Lucskai Vincze : A fehér csuhás csend

ismeritek a feneketlen csendet    
             az osonó csuhás némaságot   
fehérben nyüzsög olykor az elme    
és szótlan vedli a fecsegő láncot    
             a kárhozat katlanában   
             fortyog egy őrült világ   
                          zabolátlan  
                          a pokol kapuja tárva   
s csak a néma szavak remete fészkén    
             mocorog még némi bánat   
én csupán testvér    
             a laikus   
                          segédkezem  
nyiss csapást a tiszta hangnak    
             hogy csörgedezze át hajlékodat   
és annyi  gyötört tudatból    
                          végre  
                          merülhess fel te is egyszer  
             s ha már kijelölve végtelen kerengőd   
              a szokásokat soha el ne hagyd   
              maradj hozzájuk hű szerető  
              hogy ne veszítsd az utad  
mert ostorfán lóg az üres veder    
kút mélyén csillagnyi ég hever    
             s lám az ingoványos tévelyen   
                          már sűrű csend szédeleg  
    
2015.11.25  

Legutóbb szerkesztette - Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...