A középkori kocsmák épp olyan fontos találkozóhelyek voltak, mint manapság. Megfordultak itt iparosok, művészek, kereskedők, utazók. Pontban este tízkor megkondították a sörharangot, ezzel jelezve, hogy be kell fejezni a csapolást. Ezt szigorúan be is tartották.
Prágában az éjszaka sejtelmes, a szűk utcákon, a több száz éves épületek között feszült lesz a levegő, a falak között szinte megelevenedik a történelem. Egy kiadós kocsmázás után nem ajánlatos egyedül kóborolni a keskeny, zegzugos utcákon. Az ódon falak szinte szólongatnak, óhatatlanul társalgásra invitálnak. Mintha karjuk nőne a házaknak, intenek felénk, fülünkbe suttogják a múltat. Mi megborzongunk, mintha értenénk az ódon falak üzenetét. Talán többé-kevésbé értjük is. Ma már nem kondítanak este tízkor sörharangot. A középkori épületekbe költözött kocsmák, sörözők fényei oldják kicsit ezt a drámai hangulatot.
Történetünk körülbelül a 17. század elejére tehető. Főszereplője 1619-ben hosszú utazásra indult: járt Koppenhágában, Lengyelországban, Magyarországon, Ausztriában és Csehországban is. Huszonhárom éves korában, csehországi utazása során ő sem hagyta ki az akkori híres prágai kocsmák meglátogatását. Lehet, hogy járt az U Medvidku (A medvebocsokhoz), az U- Fleku (A kehelyhez), vagy az U Zlatého Tygra (Az Arany Tigrishez) című kocsmákban. Ma már ezt nem tudjuk pontosan, de valószínű, hogy járhatott mindegyikben. Nagyon ízlett neki a kitűnő cseh árpaital. Elfogyaszthatott belőle jó néhány korsóval. Későre járt már az idő, megkondult a sörharang is, és a mi utazónk még mindig az egyik ivóban, az asztalra borulva, mámoros állapotban elmélkedett. A háziak nem akarták elküldeni, mivel kint hideg, szeles, zord idő uralkodott. Fogták és levitték a pincébe. Ott ülő helyzetben mély álomba merült. Lehet, hogy több napig is ülve szendergett az italtól teljesen elernyedten. Amikor felébredt, igen rosszul érezte magát. Kegyetlenül fájt a feje, sajgott minden testrésze. A sötétben szinte semmit sem látott. Észrevette a kis pinceablakot, odatámolygott, közben megtapogatta zsibbadt kezét, nyakát, lábát, fogta sajgó fejét és így kiáltott:
— Fáj a fejem, fáj a nyakam, akkor élek, akkor vagyok?!
Nézett ki a kisablakon, meresztgette a szemét:
— Látok, tehát vagyok?!
Megmozgatta zsibbadt lábát, nyújtóztatta karját, tornáztatta derekát. Teste olyan volt, mint egy idegené, nehezen engedelmeskedett. Próbált sétálni. Először rogyadozott a lába, majd újra megpróbált lépni. A sokadik próbálkozásra már egész jól ment a járás.
Nagyot sóhajtott:
— Sikerült! Akarok, tehát vagyok!
— Gondolkodom, tehát vagyok — támolygott ki a sötét pincéből, s tovább mondogatta:
— Gondolkodom, tehát vagyok, tehát vagyok! Cogito ergo sum — ez az.
Lépteit szaporára fogta, illően elköszönt a házigazdától, majd igyekezett az Ulm melletti kis parasztházba, ahol elszállásolta magát. A hideg napokat itt töltötte, s mikor a tavaszi virágokkal együtt ő is előbújt odújából, filozófiai rendszere félig készen is volt.
René Descartes volt az utazó, az első igazán újkori francia filozófus.
A „cogito ergo sum” legelső előfordulása az 1637-es Értekezés a módszerről című munkájában található meg. Művét francia nyelven írta, szavai szerint azért, hogy mindenki, akinek van józan esze — a nőket is beleértve — elolvashassa, és képes legyen értelmét a maga céljaira használni.
