Marthi Anna : Jabba

 

 

Ó, hogy szerettél, drága Bácsim!

Könyvektől az elmúlásig.

Házak tövén botorkálva, 

kocsmagőzben diskurálva.

 

Lehettem mindenek nagyja,

köménylevest főző édesanyja.

Lehettél harmóniád koldustelevénye,

vörös vérfröccs kellett csak ebédre.

 

Bánom, hogy kimartam a lábast,

hipochonder voltam tisztaságban.

Pedig másnak örültél volna jobban.

Jönne egy asszony nagy bajodban.

 

Ki köménymagos ölébe hajszol.

Ruhára, vidám lelkedre van gondja.

Ha nem küld a sors tüdőotthonba.

S szökken mamutfenyőkre rajkód.

 

Bazilika festésed is jobban menne,

kenyeret ennél, nem kegyelemben

látnád a világot, s közben

az átlag szemeivel rád ront.

 

Fehér holló voltál a múltban,

tudtam, bármelyik nap lehet véged.

Mikor szíved többé nem éled.

Ott mosolyogsz már fent a Napban.

 

Nagyjából remete lettem, szerelemmel telve.

“Leverte álmaim vackor gyümölcsét immár

az élet, de nézd, a napom olyan kevés” tudni.

Jobb elhamarkodva élnem, kéz a kézben.

 

Legutóbb szerkesztette - Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1327 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak