Mámorosan, bűnben úszva, szörnynek testét simogattam.
Rá se néztem, rám se nézett, csókja tövis, ágyhoz szegez.
Ráfeszültem, téptem, zúztam, hogy végül is eltaszítsam.
Búgja a dög: Kelyhem üres! Velem kell, hogy újjászüless!
Tömjénfüstben ez a Léda, életerőm mind elszívja.
Férfi lelkem tiszta fehér, semmi kétség: oltáromon
démon tombol. Örök Éva az Édenből kitaszítva.
Töltök neki. Véres toron, szája körül kénes korom.
Vörös a nász, varjú károg. Dagad a kéj, dúl a mámor.
Mély a torok, csak úgy tátong. Izzó tárna, pokol ablak,
– sokat ittam, – most itt hagylak. Borom elfogy: leszek bátor.
Fuss el, céda! Letaszítlak! Hajómról a vízbe doblak.
S jő a reggel – hordóm üres, agyam kába. Halkan súgom:
Hol vagy Éva? Héja nászon, énem tükre, – gyere vissza!
Vízben lebeg, köddé foszlik. Mégis érzem: Ő a párom!
Harang kondul, kérdés tolul: Szívem vajon tényleg tiszta?
_____
(2006)
