Tökre fájhat,
ha egy szívet
csak úgy kioperálnak. –
mondta,
miközben szikéjét
a bal mellem alá szúrta.
Még összevillantak szemeink,
látta,
ahogy suttogom-
Te? Megint?-
De már meg se lep,
kifújom a levegőt,
szívizmaim elernyednek.
Régi sebeket kapar fel,
minden rostom fáj,
száj’m harapom-
Most ne kiabálj… –
a végén még azt hiszi,
élvezem,
pedig csak lételem,
ahogy fölém hajol,
és én vadul
levegőért kapkodok.
Az eszméletvesztés
az egyetlen valóságos dolog,
amit tőle kaphatok.
Legutóbbi módosítás: 2014.08.25. @ 18:51 :: Tóth Zita Emese
