Bonifert Ádám : Magyarról magyarra (2) – szavak eredete

Nyomtatás

Ennek jártam utána és összejött egy kis gy?jtemény, melyb?l most néhány „gyöngyszemet” közlök (kámpicsor, fakép, herót és társai).

Mi az a kámpicsor?  Ha valaki nagyon szomorú, azt mondjuk, nagyon el van kámpicsorodva. De mi az a kámpicsor?
Elkámpicsorodásnak nevezzük, ha valakinek sírásra görbül a szája, csalódottan elkedvetlenedik, elszomorodik, vagy ha a hangulat elromlik, gyászossá válik egy társaságban. A kámpicsor szót más összefüggésben nem használjuk. Ez nem is meglep?, ha figyelembe vesszük, hogy a kámpicsor valójában nem egy szó, hanem három, összeolvadva. A kifejezés az oláh cigányok egyik törzsét alkotó, eredetileg marhahajcsárként dolgozó gurvári cigányoktól ered. Nyelvükben a kham szó a Napot jelöli, a pes Ã?hol pedig arra utal, hogy a nap lemegy, elborul, kevésbé fényesen világít. A gurvári cigányok szép képes kifejezésmóddal az ember kedvének elromlását ahhoz hasonlítják, mint amikor a Nap fénye elhalványul. A kifejezés hallás alapján, torzítva került át a magyar nyelvbe.

Többes szám-e a köldök? És a szemöldök?

Köldöknek nevezzük a has közepén található kis betüremkedést, az elvágott köldökzsinór helyét. Csak egy van bel?le, nem lenne jogos a többes szám használata. De köldök szavunk nem is többes számú alak. A Magyar Szótörténeti Szótár szerint ugyanis kun-beseny? eredet? kölcsönszó: a kun kindik-b?l (‘köldök’) származik. A magyar szóban egyrészt bekövetkezett egy n→l változás, másrészt egy nyíltabbá válás.

A szemöldökb?l már kett?vel rendelkezünk, ennek ellenére ez is egyes számú alak. Eredete homályos, valószín?leg nem összetett szó. A szót? valószín?leg a szemel ige, képzése a szándék, ajándék ritkább szándok, ajándok formáiban található képz?vel lehet azonos.

Hol hagy, aki faképnél hagy?

Faképnél hagyjuk – mondjuk, ha valakit váratlanul, szó nélkül ott hagyunk valahol. Honnan ered ez a mondás tulajdonképpen milyen képnél hagyjuk ott az illet?t?

A fakép a régi magyar nyelvben faszobrot, fabálványt jelentett. De hol is volt ?seinknek faszobra a mindennapokban, ahol ott lehetett hagyni ?ket? Hiszen magánházaknál nemigen akadt faragott szobor. A válasz: a míves, faragott kapuk sokszor emberalakot mintáztak, ezt is nevezték faképnek, kapubálványnak. Akit tehát faképnél hagytak, azt a kapu mellett állva hagyták.

Ennek két példája van. Az egyik, amikor a vendég olyan sietve távozik a háztól, hogy az ?t a kapuig kísér? házigazdát további beszélgetés nélkül ott hagyja a kapufélfánál. A másik példa, amikor faluhelyen a szerelmes lány minden este a kapuban várja udvarlóját, ott találkozgatnak. Ha a csélcsap ifjú többé nem keresi fel a leányt, az feleslegesen álldogál esténként a kapufélfa mellett, ott hagyták a faképnél, hadd várjon hiába

.

Honnan származik a hajadonf?tt kifejezésünk?

Hajadon melléknevünk eredeti jelentése fedetlen (fej). A szó a haj f?név származéka; a d valószín?leg kicsinyít? képz? – így a szó tulajdonképpen azt jelentette ‘hajasan’. Az összetétel f?, f?tt (használatos a hajadonf?vel, hajadonf?tt forma is), a fejre utal, ezt nevezték régiesen f?nek. Ma a hajadon szavunk már inkább csak f?névként, házasulatlan leány jelentésben ismert. E jelentés alapja az, hogy népi szokás szerint a férjes asszonyok fejét bekötötték, csak f?köt?vel mutatkozhattak.

Honnan kapta nevét a körözött nev? étel?

