Lantos Tímea : Kacatjaid

Az ablak párkányára

gömbölyödik  a homály,

 

gyertyát gyújtok,

mintha virrasztanék.

 

Magánytól csomós csendemben

egymásra rakom  emléked,

s még megcirógatom

szép tegnapunk,

mielőtt ezredszer esküszöm

holnap felégetem.

 

Aztán felkacagok.

 

Én sem hiszem…

ez az est is csak ígéretként  szól,

mint vétkes elharapott imája

 

anyám mondaná,

soha ne adj a részeg szavára,

 

s megvárom míg nélküled

józanon levetkezem,

pőrén, nyers  tudattal kacatjaid

szakadt zsebembe teszem,

 

hisz minek a tűz,

hacsak őrzöm, s  nem melegszem…

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Lantos Tímea
Szerző Lantos Tímea 82 Írás
Azt hiszem mindig éreztem magamban valami pluszt, és ki nem aknázott energiát. Szeretnék adni... Alkotásaimban próbálom megfogalmazni az emberi élet törékenységét, a szeretetet, a hitet, és a természet megfoghatatlan szépségét. Eddig három antológiában jelentek meg műveim, illetve egy kedves barátom könyvbe köttette verseim, novelláim. Azt hiszem jól írni, nem könnyű feladat, mint egy összetört porcelán darabjait akarnánk összeilleszteni... Hogy a verseket, ki hogy értelmezi, több tényező függvénye, és ha egyeseknek nem tetszik az sem baj, hiszen írni csodálatos megtisztulás!