Fehér Csaba : Parainesis

(egynémely költőkhöz)

 

 

Hányszor olvasom: “az este úgy jött ahogy szokott,

szomorú szívekbe sáros ürességet lopott.” 

Szavak. Súlyos szavak. Vagy csak tompán kongó kéreg? 
Úgy facsard a szót, hogy beleborzongjon a lélek! 
Olyan verset írjál, amit százszor elolvasnék, 
jó, ha szép, de inkább igaz legyen, olyan „kell még”! 
Dühöngjek, hogy mért nem engem talált meg a múzsa, 
és ha egyszer talált, mért nem váj a szavad húsba? 
Úgy mesélj csendes-szerényen, ahogy senki sem írt, 
de ha kell, hát háborgó tengerré tedd a papírt! 
Zuhannál a mélybe: én is veled sikolthassak, 
aztán együtt varázsoljunk szárnyat, mint a sasnak. 
Ha az éjjelt megidézed, leírod, hogy „álom”, 
érezzem, hogy együtt függünk, fenn, a holdsugáron, 
és a sűrű, sötét égen csillag legyen, ne más, 
feletted meg égjen csak az óriás glóriás. 
Szerelmet is költs, forrongó, égető románcot, 
halj bele, s én hiszem: igaz, nem csak annak látszott. 
Hogyha búcsút mondsz valaha, az végleges legyen, 
ne rohanj majd vissza később száz völgyön és hegyen. 
Farkast, ha kiáltasz, költő, remegjen a gyomrom, 
hosszú üvöltése holtig bennem visszhangozzon. 
Úgy keltsd fel a hajnalt aztán másnap virradóra, 
szavaidtól álljon meg a pergő homokóra. 
Tollad ne hagyd kihűlni, mint hamut a parázson, 
engedd azt, hogy szemem majd a te szemeddel lásson. 
De kényszerből sose költs, mert elfújja a szellő, 
aludhat a gondolat, míg a pillanat eljő. 
Fogadd el, ha úgy lesz, hiszen úgy rendeltetett, 
húsz évesen ne írj mégse végrendeletet. 
S ha játszol még ifjakkal, hogy kacagnak a sorok! 
Az se baj, ha az a tündér kicsit hisztis, konok. 
És ha szólnál a Hazáról, jól teszed, azt mondom, 
melldöngetés helyett mégis úgy szólítsad: Otthon. 
Hagyd, hogy belőled néhanap tépjünk magunknak is, 
begyógyul a seb, mert jobban fáj az, ami hamis. 
Csapongó a lélek, repül ide és tova, 
s bár úgy mondták: azért mégse legyél ostoba!

Legutóbb szerkesztette - Fehér Csaba
Szerző Fehér Csaba 49 Írás
Fehér Csaba (1974) Pályaelhagyó pedagógus vagyok, s mint ilyen, sokféle korosztályt tanítottam. Jelenleg informatikusként dolgozom, de a technika világa mellett mindig szívesen látogatom az irodalmat is. Verseket hobbiként, saját magam és a környezetem szórakoztatására írok. A természet közelsége, és a lehetőség, hogy pár percre kilépjek a rohanó hétköznapokból mindig segít, ha ihletet kell meríteni. Feleségemmel és kisfiammal Bajóton, egy dunántúli kis faluban élek. 2012 karácsonyára két költőtársammal (Kósa Emese és Tóth János), valamint egy illusztrátor barátunkkal (Süveg Gábor) közösen, magánkiadásban megjelentettünk egy gyermekverses kötetet „Napraforgó” címmel. Néhány versemmel bekerültem a Verselő Antológia 2013 c. gyűjteményes kötetbe, a moly.hu könyves blog szervezésében kiadott "Tetovált mementó" c. antológiába, illetve több internetes irodalmi folyóirat is közölte verseimet. A gyermekverseken kívül a természet, emberi érzések, gondolatok adják költői témáim. Néhány önszerveződő on-line fórumban, csoportban rendszeresen publikálok.