Zalán György : Gödör – Azután

Gödör

 

 

Lent vagyok már, lent az alján.

Sarkait igazgatom.

Visszahulló göröngyöknek

surrogását hallgatom.

 

Fény ide már alig csurog,

– ferde sugártörmelék…

Mély, nyugodt csend és félhomály.

Ennyi most már éppen elég.

 

Míg agyagból párnát vetek,

csendben hulló szópihék –

…legjobb apa…leghűbb barát… –

szállingóznak szerteszét.

 

Hát, úgy tűnik, vége. Ennyi.

Szemeimet lecsukom.

Békén várom másfél méter

vastag végső paplanom.

 

 

 

Azután

 

 

Innen nézve a sírgödör

már nem mély, hanem magas.

A szomszédokkal a társalgás

már sok éve félszavas.

 

Az évek telnek, a hónapok,

mint másodperc – a hetek.

Van, ki régebben van velünk,

mint mennyit ott fent élhetett.

 

Egyre kevésbé fontos az,

hogy ki mért jött, vagy mi elől…

Nem számít, áll-e a fejfa még,

de az se, ha korhadtan kidől…

 

Néha cinkosan hallgatózunk,

ha harangszó jelzi az újakat:

– Vajon kik jönnek? És közöttük

hány rokon, ismerős akad?

 

Aztán hallgatunk. Néha-néha

beszélgetünk – a félszavak…

Nincsen, ki megszabja, miről,

hiszen itt – már mindent szabad.

Legutóbbi módosítás: 2010.03.29. @ 06:31 :: Zalán György
Szerző Zalán György 184 Írás

1952-ben születtem. Voltam tengerész és nyomozó, mérnök és lakatos, divatárukészítő és "telefonoskisasszony", rakodómunkás és ügynök... Most nyugdíjas vagyok, sőt, ingyen utashatnék, de mivel gyárilag ott lakom, ahova más drága pénzen nyaralni jár, így nem megyek sehova... A család: 72 óta vagyunk együtt nejemmel, fiam 75-ös, lányom 80-as. Itt is, ott is lányunokám született. Nagyon szeretjük egymást, de ritkán találkozunk, gyerekeim külföldön élnek. Örülök, hogy Válóczy Szilvi felhívta a figyelmemet a Héttoronyra! Remélem, nem bánja meg, és méltó leszek a társasághoz... :) Honlapjaim: http://zalangyorgy.hu és http://kertigrillem.hu