A „Hozsannához” címzett csehó — amit még tán az első vértanúk ütöttek össze — közvetlen a Menedékkérő Hivatal sarkánál rogyadozott. Joszele a kocsmáros, már a kezdet kezdetén engedély nélkül hozzáragasztott egy nagyobb termet is; — Jól tette, mert az Igazak csak jöttek és jöttek, s már nem lett volna ülőhely a törzsvendégeknek sem. Josszele meg nem bírta volna elviselni, hogy kocsmájából talponálló legyen. Igaz, hogy a Jóisten vagy jó ezer éve elrendelte a mennyország főterét csúfító épület szanálását, de az a határozat, azóta talán valamelyik hanyag hivatalnok fiókjában hányódik — ha ugyan már rég meg nem ették az angyali egerek.
De ezeknek a bürokratáknak, még a Jóisten is hiába beszél. — Egyébként a Mindenható mentségére legyen mondva, hogy már egy ideje, Gábriel arkangyal vette át a mennyország és a föld irányítását, mint ügyvezető igazgató; — ugyanis az Úrnak igencsak elszaporodott a munkája a többmilliárd galaxissal.
— Talán kevesebb is elég lett volna? — de ezt, az ügyvezető sem merte megkérdezni.
Sokan úgy vélték, hogy a csapszék azért dacolt a hatalommal, mert közkedvelt helye volt a tisztviselőknek. Reggelente, munka előtt még sokan beugrottak egy felesre vagy kávéra. Bandi is bekapta a deci snapszot, s már maga is kezdte elhinni, hogy emiatt maradt még mindig másodosztályú betanított segédangyal. Biztosan valamelyik kartársa bemószerolta főnökénél, Szent Miklósnál. – Csoda, hogy még mindig csak segéd? Pedig már azt is elfelejtette, hogy hogyan került az alosztályra, s mióta is hordja a kopott, már használtan kapott szürke szárnyait.
A munkájában sem talált sok örömet. Avval kezdték a műszakot, hogy az éjjel érkezett lelkek egy részét, egy-két millió évre átirányították a purgatóriumba, de a férgesét azonnali hatállyal a pokolba küldték. — Az elkárhozottak között aztán rögvest „lett légyen sírás, és az fogaknak nagy csikorgatása” —, de nem volt fellebbezés. Hiába is gondolták egyesek, hogy csak vicc az egész, mert hiszen mindegyik angyalnak érezte magát. De mikor rájöttek, hogy itt nincs kecmec, szitkozódva fogták a motyóikat, és hagyták, hogy a lángpallós őrangyalok visszatereljék őket Szent Péter strázsahelyére.
A kapuból aztán egy markos — illetve erőslábú — angyal, egy focikapust megszégyenítő üleprúgással megkönnyítette a bűnösök távozását. Onnan aztán röhögve vitte az egész bagázst, a vörös farkú ördög kommandó.
— Aznap megint ők nyerték a lélekhalász versenyt…
Benn a mennyország udvarában, a rostán a még fennmaradt kevésnyi igazembert, azonban rögvest teljes jogú angyalnak nyilvánítottak; nem csoda, hogy ajkukon azonnal felszárnyalt a hálatelt halleluja.
*
A mennyországi kocsma, mint mindig, már most, röviddel az esti Angelus után is tömve volt. Telemann befejezte a mostanság járó divatos zsoltárt, majd lecsapta a kopott harmónium tetejét.
— Na, mára elég volt. Végül is ez a mennyország, vagy mi? — dünnyögte, de aztán üdvözült arccal egyhajrásra lehúzott egy korsó sört, amit valamelyik jótét lélek küldött neki. A vendégek észre sem vették, hogy a mester már rég abbahagyta a játékot és félrevonult, mert csak harsányan nótáztak tovább.
— Ácsi! — ordított valaki a hátsó asztal felöl.
— Azt húzzad, hogy felszántom a császár udvarát! — Vivaldi atya, aki eddig a harmónium lapján kottát jegyzetelt, dühösen felkapta a fejét a hang irányába, hogy odaszóljon valami zaftosat, jó velencei módra. De még szerencsére meglátta az öreg Bach mester pirospozsgás parókás fejét, amint derűsen integetett feléje. Erre csak visszamosolygott, intett a vonóval, s a vállához emelte a hegedűt. A következő pillanatban a felriasztott alvó húrok nem csoda, hogy felzokogtak.
