Váradi József : 4.) Ne tolass soha, senki más helyére

59 Őszikék 21. század — Témaképet: — KÉRI LÁSZLÓ Áttörés — olaj, farost /100 x 100 cm — a mai napig még nem használhattam illusztrációként.

 

Első ránézésre, elbizonytalanodtam. Én a képen olyant látok, ami feltehetően korhatáros. Mintha egy barnás bőrű fiatal hölgyet, két idősebb barnabőrű férfi valamilyen lepel-játékban foglalkoztatná. A kiírásban erről nem volt szó. Hátha, nem így van? Sok lehetőség kínálja magát. Ám az is lehet, hogy érzékeim csalókán játszanak velem, s erről a feltevésemről egyáltalán nem fogok meggyőződni. Akkor minek töprengenék meddőn? Jobb lenne, valamiről eredményesebben elmélkednék. Illetve csak olyasmiket kellene számba vennem, amik magyarázata kézenfekvő. Mondhatnám, nem korszabályozott. Maradhatnék jobban ennél a fogózkodónál? Nem teszem, hiszen pályamű nélkül, mire mennék? Egyezményesen, nem korhatáros.

 

Egyetemista koromban volt divatos, hogy különböző idegen országokból érkeztek fiatalok, tanulmányra hozzánk. Egy évig nyelvet tanultak. Azután nekiestek a munkának. Kit milyen komolysággal engedtek neki otthonról. Sokan annyira megtanulták a nyelvet és a mesterséget, hogy nem is vitték haza a tudást, hanem azonnal itt kezdték kipróbálni, illetve alkalmazni. Volt, akinek annyira sikerült, hogy máig sem jut eszébe, talán otthon, szükség lenne a tudására. Még akkor sem, ha otthon nem kellene annyira lapátolni. Nos, a Műegyetemen kevesebben voltak nyelvészek, a csoportvezetőm kérdezte, nem vigyáznék-e három kicsi négerre. A vigyázás azt jelentette volna, hogy ne a saját nyelvükön, hanem a tanulandó nyelven értekezzenek. Az csak ráadás, ha majd néha el kell mennem velük valahová.

Három kiemelkedő élményben volt részem, amíg velük foglalkoztam, ha immel-ámmal, ha túl komolyan, vagy éppen ráhagyólag.

Az első, akkor esett meg, amikor már egy hete ismertem őket. A helyi hatóságok előtt kellett megjelenniük, és a tartózkodásukat tisztázni illett. Noha, magasabb szinten ez a tettetett bemutatkozás megesett, a három emberkének mégis ki kellett izzadnia valami három-négy mondatot. Nem lehet elmondani, hogy milyen érdekes kis cirkuszi mutatvány kerekedett ki ebből az esetből. Az elejétől kezdve valami saját nyelvére, az én nyelvem hasonlóságára alkalmazott beszédet produkáltak, nem mindig érthető állapotban. De átestek rajta. A második esemény, amivel az elmém simogatták, az lett volna, amikor elköszöntek tőlem az év végén. Akkor bevallották, hogy ők egymás között elcserélték a nevüket, még a legelején, mert váltig azt gondolták, hogy mi a színes-bőrűeket egyformáknak látjuk. Jót derültünk rajta, hogy soha nem tévesztettem el, a hamisan megadott nevükkel szólítottam őket. Ebben a pillanatban pedig a valódi neveiket is megmondtam nekik, ahogy azt végig tudtam is. Így nem esett alkalmuk, a dolog önkéntes helyrebillentésére. Csak az ámulatuk és a hitetlenkedésük szolgáltatott nekem némi jutalmat, az erőfeszítésemért.

