Nem az egyszerűség,
nem is a csibész szavak,
nem a túlhajszolt idő,
s még az sem,
hogy valamilyennek vártalak…
csak a puszta tény,
a lecsupaszított valóság,
hogy el kell engedjelek
és nőni hagyjalak.
Mint egy piros tulipánt,
amit hagymaként vetettem el-
de nem mindegy,
hogy egy virággal élem át
vagy a gyerekemmel.
Ahogyan a számba ér
és a torkomon folyik végig,
gyomrot mar,
nem dönthetem el végig,
mit akarj.
Nem az egyszerűség,
s nem is a kitekert szavak,
az el nem döntött vágyak,
és nem is a dackorszak,
csak a puszta lét,
hogy valamilyen vagy
és én el kell fogadjalak.
Ahogy a gyomromtól kúszik
torkomon keresztül
és a nyelvemre pattan
pár hangos szó-
mert tulipánhagymával
egyszerre nőtt bennem a féltés-
ha hibázok,
nem kezdhetem elölről.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Tóth Zita Emese
