Egy teremőr naplójából
Átveszem a ruhatárat,
könnyűnek ígérkező nap,
múzeumba nem igazán
vetkőzni járnak.
Vizes törülközőt a nyakban,
elviselhetetlen hőségben
természetes klímapótlás.
Busszal, villamossal, metróval jöttem.
Egy percre a telefonlesők
töltik be egész lényem.
Verset írnék róluk, de gondolkodásnál
erősebb az érzés, a jóöröm,
hogy nem jöttek nekem.
Ezzel letudva az alkotás öröme!
Itt a PIM-ben úgyis költők, írók
szelleme lebeg,
emléktárgyaikkal körülvéve, meg ugye
telefonon messengerezünk
egy, vélhetően idetörekvővel.
Jött egy úr,
köszön,
kabátját veti,
rezignált arccal átnyújtja.
Ugyan mit tudhat, mire kiváncsi?
Őt figyelném diszkréten,
ha teremőr lennék,
ami munkaköröm,
ám ma itt helyettesítek.
Hazafele majd újra a metró,
a villamos, a busz,
a megunhatatlan telefonlesők,
a szótlan, kedves útitársak,
PIM-től egészen
a Kosztolányis Üllői útig.
