Bakkné Szentesi Csilla : Nem lehet kétséges

hát kérem szépen az nem lehet kétséges
hogy piszok nagy költő vagyok
már a mejjem is feszül amikor magamat olvasom
de ezen kiakadni nem érdemes
elég ha én magamnak vagyok tiszteletre érdemes

már tébácsi is megmondta “béeszcsé versei jöttek az éjjel”
azóta még annyit sem alszok
csak szórom a rigmusaim szerte-széjjel
s időnként tépem pelyhedő bajszom

az persze hazugság hogy petőfin nőttem volna fel
az összeset is csak azért olvastam el
még alsós koromban
mert technokol ragadt a borítóra

radnótin sem sírtam és attilát sem szántam meg soha
nem faltam a verseket
pedig gyakran kínálta kisstamás tanárom
uzsira

a többieket sem ismerem ők sem ismertek engem
egyedi vagyok és (meg)ismételhetetlen
nem lettem doktor csak egyszerű kortárs
így nem vagyok dr senki
és – ezt kapd ki – mégsem vagyok portás
de  ez nem semmi nekem elhiheted
én költő vagyok
akit meg nem értenek
aki tudja  hogy háttal mondatot nem kezdünk
mert az goromba – más is asszongya –
de esküszöm ha írok az asztallal mindig szemben ülök
s ha néhány igekötővel egy sima egy fordítottat fonalamba fűzök
már nem mondhatja senki hogy még azt se tudom mikor egybe vagy külön
mert ha hibázok simán mondom hogy valamiben én is lehetek különc

hát kérem szépen ezek után az nem lehet kétséges
hogy piszok nagy költő vagyok
kortársa sok picinek s relatív nagynak
ha néha feltűnök
a köztes időmben éppen írom a memoáromat


a mottóm is korszerű ahogy saját magam
egy mai költő csak úgy lehet irtózatos azaz bazi nagy
ha még éltében szétizéli a legszebb álmodat

Legutóbb szerkesztette - Bakkné Szentesi Csilla
Szerző Bakkné Szentesi Csilla 299 Írás
Retus nélkül (részlet) az indulási oldalon elfogynak a csokrok, a kezek másnak intenek. a fékcsikorgás fel-felébreszt, s míg igazítok a gyűrött időn, fejemet még ráhajtom a zakatoló szívverésekre. a vonatfütty felvág néhány eret, de már nem értem lángol az ég. tüzét alig érzem. elfordulnak a mosolygó tekintetek.