Régi vágyak hullámain
lebegve, ringatózva
nézem az eget…
Távoli, gyönyörű,
kék ragyogás,
megfoghatatlan,
sejtelmes simogatás.
Lassan összeolvad a kép…
Mi egykor felsebzett,
most megszelídülve elúszik,
akár a felhők.
Nem marad
utána más,
csak könnyű csend, a szellő,
és néhány szívdobbanás.
Legutóbbi módosítás: 2009.09.07. @ 11:34 :: Grin Sándorné