A kun vipera ivadéka 14. Egy még több átokkal terhelt örökség

1. Egy még több átokkal terhelt örökség

László herceg, V. István és Kun Erzsébet (Csengele) hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot apja és nagyapja első, még háborúval nem végződő konfliktusa közepette. Kora gyermekkorára a második háború tette rá a bélyegét, melynek során anyjával és testvéreivel együtt foglyul ejtették, és túszul tartották. A történet pikantériája, hogy IV. Béla pont a kunokat használta fel a fia ellen, így bár Lászlót Erzsébet megtanította „anyanyelvére”, a hercegi palotában nőtt fel, és a kunokkal nem tarthatta a kapcsolatot. Ötéves elmúlt, amikor ősi életmódjához visszavágyó édesanyja először vitte egykori népe közé, már az Isaszegi csata után. Bár kis királyi apja vitte még ki a természetbe egy-egy lovaglásra, maga elé ültetve a nyeregbe, ez egy egészen más világ volt számára. Ámulva nézte a számára ismeretlen környezetet, ahol nem volt a sok kötöttség, a sok illik, meg nem illik, meg a kell és nem szabad… Táncok a tiszteletükre, éneklés, tábortűz, csillagos éj a fejük felett… Feltámadt ereiben az ősi vér, a honfoglaló magyarok és a kunok szabadságvágya. Mintha élete minden napját itt töltötte volna. Amint a kunok meghallották, hogy a királyfi beszéli nyelvüket, azonnal szívükbe zárták. A sok „igenis kegyelmes királyfi” után itt egy nép rajongása vette körül, amely maga közé valónak érezte őt. E kaland aztán élete meghatározó részévé vált. Mágnesként vonzotta ide vissza.
Élte ő is a királyfiak apátlan életét, hiszen a sok háború miatt István kis király sokat volt távol. Amikor otthon volt, csüngött a fián, próbálta oktatgatni, s amint kezdett cseperedni, számon kérte fia tanítóitól a királyfi haladását. Magas elvárásai voltak fiával szemben, hiszen nem kevesebbet, mint Kelet-Európa leghatalmasabb országának jövendő királyát felnevelni. Nem volt könnyű ezen elvárásoknak megfelelni, s bizony ehhez hozzájárult apja kolerikus természete, s a körülötte forrongó élet, a családi konfliktusok és dühkitörések is. Mindez táplálta az örökölt, amúgy is erőszakra hajlamos Árpád-házi férfiak kiegyensúlyozatlan, heves természetét.
Kényeztetésből neki is kijárt, hiszen ő is fiú volt, az első fiú öt lány után, a legkisebbik a testvérek közt és a jövendő végre-trónörökös, s nem mellékesen királyfi. Ehhez már csak az események forgataga kellett, az elrablás kálváriája, a rémálmok, a kapaszkodás az anyukába, a félelem az elrablástól, és a mindezek által kiváltott késői szobatisztaság. Erre aztán csak hab volt a tortán a ritka alkalommal látott apja által ráhalmozott szeretetözön, amelyet magas elvárások váltottak fel minden rendszer nélkül.
Hét éves volt, amikor megtudta, hogy eljegyezték valamiféle szicíliai királykisasszonnyal. Valami Izabellel. Nagyobb ünnep volt nővérének az eljegyzése, amely alkalomból nagyobb volt a felhajtás, apja nagyon meg volt elégedve. Jó. Biztos úgy van…
Aztán jött nagybátyjának, apja öccsének, Béla hercegnek a halála és temetése, s a furcsa szülői-nagyszülői reakciók. Bár a viták, beszólások a háta mögött folytak, gyermeki radarja érzékelte a felnőttek nem gyászhoz illő magatartását, és az elkapott félszavakat: „Megkönnyebbülhetsz”, „Boldog lehetsz”, nem tudta értelmezni. Ez pedig nyugtalanította. Az eljegyzett királyfi görcsösen kapaszkodott édesanyja szoknyájába. Aztán megbetegedett. Épp a Nyulak szigetén voltak látogatóban Margitnál, István kedves húgánál, amikor hirtelen magas láza lett. Már az úton arrafelé bágyadt volt, de a mozgékony kis királyfira sok minden volt jellemző, de az nem, hogy egy sarokba kucorodva elaludjon. Édesanyja, Erzsébet ijedten kuporodott hozzá, majd felsikoltott:
– Tűzforró!
