Irlanda Máté : Nappali reménytelen

Nem a magány fáj, csak te hiányzol nagyon,
nem léted nő bennem, mint a fantomfájdalom,
és ahogy meredten, mint csonk torzó itt ülök,

már az sem ijeszt meg, hogy üszkösödök.

 

Ahol te voltál bennem, most roncsolt szélű lyuk van
és nem tudom megállni, hogy egy megmaradt ujjam
bele ne dugjam, és ne forgassam kéjjel,
egy mazochista mihez is kezdene még egy eséllyel?

 

Hát ne takarj be, ne etess, ne foglalkozz velem,
ne hagyd, hogy felzabáljon ez önző szerelem!
Fázom, éhes vagyok és végtelen ostoba,
én lettem saját magamnak  ostora.

 

Nem a magány fáj, csak te hiányzol nagyon,
és ahogy nő bennem az ismerős fájdalom, 
örömmel köszönt,- hisz majd 7 évre eresztett-
hát csak visszajöttél! Vedd fel a keresztet!

Legutóbb szerkesztette - Irlanda Máté
Szerző Irlanda Máté 132 Írás
Üdv mindenki.89-ben születtem Miskolcon,most dolgozok. Eddig Lestat de Lioncourt néven publikáltam