Akkor meg minek
Koosán Ildikó
nem járhat ott az évekhez bilincselt;
az idő börtönrácsain beszökő fényben
ne hajtson hát rügyet az újraélés
nosztalgiája! minek is volna újabb esély,
a táj örökzöld színeit a dér ezüstje járja,
ismerős utakon idegen szánok siklanak,
képe is messzelátólencsén át érkezik
a létezés egyre szűkülő látóterébe;
kiszáradtak az Aranyparmen-, Batul-,
Húsvéti Rozmaring- termő kertek,
cerberusok őrzik a gesztenyések édenét,
kesernyés- hűs avar s a napsütött fenyők
mákonyos gyantaillata elérhetetlen;
akkor meg minek az albumlapokat
naponta nyitogatni a Bodito képeivel,
látni ahogy a csendes tó partja fölé
csipkés lombárnyékot himbálnak a fák;
visszaidézni a Rozsály sziklatetőit
havasi cserjék, virágok káprázatát;
minek a tegnapok lábnyomába eredni
s esernyőként óriás lapulevéllel
a hirtelen zápor elől összebújva
látni, hogyan kortyolják, nyelik magukba
a Nap elé csüngő felhőkből szamóca-,
s áfonyamezők a szivárvány színes
esőcseppjeit… nem járhat ott az évekhez
bilincselt…akkor meg minek visszaidézni a
régmúlt varázsos fényeit, akkor meg minek?
2015.
Legutóbbi módosítás: 2015.07.23. @ 11:06 :: Koosán Ildikó
