Káromkodik, majd vigasztalni kel a Nap, ugye nem lehet, hogy többé soha nem láthatlak? Sűrű hangod bennem tétováz, s az egymásból született álmok, nélküled állok az egyre keskenyülő peremen, Te örök vagy nekem
Éjszaka megint itt járt a fűfestő, reggelre bocitarkás lett a gyep. Nem sikerült meglesnem, halkan dolgozik – fel nem ébredek. Nagyobb területen alkotott, mint tegnap éjjel, akkor még csak ímmel-ámmal pingált, de persze újra a fák ágain ugrált. Szinte minden [… Tovább]
