. Ritmuszavarral nyavalyogtam. A nyáron múlt egy esztendeje, hogy pacemaker vigyáz rám. Elvagyok vele.
– Amióta a Nemzet Színésze, a címmel járó juttatás birtokában anyagi gond nem kényszerítheti arra, hogy játsszon.
Tanácsolták, hogy ami stresszel jár, hagyjam ki. Mások arra intettek, nem szerencsés a túlzott óvatosság. Érzem, szükségem van a színházra ahhoz, hogy rendben tartsam a vérkeringésem. Hogy foglalkoztassam az idegrendszerem, a fantáziám. Sokkal többet ártanék magamnak, ha csak ülnék otthon és meditálnék. Ha gátat szabnék azoknak a reflexeknek, amelyek a színpadon éltetnek hovatovább hatvan éve, az vezetne tragédiához.
– Akkor mostanában úgy választ a szerepek közül, mekkora feszültséggel járnának?
Inkább azt nézem, mekkora feladat a memoriter. Különben az egész életemet végigkísérte: nehogy elfelejtsem a szöveget! Ami kész idegbaj. Az agyam elég kusza. Egyáltalán nem tudok megjegyezni neveket. S olykor a gondolat a mondat végére elillan. Jobb ezt a helyzetet vállalni, mint er?sködni, hogy még mindig, még mindig megy. Mert jöhet egy emlékezetkihagyás, s vele a blama. Mit keres ez még itt?
– Csakugyan kevésbé terjedelmes szerepekben lép fel. A játék végében, a Kafka farkában vagy a vígszínházi Sok h?hóban…
Mintha a pálya ismeretlen tájékra vinne minket, id?sebbeket. Egyszer csak nem tudjuk, hogyan is állunk. Mit?l van az, hogy csodálatos harmóniában születnek el?adások? Más estéken pedig valamiféle zavar uralkodik el… Mint kevésbé látjuk át azt a pszichológiai mechanizmust, amelyt?l függ az életre keltett alak teljessége. Márpedig gyerekkoromtól a szerep egészét szeretném képviselni.
– Gyerekkorától?
A húszéves még gyerekember. Bár valóban mocorgott bennem a színész már annak el?tte. A tanáraim egyre-másra mondták: ebb?l a gyerekb?l nem lesz könyvel?. Az anyám meg gyakran buzdított: szavalj már valamit, kisfiam. Szeretett volna színészn? lenni. Az apámat viszont nem vonzotta az ilyesmi. Holott az édesapját, a jó nev? gyomai Krampner borbélyt – akir?l már beszéltünk – azért hívták gyakran úri társaságba, mert annyira szórakoztató egyéniség volt. Egyszer utánoztam egy púpos embert, s apám keményen ledorongolt. Szerencsétlen embert kifigurázni? Holott a karaktere érdekelt.
– Úgy vélik, a gyerekkor meghatározó. Mire az ember a hetvenkilencedik évében jár, van még értelme ennek a mondásnak?
A múltunk távolodik persze. De a szül?k benne vannak a génjeinkben. Mit spekulálsz fiam? – szokta kérdezni anyám. Amiben rejlett indulat is. Mert apám temperamentuma, szenvedélye nem volt olyan h?fokú, amilyent szeretett volna. Bár szegények voltak, nem vegetáltak, intenzíven élték meg az életüket. Gyakran kérdem magamtól: miért nem lehetek önfeledtebb? Mire a sok fontolgatás? Miért nem tudom szemébe vágni annak, akinek kijárna: egy szemétláda vagy! Ehelyett visszakutatnám a dédanyjáig, miért is lett silány ember.
– S a pályával kapcsolatos döntéseit könnyen hozta meg?
Minden úgy történt, mintha a sors rendezte volna. Akkor már jó ideje Budapesten éltünk, itt diákoskodtam, itt jártam a színiakadémiára. Tett vett a család, halottakat is temettünk. De a háború után azon morfondíroztam, mibe fogjak, mi adna inkább megélhetést. A szüleim már felpakoltak a szánkóra, hogy megyünk haza, Békés megyébe. Felváltva húztuk volna. De K?bányán elolvadt a hó. Várni kellett. S akkor megjelent egy hirdetés. Hogy jelentkezzenek a színinövendékek egy Damjanich utca 4. szám alatti helyiségben, ahol Both Béla szervezte a Szabad Színház társulatát.
