Avi Ben Giora. : Konstancai nyár 11.

*

11.

 

– Már azt gondoltam, el is mentetek és elfelejtettétek a reggeli találkozónkat! – mosolygott ránk a pincérlány.

– Dehogy mentünk el! Igaz, sok időnk nincs. Péntekig maradunk, mert a barátnőmnek – mutattam Andira – sajnos szombaton reggel már dolgoznia kell Budapesten. Elaludtunk rendesen. Ha nem jön a takarítónő, akkor fel sem ébredünk délutánig.

– Biztosan sokáig voltatok a diszkóban.

– Az még nem is volt elég, de lementünk fürdeni, és megnéztük a napfelkeltét is. Bocs, tudnál hozni még valami harapnivalót nekünk.

– Remélem igen. Adjátok oda azt a kis cetlit, amit kaptatok a recepción, mármint a reggeli–jegyet!

Andi nyújtotta mindkettőt.

– Kávét vagy teát?

– Kávét, de kevés vízzel, ha lehetne eszpresszót, és két narancslevet is.

– Máris hozom!

    – Éhen már nem maradunk! Jó, hogy ez a kis erdélyi lány itt van. – Jött is már vissza egy nagy tálcával.

– Ezt találtam, de ha nem lenne elég, akkor csak szóljatok, mert tudok még hozni.

Két nagy tányér volt a tálcán, a kávén és a narancsleveken kívül, jól megrakva mindenfélével.

– Kenyeret vagy zsemlét hozzak még?

– Jaj ne törd már magad. Amit találsz! De mondd, nem tudsz velünk tartani a reggelizésben?

– Nem, mert mondtam már tegnap is, ezt nem engedik meg nekünk. Egyetek nyugodtan, és utána gyertek ki a hallba, ha végeztetek. Ott fogok állni majd a shop közelében, hogy megmutassam a magnós rádiót, és oda is adom rá a pénzt.

– Rendben! Akkor ott találkozunk.

A reggelit jó étvággyal elköltöttük.

– Na egy darabig nem leszünk éhesek ma, az biztos! Induljunk, mert ezt le kell mozogni.

A shop előtt már várt ránk a kis erdélyi pincérlány.

– Itt a 145 dollár és azt a készüléket szeretném – mutatta.

– Várjatok itt mind a ketten, majd én megveszem!

Bementem és kértem a kiválasztott készüléket.

– Ha lehetne, próbáljuk is ki – mondtam az eladónak, mire az kelletlenül, de bemutatta, hogy hogyan működik. Vettem még pár apróságot, és már fordultam is ki az üzletből.

– Meg is van – mutattam a készüléket – ez meg a mi ajándékunk –, és átnyújtottam egy nagy tábla svájci csokit.

– Jaj, nagyon szépen köszönöm nektek!

– Nincs mit, mi köszönjük! Még szeretnék kérdezni tőled valamit. A barátnőmnek, Andinak pénteken kell visszarepülnie Budapestre. Hol lehetne elintézni a repülőjegyet?

– Sajna, ebben nem tudok segíteni, kérdezzétek meg a recepción, ők fogják tudni. Van egy iroda bent a városban is, a nagy dzsámival szemben. Gondolom, amúgy is mentek a városba.

– Persze, de tényleg egyszerűbb a recepcióst megkérdezni.

Már akartunk búcsúzkodni, amikor egy férfi megállt mellettünk, és elkezdett valamit románul gajdolni a kis pincérlánynak. Erre könnybe lábadt a szeme és átnyújtotta a zacskót, amiben a rádiósmagnó lapult. Én megfogtam a férfi kezét, és megkérdeztem mi ez? Erre a mozdulatra nem számított, mert nem tudta befejezni a mozdulatsort. Rám nézett, és valamit mondott a lánynak.

– Ne vele vitatkozzon, hanem velem! Vagy olyan bunkó, aki még idegen nyelvet sem beszél?

Nem érette az angol szavakat, csak mondta a magáét románul, és szorongatta a zacskót, amiben a készülék volt.

– Mondd neki, hogy azonnal jöjjön a recepcióhoz, én hívom az igazgatót!

– Ne csinálj semmit sem! Veszik, pusztul minden! Ez egy biztonsági, szekuritáté!

A férfi villogó szemekkel nézett a lányra, de én nem engedtem, elcipeltem a recepcióhoz.

– Legyen szíves az igazgatót, vagy valami vezetőt idehívni, de azonnal!

– Mi a probléma uram? – kérdezte a recepciós.

– Ne kérdezzen, hanem tegye, amit kértem!

Látszott rajta is, hogy meg van szeppenve, miután észrevette a szekusnak mondott férfit, de hátra ment, és pár pillanat múlva, egy férfi társaságában jött vissza.