A legemelkedettebb esemény, ami a fenti kettőt felülmúlja, nemrég, a közös munkánk vége felé esett. Az én három kisbarátom, egy hét alatt szerre-rendre, külön-külön bevallotta, hogy valamiképp abban kellene segítenem, hogy az egyik közös lányismerősüket a másik kettő nehogy magának követelje. Eligényelje. Az én állam került nehéz helyzetbe elesetten, amikor kiderült, Rozáli a helyi Művelődési Ház tánckarának cigány szólistája a közös jelölt. Mind a három legényt az ujjai köré tekerte. Állítólag a nagyméretű hódítás semmi erőfeszítésébe nem került. Most mind a hárman külön, maguknak szerették volna a hölgyeményt. Három vitaestre volt szükségem, hogy egyeztessek velük affelől, hogy ugyanegyet szeretnek, kizárólagosan maguknak tulajdonítva. Ez az est nagyon váltakozó szerencsével maradt mögöttünk, hogy nem kaptunk hajba, de nem kerültünk örök haragra se. A beszélgetés alatt többször átlépték a nyelvi korlátozást, és egymás csúfolására vagy káromlásra a saját nyelvüket hívták elő, mint az kultúrnépekhez alkalmasan illő. Másodjára, megegyeztünk, hogy valami zenés vagy énekes miniműsort adnak elő, ami alapján pedig a csaj, aki igényes művész, választ közülük tetszés szerint. Ugyan ajánlották a szeretkezési próbát is, de én illetlen ajánlatnak találtam. Ezenkívül is bármelyiket feloldozhatja. Itt aztán arra buzdítottam őket, hogy valami fogadalmat tegyenek, ami a személyes értéküket növelné. Mind a hárman arra vállalkoztak, hogy majd otthon a Nagy folyón megépítik a Lánchídjukat. Erre én eladtam nekik a budaiak olcsó regéjét, az alagútba vonszolásról, amire vidáman azt válaszolták, hogy azt is megtehetik, művileg a hegyet odahordják, ahol ma nincs, csak a lány őt — őket külön válassza. Közben az egyéni előadások gyorsan elkészültek. Előadták, a hölgy szemének ködösítésére.

A hölgy annyira meghatódott, hogy mind a hármat szívélyesen elbocsátotta. A legnehezebb pillanatom következett velük, értékelni, ami miatt Rozáli elengedte őket. Noha nagyon szép műsort rögtönöztek, én ezért nem csaptam volna el őket. Ez jól esett, de megígérték, hogy a lányt is kifaggatják. Csakhogy ő nem akart többet találkozni velük. Határozottan elutasított minden közeledést.

Közbelépésem Rozáli pillanatnyilag elfogadta, de nem támogatta. Alapos okkal támasztotta alá távolságtartását. Pironkodva beismerte, komoly jegyese van az együttes zenekarának vonósai között. Aztán ez a három pedig együtt nem éri meg azt az egyet. Nem maradt hely más vélekedés részére.    

 

– *** –

 

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely,  Letöltés: 2017.09.28.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:22 :: Váradi József
Szerző Váradi József 24 Írás
Tisztelt vendéglátóim, most arra gondoltam, hogy váratlan igényű feladat ért. Talán diákkoromban, volt az egyik irodalmi vetélkedőn ilyen feladatunk. Mutatkozzunk be? Csak aki belevág, érzi és látva – látja a kihívás próbáját. Ismerőseim közül többen olvassák az önök könyvtárát. Ha lehetne, én is benéznék. Magamról, hát sok minden történt velem. 1950 – ben születtem Marosvásárhelyen. Balkézzel könnyebben esett az írás, ezt az iskolában nem szerették, hát kín – keservesen megtanultam mindkét kézzel. A nagyapám írógépén, aztán egy hiányos betűkészletű szövőgépen írtam. Ennek változatos következményei voltak. Rajztagozatos, majd matematika osztályban iskoláztam, minden arra mutatott, hogy a családunk férfifoglalkozásai nyomába lépek, építész leszek. A szakorvos hümmögése megingatott önbizalmam hömpölygésében. A matematikán simán felvettek, pedagógiát és didaktikát, nyelvvizsgát és beszédhiba javítást tanultam. Aztán negyvenkét évet tanítottam, változatos összetételű és igényű iskolákban. Matematikán kívül, adatkezelést, és szövegszerkesztést is tanítottam. Tankönyv írásra, szerkesztésre csalogattak barátaim, a tankönyvek mellé példatár is készült. Nem lett átütő sikere. Több újságban szóltam ifjúsági kérdésekben, szakmai továbbképzésről, művészkedésekről. Első elbeszéléseim a színjátszó csoport vezetője tanácsára írtam. Nem volt túl nagy sikerem, mindenki a matematikus gondolatát és a kifejezésrendszerem vették górcső alá. 1990 után mértékegység lexikont tettem asztalra, s újabb példatárakat. Ez időben kelt elbeszéléseim a magyarországi amatőr irodalmárok közösségeiben forgottak, Ausztráliában, majd Kanadában tetszettek. Lassan négy kötetet mondhatok magaménak. Két kötetem elektronikus alakban, kettő nyomdai munka eredményeként. Más munkáimmal együtt az OSZK – ban fellelhető. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Műszaki Társaság és az irodalmi Kerekasztal tagjai közé tartozom.