– És leszerz?dtették…
Csak a blanketta hiányzott a szerz?déshez. Még egyszer kellett mennem érte, s a lépcs?n szembetalálkoztam Bárdos Artúrral. Csak megnézett, és szerz?dést ajánlott. Szabadkoztam, hogy már elígérkeztem. Akkor megkérdezte, mennyi a gázsija: Mondtam. Mire ?: a dupláját adom. De még fordulhatott volna a kocka. Mert be kellett vallanom, fogalmam sincs, kivel beszélgetek. – Ilyen m?veletlen, fiatalember? – kérdezte. Majd bemutatkozott. Akkor már tudtam, kit tisztelhetek abban a romos világban is kifogástalan úriemberben. – Olvastam a könyveit – válaszoltam. S a Belvárosi Színház tagja lettem. De akkor is szinte a fátum igazgatta a pályám, amikor e szerz?désem még le sem járt, s levél érkezett, amelyben meghívtak a Nemzetibe…
– Ahol – mint tudjuk – jó néhány direktort megélt.
Színigazgatót tizet számláltam. S megannyi más változást szenvedtünk meg. Hol politikai csatákat vívtak a fejünk felett, szinte blokád alá fogták a színházunkat. Hol a klikkek összeütközése zajlott. Jöttek stílusváltások is, Shakespeare-t?l a szocreálig, és Brechtig, majd vissza. Mintha rajtunk kísérleteztek volna. Képlékenyek vagyunk, de ennyire?
– Sohasem kísértette meg a gondolat, hogy társulatot cseréljen?
Amikor veszélyes helyzetek voltak, azért nem mentem el, mert a h?ségemet tanúsította. Hiszen már kaptam sorra a nagy szerepeket, felkiáltójeles dicséreteket. S hogyan fordíthatnék hátat egy olyan társulatnak, ahol szeretnek engem? Ahol egy Somlay Artúr, egy Timár József vagy akár Básti Lajos szinte a nevelt fiának tekintett. Most inkább én érzem úgy, mintha a fiatal kollegák a gyerekeim volnának. Egyszer mondtam fel, amikor Székely Gábor és Zsámbéki Gábor alatt gorombaságok történtek. A fülemet ráncigálták olyanok, akik fiaim lehetnének…
– Emlékszem.
Végül is maradtam. Soha nem éreztem magam abban a pozicionált helyzetben, hogy kikérjem magamnak bárkinek a magatartását. Kiállni valamiért? Hova állsz ki? Az es?re? Inkább elvicceltem. Mint amikor megszólítottak, hogy lépjek be a pártba. Azt feleltem, inkább titkos randevúkra szeretek járni, nem szemináriumokba.
– És nem bánta meg, hogy…
De… Afféle dísznek kellett, aki a Színházm?vészeti Szövetség elnöki tisztét látta el. Le is köszöntem, amikor torzsalkodások jöttek. Amikor pedig képvisel? lettem, már az els? parlamenti mondatoknál ráébredtem, nem énnekem való ez. Az a szerencsém, hogy megoldhattam olyan ügyeket, amiket talán más nem tudott volna. És minden egyes megszólalásomért – tanúsíthatják a jegyz?könyvek – ma is vállalom a felel?sséget.
De jelen kellet lennie olyan fórumokon, ahol az igazi cselekvés az volt, ha valami ellen szót emel. Különben olyan, mintha közösséget vállalt volna…
Hogyan lettem volna valamilyen arisztokratikus irány merész szimpatizánsa? Én Gyomán születtem, kicsit vidéki vagyok. Amikor minden égett 1945-ben, a Csengery utca egyik sarkán egy német, a másikon egy ruszki katona ült haláltusában. Miközben a körúton már betörték az ablaküveg-csonkokat is, táblákkal jöttek, tüntettek. Honnan? Mi ellen? Mi mellett? Tizenkilenc évesen csak kapkodtam a fejem. Ilyen dzsungelben könnyebb tájékozódni, ha valahová odaáll az ember.
– Most is elég szövevényes a dzsungel…
Nem pokoli? S ezt is, azt is ugyanaz az ember éli meg. Csak engedjenek lélegezni. Történjen valami az országért, ne pedig a szavazatokért, a hatalomért. Ebben az elporhanyósodott világban nem könny? az a szent akarás sem, hogy jobbítsunk. Krisztust is megfeszítették, legazemberezték. Még a vitában is beszennyez?dhetünk. Nem mondok én kikent-kifent gondolatokat. Ahhoz én gyermeteg hülye vagyok. És színész. S ez a szerepkör nem igazán hitelképes. Az egyik gratulál. A másik azt gondolja magában: mit akar ez a komédiás.
Bogácsi Erzsébet írása
Megjelent a Népszabadság 2004. január 17.-i számában
Tábori Nóra, Kállai Ferenc: Nyugdijasok
http://www.youtube.com/watch?v=amwpH_m3BaA
Forrás
Független Hírügynökség
rtlhirek.hu
magyarszinhaz.hu
medicatika.ro
MTI
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
