Egy kézfogástól meggyőzöm magam,
a kéznek takaratlan arca van,
kemény, meleg, vagy lágy – tapintható,
határozott, mint mondatban a szó,
érzem, mikor az öt ujj rám tekint,
ahogy elárvul, s hozzám ér megint,
nem oszt figyelmet akkor senkivel,
az ujjbegy, mint egy szempár, úgy figyel,
gyűrött keménye, selyme, és a vér
aztán a belső csönddel összeér,
és látom ívét, ráncát, hajlatát,
ahogy a bőrön súgva pillan át,
s már tapintható a megbújt egész,
ahogy kezem egy kézzel szembenéz.
Legutóbbi módosítás: 2015.01.05. @ 08:22 :: Böröczki Mihály - Mityka