Forrás: egy prágai idegenvezető
lábjegyzet:
Descartes (ejtsd: dekárt) René, latinosan Renatus Cartesius, vezéralakja a filozófiának, az újkori gondolkodás legfőbb eszméinek első formulázója és hirdetője, a legnagyobb francia filozófus, született, mint előkelő bárói család sarjadéka, la Haye-ban, Touraine egy kis városában Tours és Poitiers közt 1596 márc. 31., megh. Stockholmban 1650 febr. 11.
Igen gyönge testalkatú lévén (anyja mellbajban halt meg), csak nyolc éves korában küldték iskolába La Flechebe, a jezsuiták kollégiumába, ahol éles eszével, élénk képzelőerejével, nagy tudásvágyával korán feltűnt. Mikor kilépett a kollégiumból, saját kijelentése szerint, melyet Discours de la méthode c. első művében (egyike a legérdekesebb filozófiai vallomásoknak, melyekben az író nemcsak belsejét tárja föl, hanem belső élete történetét híven és nyíltan mondja el) találunk, mindent tudott, amit akkoriban egyáltalán tudtak, de ezt az egész tudást nem becsülte semmire, csak a matematikában talált bizonyosságot, de kevés filozófiai szellemet.
17 éves korában Párisba ment, ahol eleinte vígan mulatott, de egyszerre csak eltűnt, s mint ahogy csak újabban fedezték föl, POITIERSBEN tanulta a jogot. A következő évben egészen lemond a könyvekről s «a világ nagy könyvét» kezdi tanulni. Mint önkéntes Hollandiába megy Nassaui Móric zászlaja alá. Brémában egy falragaszt lát, melyben egy geometriai feladatot tűznek ki megoldásra. Descartes nyomban megoldja s ez által érintkezésbe jut a híres Beck Mann Izsák matematikussal. Két évvel később Németországban találjuk, a bajor választófejedelem hadseregében, ahol részt vesz a harmincéves háború első küzdelmeiben.
1619 telén a Duna melletti Neuburgban, Bajorország határán van szállása. Egészen magányosan élvén, itt öltenek először elméjében határozottabb alakot nagy matematikai fölfedezései, s itt eszmél magára filozófiai gondolkodása is.
Nov. 10., úgymond, «egy csodálatos tudomány alapját találtam». A következő éjszakában három álma volt, melyekben hite, mint az igazság szelleme nyilatkozott meg előtte. Ily viharos módon nagy lelki rázkódások közt született meg az újkori filozófia. Hálából Descartes fogadást tett, hogy elmegy Velencétől gyalog Lorettába, amit meg is tartott.
1620-ben részt vett a fehér hegy melletti csatában, azután Buquoyt Magyarországra is követte. A hadjárat alatt különben mindig a háborúnál jobban érdekelte a tudomány;
Prágában első gondja Tycho de Brahe híres gyűjteményét fölkeresni. 1621. Búcsút mond a katonaságnak, nagy utazásokat tesz Európában, visszatér Franciaországba,
1629-ben végleg visszavonul a világtól, hogy nyugodtan gondolkodhasson rajta.
Hollandiában telepedik le, ahol húsz évig marad, gyakran változtatva lakóhelyét, melyet gondosan titkol barátja előtt, hogy rá ne akadjanak, s ne háborgassák. Huszonnégyszer változtatta lakóhelyét és kilenc különböző városban lakott. Jól érezte magát ez országban, hol senki sem ismerte, s ahol a szabadság és műveltség minden kényelmét találta.
Baráti viszonyba lépett Erzsébet hercegnővel, akinek apja V. Ferdinánd, aki a Fehér hegy melletti csatában a cseh koronát elvesztette. A levelek, miket a filozófus a nagyelméjű és finom műveltségű fiatal leányhoz irt, remekművek. Neki ajánlotta főművét, a filozófia alapelveit.
Mindjárt az első években kidolgozta Hollandiában nagy művét: A Világról, melyet 1633-ban fejezett be. De midőn 1632-ben Galileit elítélték, Descartes félreteszi e kész művét, melyben egy csapáson jár Galileivel. A mű elveszett.
1637-ben jelent meg nyomtatásban első műve: A módszerről (francia nyelven), melyhez egy optikai, fizikai és geometriai értekezést csatol.
Ez a mű alkot korszakot a modern filozófia történetében, melyet ettől az évtől kell számítanunk.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Legutóbbi módosítás: 2014.08.10. @ 14:23 :: Szulimán Eleonóra