Első pillanatban Margitnak is Jürke jutott eszébe.
– Küldjetek Jürke után! – kiáltotta. – Így, ebben a hidegben és esőben nem szállíthatjuk a palotába!
Mindenki ránézett, tőle remélve a segítséget.
– Még van abból a fűzfakérges, hársfavirágos, bodzás, kakukkfüves, kamillás növénykeverékből, amiből Jürke Klára sorornak készített teát, amikor láza volt! Ecetet hozzatok, kenjük be hamar a testét, aztán bugyoláljuk be vastagon. Ott a sálam! Azzal is! És imádkozzunk!
Mire kész lett a főzet, már alig tudták kortyonként beletukmálni. Már félrebeszélt. Egy idő után verejtékcseppek jelentek meg a homlokán. Aztán elcsendesedett. Ez újabb pánikrohamot idézett elő Erzsébet kis királynőben, de a mellette térdelő Margit megfogta sógornője kezét, és nem engedte felállni.
– Ne! Hagyd! Imádkozzunk, és bízzunk a Mindenhatóban! Ez az, amit tehetünk érte!
Időbe telt, amíg Jürkét megtalálták, mert nem tartózkodott a budai palotában. Ám mire előkerült, füveit összekapkodta, s a klastromba ért, László királyfi kinyitotta a szemét.
– Csodát tettél Margit![1]
– Meghallgatott minket az Isten! Imádkozzunk még egyszer Hozzá, köszönetképpen!
Ám őt egy januári éjszakán szólította magához a Fennvaló, érte nem imádkozott senki, csak miután meghalt. A lelki üdvéért.
És megkezdődött a zarándoklat a sírhelyéhez. Ugyan István király nem sokkal megkoronázása után kérvényezte a pápánál Margit szentté avatását, 1276-ban csak boldoggá avatták. A pápák évszázadokon át elzárkóztak a nép által szentként tisztelt szűz, az egyház által is elismert szentté avatásától.[2]
Még abban az évben meghalt a nagyapja is, a nagyanyja is. Ennyi halál a családban bizony még egy erős felnőttnek is lelki válságot idézne elő, hát egy nyolcéves gyermeknek! Feltehetően Mária királynénak is ezen események gyorsították a halálát, hisz férjét alig két hónappal élte túl. Bár már kezdte felfogni a halál fogalmát, az egyre-másra eltűnő családtagok egyre ijesztőbb Damoklész kardját emeltek a feje fölé: hátha szülei is elhagyják. Édesapja pedig háborúba ment… Majd a következő évben megint. A már-már közelgő kamaszkor küszöbén a gyermeki személyiségfejlődés egyik legfontosabb tényezője az önbizalom, melynek melegágya a biztonságos környezet. Az önbizalomhiány és a kiegyensúlyozatlan, kolerikus alaptermészet viszont robbanó kombináció. Jellemromboló. Azt rombolja, amire egy királynak a legjobban szüksége van: a magabiztosságot, a megfontoltságot.

Kétévi uralom után István kezdte elérni, amit eltervezett. Az országban kezdett helyreállni a béke. Az ellentábor jó része vagy külföldre menekült Otakárhoz, vagy behódolt neki, vagy még apja halála előtt az ő pártjára állt, mint Gutkeled Joakim. Az Otakárral kötött béke után, melynek során mindkét király azt vállalta, hogy egymás ellenségeinek nem adnak menedéket, az odamenekültek „behúzott farokkal” kezdtek visszaszivárogni. A belháborúk így fokozatosan kezdtek megszűnni. Ám a hozzá pártolt köpönyegforgatók rá kellett jöjjenek, hogy többet nem csikarhatnak ki pártváltásukért jutalmakat. A keménykezű király kezdett kényelmetlenné válni a zavarosban halászóknak. Gutkeled Joakim próbált magának még több előjogot kicsikarni, s ehhez Erzsébet királynő pártfogását is bevetette. Ám István király gyanakodni kezdett, bár egyetlen bizonyítéka feleségének pártfogása volt, aminél valamivel több bizonyosság kell. Ám Joakim bán talpa alatt kezdett forrósodni a föld. Amikor István király épp Nápolyba igyekezett, hogy leendő menyét elhozza Magyarországra. Gutkeled Joakim vára, Kapronca közelében fiát, Lászlót, a leendő vőlegényt elnyelte a föld.
István királynak habzott a szája a dühtől és a tehetetlenségtől. Ám megfelelő serege nem volt egy várostromhoz. Nem hadba indult, hanem menyasszonyt hazahozni. Kiadta a mozgósítási parancsot, de az idő telt. Egyik este hozták a vacsoráját, de más volt a szakácsnő.
– Hol van Milla? – kérdezte.
– Beteg. Ma én főztem.
– Mit?
– Borjúszelet hajdinakásával. És gombasavanyúság.
– Micsoda? – kérdezte István király élesen gyanakvó hangon. – Milyen gomba? – nézett a tányérra.
– Ecetes kucsmagomba és redős papsapkagomba[3]. Idei, tavaszi termés. Jól megfőztem, mielőtt besavanyítottam – próbálta eloszlatni a király gyanakvását.
– Egyél!
– Melyik gombából, kegyelmes király uram?
– Ebből! És abból is! – mutatott egy másikra is.
A szakácsnő szemrebbenés nélkül vágott mindkét gombából, evett egy-egy kicsit, majd a királyra nézett várakozóan.
– Elmehetsz.
István király nem bírt aludni. Az idegesség és a tehetetlenség nem hagyta nyugodni. Felkelt és üvöltözni kezdet az őrökkel. Majd kezdte rosszul érezni magát. Először hányingere lett. Felment a láza is. Egy idő után hányni is kezdett. Keze remegett, nem látott tisztán. Reggelre nagyon legyengült.
A testőrparancsnoka rögtön mérgezésre gondolt. Amikor megtudta, hogy más volt a szakács, azonnal kiadta a parancsot, hogy keressék elő. Az asszony esküdözött térdre esve. Én is ettem belőle! A király parancsára! A strázsák hallották, amint a király urunk rám parancsolt!
– A gombamérgezés nem jár lázzal – szólt közbe Stepan püspök, aki hozott egy csapatot erősítésként.
– A király belebetegedett az idegességbe! Vigyük Budára!
István király az úton jobban lett, már vissza akart fordulni, de meggyőzték, hogy jobb, ha előbb megfelelő sereget gyűjt. Ilyen állapotban élükre sem állhat. S legyen jobban, mert még visszaeshet rejtélyes betegségébe. Ám már másnap, Budához közeledve ismét rosszabbul lett.
Erzsébet királynő rémülten sietett hozzá. Kettesben maradtak, amikor István király mesélni kezdett. Ám felesége válaszaiból, s még inkább elmaradt kérdéseiből ismét gyanút fogott.
– Te tudtad mire készül… Te.. teeee…
Őrjöngeni kezdett. Majd görcsök lettek úrrá rajta, s elvesztette az eszméletét. Másnap meghalt.
Következő nap híre ment, hogy István király belebetegedett a fia elrablásába, és egy dühroham közben szélütést kapott. Ám Jürkét nem lehetett ily könnyen becsapni. Csóválgatta a fejét a királynőnek:
– Szélütés nem jár lázzal…
A királyt a Nyulak szigetére temették, Margit húga mellé, ahogy kívánta még az úton, amikor betegsége egy pillanatában úgy érezte, hogy halála közeleg. Ám, még a temetés előtt nagy lett a dilemma Budán. Ki lesz most a király? V. István királyt (és apját, V. Bélát is) pont az ilyen helyzetek elkerülése végett koronázták Lászlónál zsengébb korban kis királlyá. Most a meg nem koronázott trónörökös Gutkeled Joakim fogságában van Kapronca várában. Pontosabban nem is ő személyesen tartja fogva, hanem egyik hű kapitánya, Bachator. Gutkeled Joakim nem tartózkodik a várban.
