Holdpelyhek ezüstje száll be az ablakon.
Fakó szőnyegen fehér macskák játszanak.
Ezüstkék-szeműek. Selyem-mancsúak.
Tagjaik szinte törnek, oly finomak.
Tapsolok, nevetek – behunyom szemem:
– közel vannak. Fogocskáznak, vakaróznak.
Egyszercsak a derékaljban valami zörren,
s a tükörben újra ruhák halványlanak.
Tudom, hogy zajt ők nem csapnának,
hisz’ a macskák és kölykeik kecsesek,
– fényesen csillogó padlón hancúroznak.
A macskalány meztelen, ám jól nevelt,
a kisebbek kék holdfény-inget viselnek.
Szemük, díszes szépségük mégis idegen.
______________
(2007-2014)
Legutóbbi módosítás: 2014.10.09. @ 12:18 :: Schmidt Tibor
