Ha az irdatlan irdas volna,
a sz?k csupán végtelen.
Sarokban fázik a frázis,
és én fejtegetem szüntelen.
Kottatáramba elvonulva,
régi szell?t fújatok,
hol belefordul a mélabúba,
ha csak az eszenciából kapok.
Képlékeny a képlény, álom.
Hajtogatom a takaróm.
Mind untalan, elborultan,
szakítom a szakavatott
megmondja majd, hogy kérem
elfogyott a szusz, a lég
üres térben vitorlázva
húzom meg a kötelét.
De a hullám csapong, és
mintha látnám, összeomlik
meztelen.
A tatra pusztul rá, s a szívem
megint újra nesztelen
Megfeszül az izomrostom,
röstellem is magam, hátha,
pihenhetek kissé, bárcsak
rostosat ihatnék vacsorára.
Persze rám ugratja mosolyát
a rút, félszem? cseresznye.
És harapnám is a torkát át
– de jól elvagyok eresztve!
el?veszem hát a tárcám,
és mintha a porciót kiosztanám,
keszty?t húzok a kezemre, majd
megtapintom prosztatám
– kicsit csúnya
mondja rá egy
farsangból erre
járó lányka.
Megijedek. Ez milyen jelmez?
majd elkészítem vacsorára.
Na nem a lánykát!
Mert ugye nem vagyok én egy Grimm fivér,
de ha leszólja a vacsorámat,
isten úgyse addig él!
na nem a lányka, mert én ugye nem vagyok
ám szadista
az anyukáját szemeltem ki,
legyen bel?le masiniszta.
– Adok leckét!
mondom néki
vidd a hírt most messze el
persze kissé éhes maradsz,
és ha meg sem érkezel,
akkor sincsen semmi baj!
Majd feladom a távirat’
kegyetlen az élet mi?
Jobb ha elsírod magad!
Vicceltem fel a fejjel
szálljál fel a hajómra
te leszel a legszebb fej
s én rajtad a paróka
nem is kellet noszogatni
felfújta a pici arcát,
velem lehelte ki a lelkét,
velem vívtuk meg a harcát.
Visszatérve a pokolból,
majd megbánom a b?nömet.
Mondjuk ha jobban bele gondolok,
akkor meg már minek?
Visszanézek, minden újra
ezerszín? liliom.
Szaladj lányka amíg
a démont
a pokolba visszadúdolom
El is szalad a kis lányka,
én meg tovább fújtatom
a régi szell?t, és vitorlám
vele fel is fújatom.
——————————————————————————————————————————–
Majd a másikat szeretném feltenni. Egyébként ez kifejezetten tetszene a polgárpukkasztós prosztatavizsgálat és a -az anyai énemet elborzasztó – kislány méltatlan szerepeltetése nélkül. Azok nélkül viszont már egy másik vers.
A
Azt hiszem kissé a számodra (persze csak ha nem baj a tegez?dés) torz módon csapódott le a vers. Tudom, nincs értelme az elemzésnek, hiszen mindenkinek más minden alkotás. Azért én megteszem, s legfeljebb nem számít. Azért is teszem meg, mert én szeretem ezt a verset. A vers az ártatlanság piedesztálra emelésér?l szól. A kislány metaforája annak a szellemi szüzességnek, melynek forrását(az anyát) kénytelenek vagyunk másodlagosnak tekinteni, hiszen az ártatlanság, illetve az újra a boldogságra való vágy nem köthet? semmiféle fizikális megnyilvánuláshoz, hiszen a saját boldogsága minden ember számára magányos harc egészen a halálig. A kislány elvesztése egy önreflexió, melyben ? mint a fej, én mint a haj („az ész a fontos nem a haj”) jelige alatt a saját csökevényességem szerettem volna fejtegetni egy olyan tér-id? koherenciában, amely valóságnak is mondható lenne, ha nem szakítaná félbe oly gyakran az állandó, és kiszámíthatatlan káosz. A végén a konklúzió annyi, hogy bár a boldogság keresésében rengeteg veszteséggel kell szembenézni, csak úgy juthatunk el a végéig, ha megtanuljuk feladni a vágyaink, és csak azt csináljuk amit tennünk kell. S ha ez sikerül, úgyis visszatér a lányka.
üdv
Sz. Cs.
S?t, köszönöm, hogy leírtad az elemzést. Ez a vers kívül esik az itt képviselt iránytól, de szeretek beszélgetni a versekr?l, gondolom, ezért is kötöttem ki ilyen szerepnél. Az én fiókomban is lapulnak a tiédhez hasonló, ösztönb?l írt, magától zenésül? versek, biztosan vannak körök, ahol megértenék ?ket, ide nem passzolnak.
Ám, ha gondolod teszteld le a naplóban (én az enyémeket nem mertem kitenni ennek), hátha…
Üdv: N.H.I.
Legutóbbi módosítás: 2008.10.13. @ 12:46 :: Szendrői Csaba