Budán hamar számba vettek minden alternatív lehetőséget. István király kisebbik fia csak négyéves. Az unokaöccse, Anna fia, Béla macsói herceg felnőtt már… Utószülött István, II. Endre halála után született fia, kit IV. Béla király nem ismert el öccsének, azóta is követeli magának a jogot, hogy elismerjék az Árpádház tagjának… De ha Béla macsói herceg lehetőség, anyai ágon ott lennének István király lányai is. Erzsébet apáca, Katalin, Stefan Dragutin Nemanjić szerb király felesége, Mária Anjou Károly fia, Sánta Károly felesége… A tervezgetéseknek azonnal vége szakadt, amint megjött Gutkeled Joakim üzenete: Székesfehérvárra hozzá foglyát, László herceget, a királlyá koronázás végett.
A székesfehérvári palotába Erzsébet érkezett meg hamarabb. Nem sokat kellett várnia Joakim és fia megérkezéséig. Amint meglátta édesanyját, a tízéves herceg kitépte magát a Gutkeled Joakim kezéből, és szüleje nyakába ugrott. Azonnal záporozni kezdtek a könnyei is. A férfi nem ellenkezett, de intett a személyzetnek, hogy hagyják magukra őket.
– Bántottak kisfiam? – kérdezte Erzsébet királynő rettegve.
– Nem… de…
Nem mesélt, neki most anyai ölelésre volt szüksége a gyászban. Hiszen édesapját vesztette el, kit nagyon szeretett. Még felnőttkorban, hosszan tartó betegség után is nehéz elviselni egy apa elvesztését, hát még gyermekként az apa hirtelen halálát. A férfi szótlanul hagyta a jelenlétében lejátszódó családi intimitást. Tudta, hogy Erzsébet előbb-utóbb tesz róla, hogy kettesben maradjanak. Amikor a herceget elvezették lakosztályába azon a címen, hogy a felnőtteknek fontos megbeszélni valójuk van, Erzsébet villogó szemekkel fordult szembe gyermeke elrablójával.
– A férjem meggyilkolásáról nem volt szó!
Ebben a vádban benne volt, hogy neki még féltékenységi rohamai közepette, amikor Joakim beszámolt a férje kicsapongásairól az Otakár ellen vívott háború idején (ami egyébként nagyot nyomott a latban, hogy a királynő kegyeltjévé váljon) sem fordult meg az eszében a bosszú végső módja.
Gutkled Joakim egy pillanatra meghökkent a vádtól, mert ez a gyanú fel sem merült eddig. És ez nem feltételezés, hanem állítás volt. Bizonyosság. „Jürke…” – jött rá, ki lehetett az, aki kinyitotta a királynő szemét, és összerakhatta az események mozaikját. A rosszullét, a gombafogyasztás, a gombát bátran megkóstoló szakácsnő, a láz, ami eltereli a gombamérgezésről a figyelmet, a látszólagos jobbulás, az újabb rosszullét, a „dühöngő őrület”, melyet kapcsolatba lehetett hozni az elrablással és a szélütés okának lehetett beállítani… „Te égetnivaló boszorkány!” – mondogatta magában. Az őszinteség mellett döntött.
– Nem akartam megöletni, de így sikerült. Lehet jobb is így. Hiszen már gyanakodott. Ha meg bizonyságot szerez, az egyikünknek sem lett volna jó. Lehet még kegyelmed feje is a porba hullt volna. Így most a fiad nevében uralkodhatsz.[4]
Gutkeled Joakim először meghökkent a távozásra felszólító hangra, majd maga is rájött, nem üdvös dolog a jövőre nézve, ha a világ elé tárják eddigi kapcsolatukat. Ha a titok legalábbis rövid távon még titok marad, akkor ő maradhat a királynő hű szolgája és támasza a nagyvilág szeme előtt. Aztán… Meghajolt, s távozott a palotából. Gondterhelten. Bár rájött, hogy a királynő, ha eddig nem, ezután sem fogja dobra verni a halál igazi okát. Mivel ő készségesen hozta az elrabolt László herceget a koronázásra, a gyilkosság magát a királynőt is gyanúba keverné. Megnyugodott.