A magyar nyelvben véletlen egybeesés, hogy a rend?rség által buzgón keresett b?nöz? és a vajjal, f?szerekkel elkevert túró neve ugyanaz. A két szó gyökere azonban megegyezik, hiszen egy b?nöz? körözésekor azt az információt és sokszor írásos dokumentumot, hogy az illet?t keresik, sok helyre eljuttatják, gyakorlatilag körbejut az országban, régióban.

Körözött túró – melyet ma röviden csak körözöttnek nevezünk – készítésekor pedig hozzáadják a tájegységenként és családonként is eltér? alkotóelemeket a (juh)túróhoz, majd alaposan összekeverik, azaz régies kifejezéssel mondva körözik. A körözés ugyanis mindenféle kör alakú mozgást jelöl, ezen belül a kever? mozdulatokat is.

Mi jön kapóra? A „kapóra jön” kifejezésünk hogyan alakult ki?

Ha valaki vagy valamilyen esemény éppen jókor jelentkezik az életünkben, és segítségével közelebb kerülünk céljainkhoz, akkor mondjuk, hogy az illet? vagy az esemény kapóra jött. E kifejezés is népi labdajátékban gyökerezik. Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára cím? munkájában a kapó címszó alatt ez szerepel: „a labdajátékban ütés, mely után a labdát megkaphatni, miel?tt a földre esnék”. Mai nyelvre fordítva olyan ütés, ami a másik játékosnak szinte pontosan a kezébe juttatja a labdát, az könnyen megfogható, kapóra jön.
Amint a játékban a könnyen elkapható labda, úgy az éppen megfelel? id?ben vagy módon érkez? személyek és események is örömet, jó érzést okoznak. Így érthet?, hogy a játéknyelvi kifejezés átvitt értelemben átkerült a mindennapi szóhasználatba is.

Mi az a herót? Mije van az embernek, mikor herótja van?

„Herótom van” – mondjuk, ha valamib?l vagy valakib?l elegünk van, torkig vagyunk vele. A kifejezés a pesti argóba a jiddisb?l került át.

A héber haratah-ból jelentésváltozással alakult ki a jiddis heróte. A héber szó eredetileg félelmet, rémületet jelentett, a jiddis kifejezés jelentése viszont „sajnálni”.

Az ugyancsak jiddis charóte pedig az elhatározás megbánását, visszavonását jelenti.

Mi köze a bölcsnek a bölcs?höz?

Bölcs? szavunk ótörök eredet?. A magyar hangalak a biÃ?Ÿigb?l magyarázható. A szóközépi s→ lcs változásra analógiát kínál gyümölcs szavunk is.

A pogány korban a szó magyar jelentése is ‘varázsló, sámán’ lehetett, majd a kereszténykorban jelentése ‘sok titkot tudó emberre’ módosult. Mindkét szavunk ótörök vendégszó. A Magyar Szótörténeti Szótár szerint bölcs szavunk a csagatáj bügicsi vagy az oszmán büjüçü (‘varázsló’) szavakra vezethet? vissza, amelyek a bügü (‘varázs’) szó származékai a foglalkozást jelöl? -csi képz?vel.

Ótörök eredet? szavakra b?ven találunk példát nyelvünkben. De ezzel kapcsolatban álljon itt egy idézet Kosztolányi Dezs? Esti Kornéljának hetedik fejezetéb?l, amikor Esti a keleti villámvonaton robogva megismerkedik Kücsükkel, a török leánnyal, akinek hálát mond török jövevényszavainkért.

„Én sohase haragudtam a te népedre, mert t?le kaptuk legszebb szavainkat, azokat a szavakat, melyek nélkül boldogtalan volnék. Költ? vagyok, a szavak szerelmese, bolondja. Ti adtátok nekünk ezt a szót: gyöngy, és ezt a szót: tükör, és ezt a szót: koporsó. Te gyöngy, mely lelkem tükrében tündökölsz, koporsóm zártáig. Érted-e, ha ezt mondom: gy?r?, gy?sz?, búza, bor? Már hogyne értenéd, hiszen ezek a ti szavaitok, s a bet? is, az írás is, amelyb?l élek. Gy?r?m te, gy?sz?m te, tápláló búzám, részegít? borom te. Háromszázharminc legékesebb szavunkat nektek köszönhetem. Régóta kerestem már valakit, egy törököt, akinek kifejezhetném ezt a szókölcsönt, letörleszthetném ezt a nyelvtörténeti adósságot, mely azóta annyit, de annyit kamatozott nekem…”