Még jajongott a hegedű, mikor káromkodva bebotlott Bandi. Nagyívben az álló ruhafogasra dobta glóriáját, s rögvest a söntéspulthoz loholt. Ott Joszele a poharakat maga törölgette, mert a csaposa sábeszkor sosem jött be dolgozni. — Egyébként a derék kocsmáros azért kapta az üzletet, mert annak idején a Genezáreti ivóban nem kért pénzt a tizenkét Apostoltól. — Pedig egyébként drágán mérte az erjesztett kecsketejet és a karmeli kóserbort.
Bandi hamarjában lehajtott egy kupa libanoni fröccsöt, majd miután újratöltette a poharát, odaült a négy kártyázó kardinális közé. Éppen Mazarin osztott, de egy szemhunyorintással jelezte, hogy később beszélni akar vele. Bandi elnézte egy darabig a lapjárást az atyák kezében, de elunta, és inkább átült a szomszéd asztalhoz. Egy pálinkát rendelt — mert erős volt az a libanoni lőre — majd komoran bámult maga elé. Még mindig dühös volt, mert letolta szent Miklós. Szemére hányta — már századszor? —, hogy szabotálja rengeteg lélek pokolba toloncolását. Ugyanis egy váratlan rovancsolásnál kiderült, hogy több ezer pokolba való aktája lapult még a fiókja mélyén. Ráadásul reggelente már nemcsak az irodáját, hanem még a folyosót is betölti a törkölyillat.
Bandi nem védekezhetett. Nem mondhatta, hogy mindezt Mazarin atya parancsára teszi — na, pálinkaivást nem — és azt sem említhette, hogy titkos küldetéssel küldi őt a hamarosan a főpap a pokolba. — Persze az ügyvezető főigazgató tudtával.
Egy idő után Bandi elunta az ücsörgést; az atyák még mindig az ördög bibliáját forgatták.
A fene vár tovább! — gondolta. Éppen felállt, hogy a fogasról kikeresse a glóriáját, mikor lezökkent melléje a bíboros. Mazarin rögtön — in medias res — a lényegre tért, mert sietett; sokat nyert, és a kollegái revánsot követeltek.
— Bandi, holnap reggel mész a pokolba. Gábriel igazgató úr kirúgat a hajnali csoporttal, mert a mennyei okmányodban valami nem lesz kóser. Ezt én terveltem ki. Ne dicsérj, nem jár érte köszönet. A konspiráció miatt kell. Csak Belzebub és Fuché, a tanácsosa tud rólad. Tárt karokkal fognak várni.
Bandi rosszat sejtett, és figyelmesen nézte a mennyei diplomatát.
— Ha sikerül a közös együttműködési reformterv a pokol és a mennyország között, aranyglóriás főangyal leszel itt az égben. Na persze, ha meg is egyeztünk Belzebubbal, akkor is csak akkor lesz érvényben, ha az Úristen ratifikálta a szerződést. Tulajdonképpen, arról van szó, hogy már túl sokan vagyunk itt, és alig van már hely az újaknak. Egy közös megoldást kell találnunk a pokollal. A mennyországban még nem olyan aggasztó a helyzet, de a gyehennában dolgozó ördögöknek, már maga a szolgálat is egy pokol. A helyszűke miatt a bűnösöket sem tudják szakszerűen sanyargatni. Ezért Fouché — Belzebub jobbkeze — azt javasolta, hogy legyen egy második pokol. Mondjuk a Plútón. Persze, csak átmenetileg, talán csak pármillió évig. Belzebub, úgy hallom, hogy elfogadja a javaslatot. A tárgyalás után persze Fouché kitoloncol téged a pokolból. Avval fogja indokolni, hogy valami marha égi bürokrata, tévedésből küldött ide. A papírjaid nem egyeznek avval a bűnössel, akinek a kiadatását követelték. Nem te vagy az a tömeggyilkos. Egyébként ne menj bele Fouché követelésébe. Elő fogja hozni, hogy tiltsuk meg a papoknak, hogy a népirtóknak és az aberrált gyerekgyilkosnak is megadják a papok az abszolúciót; az ilyenekkel ugyanis maga Belzebub akar foglalkozni.
Evvel Mazarin megveregette Bandi vállát, és rendelt neki Joszelétől egy jerikói kóser snapszot.
— Sok sikert a pokolban — vigyorgott, aztán vidáman visszament a szomszéd asztalhoz, mert már a lapok szédültek a keveréstől.
(folytatása köv.)
Legutóbbi módosítás: 2009.09.08. @ 16:40 :: kisslaki
