Boér Péter Pál : Feszült helyzet

 

 

Géza csuprában rotyogott valami, Tibi már ismerte a járást. Tea főtt egy kerámia edényben, ami merülőforraló átalakítás, egyben újítás és szépítés, esztétikum és minden.

Géza ide-oda mászkált, az emberek is, mert nagyon közeledett az ebédszünet. Ezt itt uzsonnaszünetnek kell értelmezni, ami húsz percig tartott.

Tibi odanyúlt a kiálló, hosszú kanálnyélhez.

— Te, én megkavarom.

— Nem kell.

Vágta oda foghegyről Géza.

— Miért? Én inkább mégis megkeverem.

— Ne kavarj már annyit, mert felborítod!

— Majd óvatosan csinálom.

— Áram van benne.

— Micsoda?

— Áram.

— Ja, mennyi? Húsz Volt?

— Nem, háromszáznyolcvan.

Tibi meghökkent, mert az ujjbegyével alig pár milliméterre bökdösött a kanálnyéltől. Megállította a lendületet, és visszahúzta kezét. Hogyan siklott oldalt? Azt már nem tudja, de elkerülte a találkozást.

— Háromszáznyolcvan?

— Annyi. Tudod ez ipari áram, a beletett két fémlemezbe egyből beözönlik. Láthatod, amint bedugom a konnektorba, azonnal rotyog a lé.

— Igen, ezt megfigyeltem. Nagyon praktikus, nem kell várni.

Géza átnyúlt az edényke fölött, rögtön a kanál mellett, a keze majdnem belelógott a fövő folyadékba és kihúzta a banándugót.

— Most már, ha akarod, kavargathatod is.

— De erre emberek is szoktak járni, nem?

— De. Szóltál valakinek, hogy ez itt tele van Voltokkal?

— Miért szóltam volna?

— Mi van, ha valaki másnak is eszébe jut megkavarni, mint nekem az előbb?

— Hónapok óta ebben a műhelyben dolgozom, ilyesmi még sosem fordult elő. Őszintén csodálom a túlburjánzó fantáziádat, amúgy meg süssük meg már ezt a darab húst itt.

Tibi hátrált. Ha a főzőben vagy négyszáz voltnyi feszültség stresszelte magát, mi lehet azon a kidobott rezsónak látszó tárgyon?

— Itt majd kapargathatsz nyugodtan, ez egy ócska rezsó. Tudod, a spirálhuzalok felmelegítenek mindent.

— És ez is ipari áramról megy?

— Nem, van kétszázhúszas is.

— Te Géza, hol tartod a ruhásszekrényedet?

Tibi naponta bejárt, még sosem keverte meg a teát, de mindig fogyasztotta, és neki úgy tűnt, hogy egyre kevesebben dolgoznak abban a műhelyben. Behunyt szemmel roppant horrorba illőt vizionált.

— Nincsen szekrényem. Ott hátul, abban a szoros részben a fal mögött egy vállfára teszek mindent reggelente. Amikor — nem ritkán — lelépsz, és hogy észre ne vegyék ahol dolgozol, nem ott hagyod a holmidat, hanem idehozod hozzám azokat is. Tehát a te köpenyedet is ott tárolom.

Tibi behunyt szeme előtt, akár egy képernyőn, előbb a vállfa két tartóága kókadt meg, porladt el és hullott alá, majd a kampó olyan lett, mintha kénsavba mártották volna egymás után százszor. Semmi nem maradt belőle.

— Megyek, megnézem a vállfádat.

— Nem kell.

— De én nagyon szeretném.

Géza, tőle szokatlan határozottsággal, mondhatni utasította.

— Ne tedd!

Mi lehet ott? Vajon hány néhai teát kavaró fér el egy vállfa mögé? Szaglászott, szimatolt.

— Ennyire ízlik a sültem illata? Te inkább teafüggő vagy, ha jól tudom.

Géza háta mögött Tibi orvul berontott a lerekesztett részbe, ahol a sötétség ránehezedett. Közben kebelbarátja valószínűleg felfogta, hogy munkavédelmi hanyagságot akar a nyakába varrni — persze csak úgy privátban —, ezért belépett és a háta mögött hihetetlen színészi teljesítménnyel cincogott kettőt.

Tibi megfordult, Géza leguggolt, így nem láthatta. Előbbi kilépett, közben Géza hátrálva, a soha szét nem porladt, igazi vastragacs vállfája mellé lapult.

— Látom, egerek is mászkálnak itt, de hová lett ez a pacák? Nem nyúlok semmihez, mert még sült ember lesz belőlem. Nem véletlenül találták ki az emberiség szót, de vajon ezen kívül még mi más, és egyáltalán ki gyújtotta fel a többit?

Megvakarta a fejét, visszalépett, szemei még mindig nem szokták meg a töksötétet. Betapogatott, valóban ott volt egy lelógó zakó. Ekkor, Géza szemet meresztve, két karját széttárva, „húúúú” — kiáltotta szinte közvetlen közelről a képébe.

Tibi megrogyott, Géza rászámolt, hónaljon ragadta és leültette.

— Együnk! A teám és sültem majd magadhoz térít. Amúgy meg rajtad kívül itt senki nem szokott kotorászni, tudják, hogy villanyszerelő vagyok, és azt is, hogy mindenbe, ami ezen az asztalon van, elméletileg és nagyon sokszor gyakorlatilag is áram kering.

Legutóbb szerkesztette - Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/