Bíró Rudolf : Telefonfülke

Gyermekkoromban
még csak a kiváltságos helyzetűeknek volt
mobilja.
Mi nem tartoztunk közéjük.
Akkor még nem létezett
virtuális valóságba száműzött élniakarás.
Élet volt. Tapintható, és nem tapizós.
Az ablakok nem érintőkijelzőként funkcionáltak,

melyeken át nézhettük
a valós idejű live-okat,
egymás megjátszott életét.
A lehetőségeket néztük:
tér, park vagy játszótér.
Párás felületükön mosolygós arcok
és üzenetek rajzolódtak ki.
Nem pedig smileyk és emojik.
Igaz érzések voltak. Nem azok
elferdített kivetülései
vagy látszat-jelei.
Csak ráleheltél, és lehetett folytatni.
A billentyűzárhoz sem kellett

megjegyezhetetlen számkombináció.

Csak egy redőny.
Az egyetlen telefon, amit hibátlanul kezeltünk
a kaputelefon volt.
Gyors, egyszerű,
sokszor válasz nélkül is érthető
kommunikatív rendszer.
Mínusz húsz, és két részeg
szerelmes ököl között is remekül működött.
Így minden második lépcsőház előtt
össze volt törve egy.
Sok fiatal élt panelban.
Még nem ismerték a 3310-est.
Aki igen, az nem lépcsőházban élt.

Ma mindenki a telefonjával él párkapcsolatot.
Húsz centi alatt nincs élet.
(Plusz a tok.)
Én egy telefonfülkéből nézem őket.
Amibe már hiába dobálom az érméket.
A vonalak üresek
shhhhhh

————————

Kábé négyezredszer olvasom, hogy különböző napok különböző hangulataival, kipihentségével találkozzon. Nekem ez próza. Nem azért mert nem rímel, nem azért, mert nem hangulatos, hanem mert túl bő. Ami benne van, párhuzam, ellentét, mind igaz, de ezt az igazságot voltaképpen az utolsó hat és fél sor tartalmazza is, ennél fogva okafogyott az előző nemtommennyi’, mert nem felvezette, hanem elmondta. Töviről hegyire. Tetszik egyébként, ahogy elmondta, csak ez nem vers. Az utolsó szakaszban különösen tetszik, hogy a rímet egy zárójeles, odatoldott megjegyzés adja. A csattanó is jó. Egyébként léteznek még telefonfülkék?

NHI

Legutóbb szerkesztette - Bíró Rudolf
Szerző Bíró Rudolf 69 Írás
Bíró Rudolf vagyok. 1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen. A mai napig itt élek, dolgozom és alkotok. Számomra a versírás nem csak hobbi, hanem gyógymód is. Sablonosan hangozhat, de a lelki sérelmek kiírása nálam gyógymód, bár lassú...Remélem a verseim által átadott részletek, szeletek elmélyedést, tovább gondolást vagy újraolvasást generálnak, amely érzelmi visszacsatolást fog eredményezni. Eredményes alkotókedvet mindenkinek!