Másnap Jürkét és kislányát is halva találták, és a két asszonyt is, akikkel együtt látták őket utoljára. Mind a négyen rablótámadás áldozatai lettek. Nagy vagyonra a rablók nem tettek szert…Ám a koronázás nem ment olyan simán, ahogyan Gutkeled Joakim eltervezte. A Monoslaw[5] fivérek, Egyed és Gergely[6], István király hű emberei[7] elég jól ismerték a köpönyegforgató Gutkeled bánt, s a tény, hogy ő rabolta el a trónörököst, s most önként kiszolgáltatja, egyértelművé tette, kézben tartja a királynét és a fiát is. Ez pedig még István király halála körüli zűrzavartól is eltekintve elégséges ok, hogy kivegyék a trónörököst a befolyása alól. Egykor Béla király hű embere is volt… Ám a sietségben, amellyel a tervet végrehajtották, nem számoltak eléggé a királynő, Pok nembeli Miklós által vezetett testőrségének ellenállására. A kudarc után a Gutkeled Joakim befolyása alá került országból menekülniük kellett. Először Pozsonyig, s miután a környéket is hatalmuk alá vették, meg sem álltak Ottokárig, felajánlva szolgálatukat. Joakim politikai tőkét kovácsolt a támadásból. Sikerült elhitetnie, hogy László királyt lemondásra akarták kényszeríteni. László trónörökös herceg „megvédésével” sokak szemében sikerült feledtetnie gaztettét, a királyfi elrablását.
A cseh király örömmel fogadta a Monoslaw fivéreket, sőt három várat is ajándékozott nekik: Korneuburgot, Stockeraut és Laat. Ezen viszont Herder nembeli (Kőszegi Nagy) Henrik[8], IV. Béla híve sértődött meg, s nem alaptalanul. Most már melyik pártot is támogatja a cseh király? Hiszen Isaszegnél ők még szemben álltak, és az ő fogságukban töltött egy évet, amíg IV. Béla és fia alá nem írták a békeszerződést. Így meg sem állt Magyarországig, hogy felajánlja szolgálatait az új királynak, IV. Lászlónak, pontosabban a nevében kormányzó Erzsébet királynőnek és Gutkeled Joakimnak (kivel még IV. Béla uralkodása elején érdekszövetségben voltak). Ismét egy táborba kerültek.[9]
November elején még úgy tűnt, a béke kezd helyreállni az országban. A királyi család mulatságot rendezett a Nyulak szigetén. Folyt a dínomdánom, de a bor is bőven. A részvevő nagyurak közül már többen is jócskán túllépték a józanság határait, Herder nembeli (Kőszegi) Henrikkel az élen, amikor késve megjelent Béla herceg is, László király nagybátyja, Anna fia. Megjelenésében nem volt semmi különös, hiszen még István király uralkodása alatt is vett részt királyi mulatságokon, mióta István királyt segítette az Ottokár elleni harcokban. Ám amint meglátta, Herder nembeli Henrik azonnal nekitámadt és a csehek, valamit az „áruló” Monoslaw fivérek bérencének nevezte. Elég vaskos sértéseket vágott a herceg fejéhez, hogy az se hagyja szó nélkül megvádolója múltját, s egy olyan jellemű ember, mint ő, ne merje sértegetni. Hiszen ő István király pártján volt a csehek elleni háborúban, míg Henrik ez idő alatt…
– Nem a múltról beszélek, hanem a jelenről! Azért akarták László királyt lemondatni, hogy te légy a király! Te áruló! Hazaáruló!
Még tegezte is, pedig kijárt volna vádaskodás közben is „kegyelmes úr” megszólítás a királyi sarjnak.
– Egy tök részeg, aki idegen királytól kap várat ajándékba a hazája ellen felajánlott szolgálataiért, az engem ne nevezzen…
Nem tudta befejezni a mondatát, mert a jelenlevők megrökönyödésére Héder nembeli Henrik kirántotta a kardját, s mire Béla herceg is előkapta volna a sajátját, már le is szúrta. Ám nem érte be ennyivel. Dührohamában, mielőtt bárki is közbeavatkozhatott volna, úgy összevissza kaszabolta a herceg holttestét, hogy darabokban kellett egy kosárba gyűjteni.
Normális körülmények közt egy királyi sarj meggyilkolásáért halálos ítélet járt volna a tettesnek. Henriknek viszont nemhogy nem esett bántódása, de elő is lépett a ranglistán… A „hazaáruló” macsói bánságát felosztották, és az ozorai és sói bánság jutott Henriknek jutalmul a gyilkosságért. Hiszen ő ott volt Prágában, amikor László király trónfosztásával kísérletező Monoslaw-k felajánlották szolgálataikat a cseh királynak. Azért támadták meg Székesfehérváron a királyi palotát, hogy Bélát juttassák hatalomra! Kunigunda, a cseh királynő, Otakar felesége pedig a Béla testvére, együtt eszelték ki![10] Nem volt nehéz ezt másoknak bemesélni.

[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Margit
[2] Ezt csak 1943-ban XII Pius pápa tette meg.
[3] A redős papsapka gomba mérgező, hőre bomló ugyanakkor illékony giromitrint (N-etilidén-N-metilformohidrazid) tartalmaz. Sok mérgezés oka, mert hasonlít a kucsmagombákra. Egyes országokban megfelelő elkészítés mellett egyenesen ínyencségnek számít. (Bulgáriában piacon árusítható, Spanyolországban ínyencség, de piaci árusítása tilos, máshol például nálunk is, fogyasztása tilos. A mérgezés emésztőrendszeri és idegrendszeri károsodással jár. Első jelei hányás és hasmenés, de láz is kíséri, ami nem jellemző más gombamérgezésekre. A kezdeti állapot után tünetmentes időszak következik, amelyet súlyos mérgezés esetén vese, más károsodás és súlyos idegrendszeri tünetek (delírium, görcsös rángások) követnek. A halál 3-6 nap után áll be, bár a legtöbben kigyógyulnak belőle. https://hu.wikipedia.org/wiki/Red%C5%91s_papsapkagomba
[4] Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. https://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c300203.htm
[5] A minden nevet magyarosító magyar forrásokban Monoszló néven szerepelnek. (minden „-szló” végződésű nevünk eredetileg „-slaw” volt és szláv eredetű. Például I. László királyunk is Lengyelországban született, édesanyja lengyel volt). Az eredetileg szlavón Monoslawk valóban elmagyarosodtak, de jó kérdés, mikor. https://hu.wikipedia.org/wiki/Monoszl%C3%B3_nemzets%C3%A9g Egyikük, Monoslaw Lodomér keresztneve is egyértelműen szláv (a Vladimir változata) … Szándékosan használom az eredeti kiejtést. A „w” egy félhang, valahol a v és u közt, egykor a magyar nyelvben is megvolt még az ugor korban, (lásd a ló-lovak, kő-kövek hó-havas „szabálytalan” többes számokat/ragos alakokat, illetve a lou, lú tájszavakat).
[6] Kun Erzsébetnek, V. István király feleségének ismeretlen nevű húgát vette feleségül. Kunok bírája volt V. István alatt.
[7] A magyar wikipédia IV. Béla híveinek tartja őket, tévesen. Lásd Szalay-Baróti a magyar nemzet története https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/MagyarNemzetTortenete-a-magyar-nemzet-tortenete-9A23/szalaybaroti-a-magyar-nemzet-tortenete-9A24/
[8] A Kőszegi nevet csak utódai kezdték használni. Az oklevelekben Herder nembeli Henrik néven szerepel. A kortársai nevezték Nagy Henriknek.
[9] Olyan volt ez mint két maffiavezér szövetsége. Inkább lett volna helyük a börtönben vagy a bitófán, mint Magyarország vezető tisztségviselőinek bársonyos székében. (Szilágyi Sándor történész)
[10] A vádat Henrik állításán kívül semmi sem támasztja alá. István király halála hirtelen következett be az akkori közlekedési viszonyok közt. E terv csak akkor létezhetett, ha István halálához is közük volt. Ám azt nem tudhatták előre, hogy Gutkeled Joakim elrabolja, hacsak nem vele együtt tervelték ki. Akkor viszont a főúr miért igyekezett királlyá koronázni a gyermek Lászlót? Mindenesetre elég furcsa a vád ismeretében Anna 1273-as hazatérése…