Takács Andrea-Babu : Elmélkedések I. – A fájdalom biztonsága

Nyomtatás

A múlt képeit dobozban ?rz? csend

emlék téglákból épült falak biztonságában pihen.

Elbújhatunk mögé

boldogság utunk kínzó kétségeit?l:

„Vajon holnap is éghet a t?z,

mi szívem melegíti,

vagy irigy Istenek

visszalopják?”

„Merre lépjek,

hogy lábaim ne ingoványra,

vagy futóhomokra leljenek?”

„Melyik csúcsról nem zuhanok alá

újra és újra?”

Oly sokszor zuhantunk fájdalomba,

szakadék mélye lett otthonunk.

A fájdalom biztonsága,

mit ha önként választunk,

nem zúzza porrá váratlanul

törékenyen lelkünk mosolyát.

Ugrunk, zuhanunk,

el?re fizetünk.

Könny,

vér,

lemondás,

magány a címlet.

Fizetünk,

ne hajtsa be a sors a számlát

nevetve szeret? öröm morzsáinkért.

Így tanultuk:

ára van.

A révészt is megvennénk el?re,

csendesen lopja át létünk

a túlpartra.

Fizetünk,

s szemünk kérd?n az égre sír:

„Uram, meddig kell fájnom,

hogy irgalmad örömkönnyeit nyújtsam feléd?”

Fizetünk,

s a valuta célt talál:

Újabb téglát veszünk.

Biztonságtéglát,

biztonságfalba,

míg a múlt-emlék,

s a jöv?-álom

körtánc spirál

a jelen valós pillanatában összeérve

lelkünk legmélyebb bölcsességében

felsóhajt:

Boldog vagyok.