Kőszeghy Miklós : Mint madár az ágon

Nyomtatás

Mint madár az ágon, kihűlt posztokon

ül fenn a magasban egy régi rokon.

Ősz haja hullámzó esti szürkület,

s odafenn gyújt pirkadattüzet.

Étellel kínál pintyet és rigót,

kacagva gondol arra, mi volt

az elmúlt esztendő legnagyobb zaja?

… de zárul már a mennyek ajtaja,

így hát búcsút int nekem,

s kedves mosollyal integet,

utoljára még a mélybe vet

egy furcsa, nagy követ.

Mikor az földet ér, hullámként ring a táj,

mint fellibbentett lepedő, épp úgy lobog,

elpihen némán, míg messze gondolok,

aztán illata betölti a fakó szobát,

angyallá lesz, hallom: surran a láb,

Majd Mennyek porává változik,

lelkembe lát.

S lám a jó öreg Isten

itt hagyott bennem

egy izzó csodát.