Bonifert Ádám : Jeltelenül

Nyomtatás

Még ma sem értem,
hogy miképpen,
 milyen er?térben
 tévedt el bennem az id?,
tenyerem vonalai szerint
más képben várt rám a jöv?,
mely megdicsér, vagy megint,
érdemem szerint;
s hittem a jeleknek,
jósnak, álomnak, varázslónak,
f?leg a szépnek, kellemesnek, jónak,
talán a determinációnak;
de nem az észnek,
inkább érzelemnek,
nem a tudásnak,
inkább kételyeknek,
nem az égi,
de a földi jelnek;
s nem tudtam, hogy én mit?l leszek én,
markomba szorult sok váró remény,
mely nyíló ujjak közt végül kihullott;
még ma sem értem,
mi a sors, bár sorsomat megéltem,
de jeltelenné lett bennem a jel,
mely nem jelez és nem felel;
s hiába érteném meg visszanézve –
élni mindig el?re kell,
akár van, akár nincs
valami jel.