Marthi Anna : Ponyvák

 

 

Reggel a félálomnak köszönhetően,

-visszaalváshoz ez jó meleg vacok-

odabújásnyi nyugalomért, a záródó

szempillák söpörnek kicsi gödröket.

Közben szemeid árkáról: trapéz alá

kifeszített ponyvákról ábrándozom.

Beleestem – puhán visszapattanok.

És ha tehetném, “őket” cirógatnám.

Megpuszilnám, másokat felturbózó,

fáradt közönyének örök rugói közt.

Átgurulni idejében álomredők alatt;

a már majdnem teljesen lecsukódó

szemhéjak csodaországot rejtenek.

Addig mennék szelíd képeken, míg

kiderül – bennük van egész életem.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1324 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak