Bogár Gábor : Cupido ármánykodása

Cupido ármánykodása

 

A józan ész szavára

a köd lehull szememről:

szoborszép tested látva

lemondtam Istenemről –

egy istennő javára.

 

Meleagroszt lenéztem:

hogy „óh váll’’ és „óh emlő”

a férfi legyen ébren,

főként akkor, ha költő,

akkor mindenképpen!

 

Még semmi új se történt.

A régi rossz Kísértő

látta: más most a „törvény”:

erényből büszkeség nő –

„…hogy mosná el az örvény!”

 

… véget vetek neki!

cicázz, és lásd: holnap

eléd fog omlani!”

 

 

Tudjuk: az ember gyarló.

Mégsincs mentség arra,

hogy tisztára mosva

feküdjön a szarba.

 

Most bűntudat marja

nagyralátó lelkem.

Isten meg csak nevet,

ahogy én képzelem:

 

„Drága angyaltársak!

ki mondja, hogy kár volt?

jó, hogy kitaláltuk,

ezt a Bogár Gábort!”

 

őszintén megmondom, fogalmam sincs miről is szól ez a vers. Van. Azt látom. Önfény. Azt látom. Na de, na de… hiába a jó vers, ha igazán nem szól semmiről.  Mert akár szólhatna is …mert ha ha akarod szól is…. De a végével, nekem-nálam nagyon agyonvágtad.

Úgy vágtad agyon, hogy közben semmit se adott, így maradt újra a „van”…és a semmi…

 

    Ez egy tartalmilag egyértelmű, jó és könnyen (!) érthető vers. Jambikus lejtésű, a kezdő három ötsoros versszak rímképlete: ABABA, a befejező három négysorosé: XBXB.  Azért küldöm újra, mert (egyértelmű) mondanivalója miatt, számomra nagyon fontos darab! Kérlek, olvasd el újra!

Legutóbb szerkesztette - Bogár Gábor