Kalapos öregúr az ősz kertek alatt keserű füstöt pöfékel, s csontos diófának dőlve nézi barázdát szántott az idő ekéje. – Fáradt vagy te is örök barátom? – kérdi a földet, s leveti kalapját. Déli harangszóra indul nyirkos röggel kezében, altató [… Tovább]
egy világháború dúl bennem sárkányok bombát szórnak s lángol, pusztul a házak alja vörös fénytől haldokló falak a tűz az összeset akarja menekülne az ember az átkozott szerelemtől ettől a felemésztő vörös fénytől de nem tud égek, csendben ordítva égek [… Tovább]
