Tóth Zita Emese : Kurvaélet

 

 

Nincs bennem rend,

nem áll össze egységes zajjá a hallgatás,

mindennapos halogatás

az élet,

a külső hangokat újra befedi a belső szörny

olykori halálsikolya,

nem tudom, ő pontosan kicsoda,

csak azt, hogy belőlem van és erősebb nálam.

Előző életemben valamit rosszul csináltam,

ha hiszek abban, hogy reinkarnálódhat a lélek,

ha nem,

akkor szimplán csak most baszom el újra és újra az egészet.

 

Nincs bennem rend,

nem áll össze egységes világgá ez a félelem,

hogy nem vagyok elég,

bárkinek

– valójában csak nekem-,

hogy nem múlik el ez a késztetés,

a szív hörgő hangja,

ahogy hangszálanként falja az érzéseket,

amit még lehet,

mert nem sok minden maradt bennem,

álmomban jégtömb lettem, s a túlmisztifikált

látomások nyomán elolvadtam,

majd mégis valósággá korcsult a reggel,

szemem nyitom, valójában mégsem ébredek fel,

csak a kávé beszél belőlem

meg a monotonitás,

hogy senki, senki sem hibás,

csak múljon már gyorsabban ez a hét, a hónap,

mert csak kiéhezett nem-akarok-lenni gondolatok

vajúdnak bennem,

meg a mégis-lét,

csöndben maradok,

hisz ordításom

csupán menzás, gőzölgő borsófőzelék

a falon,

lassan folyik le a földre

és én hagyom,

hátha mégis rászárad örökre.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2014.10.01. @ 20:39 :: Tóth Zita Emese
Szerző Tóth Zita Emese 144 Írás
Életrajz röviden. Ez kötelezően kitöltendő mező.