Sziklák közt gyorsak a folyók –
Üvöltve hömpölyögnek,
A nyárfák nyirkos alkonyon
Örök bánatot zengnek.
Összefonódott ösvények
Visznek a malomba –
Ott látlak anyám, téged
A kicsinyke otthonban.
Te fonsz. A kályhában tűz pattog –
Nagyokat reccsen néha,
Pár kerítésből tört darab
Lángjától sírvafakad.
Néha alig pislákol,
Vagy készül kialudni.
A szobában gyertyaláng,
Mely fényt próbál csiholni.
Veled együtt két leányka,
Kik veled fonnak sorra.
Kicsik még – két kis apátlan
És György nem tér már vissza.
Egy sárkányos történetet
Kezdett most el az egyik,
Te hallgatod csöndesen
S közben gondolatod elszáll.
Gyakran szakad a szál,
Mert gondjaidba mélyedsz,
Csak suttog a szád,
Szemed távolba réved.
Orsód lehull, egy szót se szólsz
Ha lebomlik a fonal,
Csak nézel rá, le nem hajolsz,
S a lányok csodálkoznak.
…Ó, nem! Nem szabad kételkedj!
Az ablakhoz rohanva,
Sötétbe hosszan nézegetsz-
-„Mit látsz?” kérdi egy lányka.
– „Semmit…Csak úgy tűnt nekem!”
És leterít a bánat,
Minden szavad megremeg
Mintha halálra várna.
Majd később, fel sem emelve
A földről nézésed:
-„Én hamarosan elmegyek,
Oly érzések gyötörnek…
Tudom is én, mit gondoltam?
Van nektek egy bátyátok…
Úgy tűnt mintha hallanám
Hogy kopog az ablakon.
De nem ő volt!… Ha jönne tán,
Még lenne egy életem
Elment, s engem megöl a vágy
Hogy lássam velem szemben
A Jóisten akarta így,
Hisz meg van írva sorsom,
Hogy fiam ne legyen itt,
Mikor végleg elalszom!”
Szél süvít kinn, fellegek rohannak,
Késő az éjszaka;
kislányaid már alszanak,-
Te, sivár szívű anya,
Most is ott sírsz a kályhánál:
Elment, s vissza nem jő!
Sokáig gondolsz sírva rám
Hogy láthass álmaidban.
Mama
În vaduri ape repezi curg
Şi vuiet dau în cale,
Iar plopi în umedul amurg
Doinesc eterna jale.
Pe malul apei se-mpletesc
Cărări ce duc la moară –
Acolo, mamă, te zăresc
Pe tine-ntr-o căscioară.
Tu torci. Pe vatra veche ard,
Pocnind din vreme-n vreme,
Trei vreascuri rupte dintr-un gard.
Iar flacăra lor geme:
Clipeşte-abia din când în când
Cu stingerea-n bătaie,
Lumini cu umbre-amestecând
Prin colţuri de odaie.
Cu tine două fete stau
Şi torc în rând cu tine;
Sunt încă mici şi tată n-au
Şi George nu mai vine.
Un basm cu pajuri şi cu zmei
Începe-acum o fată,
Tu taci ş-asculţi povestea ei
Şi stai îngândurată.
Şi firul tău se rupe des,
Căci gânduri te frământă.
Spui şoapte fără de-nţeles,
Şi ochii tăi stau ţântă.
Scapi fusul jos; nimic nu zici
Când fusul se desfiră…
Te uiţi la el şi nu-l ridici,
Şi fetele se miră.
…O, nu! Nu-i drept să te-ndoieşti!
La geam tu sari deodată,
Prin noapte-afară lung priveşti –
– „Ce vezi?î întreab-o fată.
– „Nimic… Mi s-a părut aşa!
Şi jalea te răpune,
Şi fiecare vorbă-a ta
E plâns de-ngropăciune.
Într-un târziu, neridicând
De jos a ta privire:
– „Eu simt că voi muri-n curând,
Că nu-mi mai sunt în fire…
Mai ştiu şi eu la ce gândeam?
Aveţi şi voi un frate…
Mi s-a părut c-aud la geam
Cu degetul cum bate.
Dar n-a fost el!… Să-l văd venind,
Aş mai trăi o viaţă.
E dus, şi voi muri dorind
Să-l văd o dată-n faţă.
Aşa vrea poate Dumnezeu,
Aşa mi-e datul sorţii,
Să n-am eu pe băiatul meu
La cap, în ceasul morţii!
Afară-i vânt şi e-nnorat,
Şi noaptea e târzie;
Copilele ţi s-au culcat –
Tu, inimă pustie,
Stai tot la vatră-ncet plângând:
E dus şi nu mai vine!
Ş-adormi târziu cu mine-n gând
Ca să visezi de mine!
szerkesztette: Verő László – 2007. január 5., péntek, 19:45
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:44 :: P. Tóth Irén