– Beszél angolul? – kérdeztem.

– Igen. Mi a problémája?

– Nem tudom ki ez az úr, de molesztál minket! Ez a hölgy, egy távoli rokonom. Ma van a születésnapja, és ez az úr, el akarja tőle venni az ajándékot, csak nem értem miért? Nem vehetek ajándékot egy rokonomnak, vagy mi folyik itt?

A két férfi farkasszemet nézett egymással, majd gyors román szóváltás következett.

– Elnézést, de ő a szálloda biztonsági embere. Félreértés történt uram, elnézését kérjük!

– Ne csak tőlem kérjen elnézést, hanem a rokonomtól is!

A férfi visszaadta a csomagot a lánynak, aki még mindég sírt és remeget. Andi átkarolta és vigasztalta. A két férfi egy fejbiccentéssel távozott.

– Ne félj. Majd megadom a kinti címemet, mert kíváncsi leszek a továbbiakra. És amíg itt vagyunk, szólj, ha valaki abajgatni akar!

– Jaj, nem tudjátok milyenek ezek! Már többször ki akart velem kezdeni, de én soha nem hagytam. Fenyegetőzött már jó néhányszor, hogy majd ezt, meg azt fogja csinálni, ha nem teszem meg, amit kér. Most itt van! Hiába beszéltél a vezetőnkkel, nem segít az nekem semmit! Ezek itt kiskirályok. Amíg itt lesztek nem fog semmit sem csinálni, de utána nekem biztos nem lesz itt maradásom. Ki fog rúgatni, és mehetek vissza Erdélybe éhen halni.

Nem tudtam neki mit mondani, hiszen tisztában voltam azzal, hogy nem tehetek érte semmit sem, és az lesz, amit az imént mondott. Vagy teljesíti azt, amit ez a tróger kért tőle, és az valószínű sex. Legszívesebben elkaptam volna grabancát ennek a szemétládának, de tudtam, az nem segít. Bevillant egy kép csak másképpen. Úgy látszik, ezek egyformák bárhol, a szocialista paradicsomon belül. Mert egyszer Budapesten is elkezdtek rám szállni ilyen emberek, hogyha ezt meg azt nem csinálom neki – kvázi be kellett volna árulni kollégákat, akik nekik nem tetszettek. Nem álltam kötélnek, és ott kellett hagynom azt a munkahelyet, de egy életre belém vésődött az arcuk.

Elbúcsúztunk a lánytól, és leültünk a hallban elszívni egy cigarettát.

– Te, Andi! Nekem van egy érzésem, hogy én vonzom a pechet, vagy bajt hozok emberekre. Most hiába akarsz kiröhögni, de itt az élő példa! Ez a szegény lányka megkér valamire, én megteszem, és utána tessék, csőstül szabadítom rá a bajt… Vagy amikor pár napja Bukarestben találkoztunk. Nem volt egy kész horror az egész, amíg ide nem érkeztünk?

– Hülyeségeket beszélsz. Látszik, hogy már évek óta nem a szocializmusban élsz. Pesten is vannak hasonlók. Ha az ember nem tud „jól” helyezkedni, és nem ismeri a „valamit valamiért” elvet, illetve nem tud adatokat arról, aki zsarolni akarja, akkor így jár, mint ez a lány. Gondolod, hogy Pesten nem ugyanez megy? Csak ott nem ennyire durván.

– Tudod, pont ez ugrott be nekem is ennél a fazonnál. Nekem is volt hasonló esetem, amikor a Filmgyárban melóztam. De akkor én inkább otthagytam a fenébe, semhogy kiszolgáljam őket. Ez a lány nem fog lefeküdni ennek a trógernak, de annyi esze nincsen, illetve fél attól, hogy valamit megtudjon róla, vagy csak valami kitalált váddal bekeverje a főnökeinél. Mert itt is létezik a piramis elmélet. Ha ennek a főnökét megkeresné, és próbálna neki kicsit kedveskedni, akkor ez úgy leszállna róla, mint a sicc! Kutyaharapást szőrivel!

Visszamentem a recepcióra, és megkérdeztem Andi repülőjegyét.

– Pillanat, azonnal felhívom a repülőteret, illetve az irodát.

Pár perces csevegés után visszaadta a jegyet.

– Rendben van a helye. Péntek reggel nyolcra kint kell lenniük a repülőtéren.

– Akkor kérek péntek reggelre egy taxit és ugyanerre a napra egy ébresztőt is reggel hatra!

– Természetesen!

 

 /folyt. köv./

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:59 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 457 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen. "Adminguru: Panteonba helyezve, elment 2021. június 8.-án! Részvétünk a hozzátartozóknak!"